Könyv

Örkény, Ottlik, Solti, Szentágothai a posta új bélyegein

2012.07.07. 08:40
Ajánlom
A Magyar Posta a jeles magyar személyiségek születésének centenáriumát köszönti újdonságaival.

Az új bélyegek Örkény István és Ottlik Géza írók, Solti György karmester és Szentágothai János anatómus tiszteletére készültek, a bélyegkisív, valamint a hozzá tartozó boríték és bélyegző Dudás László grafikusművész alkotása.

Örkény István (1912-1979) Kossuth-díjas író, gyógyszerész, az Újhold társszerkesztője, a világirodalmi rangú magyar groteszk próza megteremtője. A háborúban szovjet hadifogságba esett, hazatérve dramaturgként és íróként tevékenykedett. A stílusteremtő Egyperces novellák 1967-ben látott napvilágot, ebben az évben mutatták be a Tóték című drámáját is, amelyet több nyelvre lefordítottak.

Ottlik Géza (1912-1990) író, műfordító 1946-ig a Magyar Rádió dramaturgjaként dolgozott, 1945-től 1957-ig a Magyar PEN Klub titkára volt. A Rákosi-rendszer éveiben kiszorult az irodalmi életből, fordításokból élt. Kényszerű hallgatása 1957-ben ért véget, amikor megjelent Hajnali háztetők című kisregénye. Munkásságát József Attila-díjjal, Kossuth-díjjal, Szép Ernő-díjjal és Örley István-díjjal ismerték el.

Solti György (1912-1997) karmester, zongoraművész a II. világháború után a Bajor Állami Opera, majd a frankfurti opera főzeneigazgatója lett, később a londoni Royal Opera House-ban látta el a tisztséget. Igazgatta a Chicagói Szimfonikus Zenekart, az Orchestre de Parist, a Berlini, majd a Londoni Szimfonikusokat. Harmincegy Grammy-díjat kapott, európai és amerikai egyetemek avatták díszdoktorrá, az angol királynő lovaggá ütötte.

Szentágothai János (1912-1994) Kossuth-díjas magyar anatómus. Oktatási pályájának kezdetén új technikákat dolgozott ki a degeneráció kutatásával kapcsolatban, 1961-ben az ő tanszékén kezdték az elektronmikroszkópos agykutatást. 1948-ban az MTA levelező, 1967-ben rendes tagjává választották. Leghíresebb tudományos munkája Az ember anatómiájának atlasza című, általa rajzolt tankönyv, amelyet 13 nyelvre fordítottak le.

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Száz ólomkatonát cserélt egy vetítőgépre és az egész élete megváltozott

70 film, öt feleség, kilenc gyerek. A 100 éve született Ingmar Bergman titkát próbálják megfejteni hozzátartozók, munkatársak, kutatók, köztük a rendező egykori asszisztense, a magyar származású Katinka Faragó a legendás svédről készült dokumentumfilmben.
Jazz/World

Ezeket a jazzlemezeket hallgasd meg júliusban!

Új – régóta időszerű – sorozatunkban havonta ajánlunk hallgatásra érdemes lemezeket a frissen megjelent magyar és külföldi kiadványok közül. Az első cikk jogán megengedjük magunknak, hogy az előző hónapok terméséből is válogassunk.
Vizuál

Kiállítják Freud titkos gyűrűit

Az osztrák neurológus és pszichiáter a megajándékozotthoz kötődő mitológiai alakot vésetett az ékszerbe, amelyet csak a kiválasztottaknak ajándékozott.
Zenés színház

Dolhai Attila: „Egészséges versengés van bennünk”

Hagyomány és újítás jegyében rendezik meg hatodik alkalommal a nagy sikerű Palotakoncerteket a budai Vár gyönyörű díszletében. Bemutatjuk a húsz szólistát: elsőként az Operettszínház jól ismert és szeretett bonvivánját, Dolhai Attilát kérdeztük.
Klasszikus

Mozart zenéje enyhíti az epilepszia tüneteit

Egy friss kutatás szerint öt perc Mozart-muzsika is hozzájárulhat a betegek jobb közérzetéhez. Mindez azért is fontos, mert nem mindenkinek segítenek a drága gyógyszerek.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Könyv olvasás

Depressziós? Olvasson krimit!

Természetesen senkit nem arra buzdítunk, hogy a szakember segítsége vagy esetleg a gyógyszeres kezelés helyett essen neki az Agatha Christie-összesnek, mert mire a végére ér, kutya baj. Annyit azonban kutatások nélkül is állíthatunk, hogy egy jó könyv fel tudja dobni az ember napját.
Könyv interjú

"A csokornyakkendős szépfiú sztereotípia elvesz Kosztolányi súlyából"

Kosztolányi Dezső emlékezete több mint 80 évvel halála után is élénk - igaz, az író-költőről monográfiát író Arany Zsuzsanna szerint finomításra szorul. A könyv elkészültéről és magáról Kosztolányiról beszélgettünk a szerzővel.
Könyv interjú

"Élvezem, ha vita zajlik arról, amit írtam"

Dragomán Györggyel az írói lét online vetületeiről beszélgettünk. Szóba kerültek a Qubiten megjelenő sci-fi-novellái, az internetes közösségépítés és az is, hogy akarják-e tudni az írók, mit csinálnak a barátaik.
Könyv hírek

Lakáséttermet találhat a buszmegállókban

Ecsédi Orsolya Lakásétterem című művével nyerte meg az idei Álljon meg egy novellára! című pályázat fődíját.