Könyv

Olvastad már az év legjobb gyerekkönyvét? És a legszebbet?

2019.06.19. 12:50
Ajánlom
Gyerekkönyv-írói, ifjúsági írói, illusztrátori, műfordítói, valamint innovációs kategóriában adták át a HUBBY szakmai és diákzsűriének díját.

Negyedik éve szervezi és osztja ki a HUBBY – Magyar Gyerekkönyv Fórum az Év Gyerekkönyve elismerést. A díjat öt kategóriában adják át, független szakmai zsűri döntése alapján a 2018-as megjelenésű gyerek,-és ifjúsági művek alkotóinak.

"Boldogok vagyunk, hogy támogathatjuk ezt a nagyszerű kezdeményezést, mert

mindennél fontosabb számunkra az olvasásnépszerűsítés, és mindenkinél fontosabb a felnövekvő generáció, azok a gyerekek, akikből remélhetőleg olvasó felnőtt válik"

- mondta el Sándor Gabriella, a Libri-Bookline marketing és kommunikációs igazgatója annak kapcsán, hogy idéntől a Bookline is támogatja az Év Gyerekkönyve Díjat. "A HUBBY Év Gyerekkönyve Díj pedig egy olyan szakmailag hiteles kezdeményezés, ami mögé bátran beállhattunk, az ő válogatásuk, szakmai szemük biztosíték arra, hogy a legjobb művekhez jut el a támogatásunk. Szeretnénk, ha az Év Gyerekkönyve Díjjal kitüntetett könyvek minél több gyerek kezébe eljuthatnának, ha a könyvek szerzői nyugodtan dolgozhassanak újabb és újabb remekműveken. Ezért támogatja a Bookline ettől az évtől összesen 500 ezer forinttal a nyertes szerzőket, 500 ezer forinttal a szervezési feladatokat és 50 millió forint értékű médiafelülettel a shortlistás és a nyertes könyveket egyaránt.

HUBBYkoll-120804.jpg

HUBBY győztes kötetek

 

Az Év gyerekkönyve szakmai zsűrijének díjazottjai:

Az Év Gyerekkönyv Írója (12 év alatti kategória): Keresztesi József (Csücsök avagy a nagy pudinghajsza, Móra Kiadó)

Az Év Ifjúsági Könyv Írója (12 év feletti kategória): Zágoni Balázs (A gömb, Móra Kiadó)

Az Év Illusztrátora: Holló Kati (Rigó Kata: Azt mondták, válnak, Betűtészta Kiadó)

Az Év Fordítója: Todero Anna (Elisabetta Gnone: Olga a papírlány, Móra Kiadó)

Az Év Leginnovatívabb Könyve: Rofusz Kinga (Otthon, Vivandra Kiadó)

 

A zsűri tagjai:
Kaposi Dorka – művészettörténész, a Deák17 Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galéria vezetője 
Jeney Zoltán – író, műfordító
Mészáros Márton – irodalomtörténész
Návai Péter – pedagógus, magyartanár
Simon Krisztina – könyvtáros, a Könyvtárostanárok Egyesületének elnöke
A zsűri elnöke 2019-ben is Péterfy Gergely író.

Idén a HUBBY – Magyar Gyerekkönyv Fórum és a Könyvtárostanárok Egyesülete fővárosi és vidéki iskolák bevonásával szervezte meg a diákokból álló zsűrit, akik kiválasztották a számukra legjobb műveket. A Diákzsűri – a fordítói kategóriát leszámítva – valamennyi kategóriában kiválasztotta az általuk legjobbnak tartott könyveket.

HUBBYdiak-121946.jpg

HUBBY diákzsűri díjazottjai

A diákzsűri választásai

Az Év Gyerekkönyv Írója (12 év alatti kategória): Kiss Judit Ágnes (Babaróka ajándéka, Pagony Kiadó)

Az Év Ifjúsági Könyv Írója (12 év feletti kategória): Papp Dóra (Bolyongó, Ciceró Kiadó)

Az Év Illusztrátora: Farkas Róbert (Első könyvem a fénysebességről, Kolibri Kiadó)

Az Év Leginnovatívabb Könyve: Rofusz Kinga (Otthon, Vivandra Kiadó)

A HUBBY, folytatva az elmúlt évek gyakorlatát, különdíjakat is ítélt a gyerek- és ifjúsági irodalomban kifejtett fontos tevékenységért azoknak, akik hosszú ideje alkotnak egyenletes és magas színvonalon, és ezzel párhuzamosan kiemelkedő kezdeményezésekben vesznek részt.

A HUBBY – Magyar Gyerekkönyv Fórum különdíjasai: 

Szerzői díj: Miklya Zsolt, az elmúlt években kiemelkedő írói és szervezői tevékenységéért

Illusztrátori díj: Kürti Andrea, az elmúlt években kiemelkedő illusztrátori tevékenységéért.

12 izgalmas kötet a Könyvhétről

Kapcsolódó

12 izgalmas kötet a Könyvhétről

Mi ezeket a könyveket szeretnénk látni a könyvespolcunkon. Szubjektív válogatás a most megjelenő újdonságokból.

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Modigliani napi száz rajzot is készített, de ugyanilyen tempóban meg is semmisítette műveit

1920. január 24-én, alig 36 évesen hunyt el Amedeo Modigliani olasz festő, szobrász. A szegénységben élő művész jellegzetes elnyújtott alakjai ma már csillagászati összegekért kelnek el az árveréseken.
Vizuál

Az első önarckép, amely tükrözte Van Gogh elmeállapotát

Vincent Van Gogh munkásságának vezető szakértői igazolták, hogy az oslói Nemzeti Múzeum gyűjteményében található önarcképet valóban a holland mester festette. A különleges alkotás 1889-ben készült, mikor a művész pszichózisa miatt többször is kezelésre szorult.
Klasszikus

Egy nő nem csupán a gitárját tudja behangolni, hanem akár zenét is írhat

Egyre nyilvánvalóbb, hogy a nők legalább annyira értenek a zenéhez, mint a férfiak. De milyenek a lehetőségeik, és mennyi terük van alkotni? Erről kérdeztük Barna Emília szociológust.
Könyv

A Tüskevár írója volt gazdatiszt, de uszálykísérő, patkányirtó és napszámos is

Bár elsősorban ifjúsági és "állatregényíróként" emlegetik, még utóbbi köteteiben is - csak úgy mellékes könnyedséggel - zseniális emberábrázoló. 1900. január 25-én született Fekete István író.
Jazz/World

Visszakapta az ellopott hegedűjét Lajkó Félix

Sajtónyilvánosság előtt kapta vissza ellopott hegedűjét Lajkó Félix január 23-án, csütörtökön, Újvidéken.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Könyv portré

75 éve verték halálra az Utas és holdvilág szerzőjét

Hetvenöt éve, 1945. január 27-én halt meg Szerb Antal. 1968-ban Balfon emlékművet avattak, amelyen az író szavai olvashatók: „A szabadság nemcsak egy nemzet magánügye, hanem az egész emberiségé is.”
Könyv gyerekirodalom

Astrid Lindgren mesehőse segít a háború elől menekülő gyerekeknek

A mai Harisnyás Pippi címmel indít kampányt a gyerekekért Astrid Lindgren lánya és unokái, hogy "a világ legerősebb kislánya" erejével segítsék többek között a Save the Children nevű szervezet munkáját.
Könyv fekete istván

A Tüskevár írója volt gazdatiszt, de uszálykísérő, patkányirtó és napszámos is

Bár elsősorban ifjúsági és "állatregényíróként" emlegetik, még utóbbi köteteiben is - csak úgy mellékes könnyedséggel - zseniális emberábrázoló. 1900. január 25-én született Fekete István író.
Könyv hír

Bartis Attilának adják a Bartók Imre által visszautasított Térey-díjat

Ezzel az író lesz a 45. Térey-ösztöndíjas, miután Bartók nem kívánt élni az ösztöndíj kínálta lehetőséggel - közölte a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) szerdán.
Könyv hír

Íme az Aegon Művészeti Díj idei jelöltjei!

A 15. átadóra átalakul a kiválasztás menete. Mutatjuk a rövidlista húsz jelöltjét!