Az Alföld szerkesztősége 1978 óta kiemelkedő szerzőit nívódíjban részesíti. 1993-tól a díjazottak a pénzjutalom mellé E. Lakatos Aranka szobrászművész emlékplakettjét is megkapják. 1978 és 2024 között 47 alkalommal 135 szerzőnek 142 Alföld-díjat osztott ki a szerkesztőség (Csoóri Sándor, Sütő András, Kulcsár Szabó Ernő, Tandori Dezső, Oravecz Imre, Esterházy Péter és Térey János kétszer is megkapta az elismerést). A kitüntettek között továbbá olyan művészek szerepeltek, mint Kányádi Sándor, Hankiss Elemér, Tar Sándor, Nádas Péter, Borbély Szilárd, Kovács András Ferenc, Szilágyi István, Takács Zsuzsa, Tóth Krisztina vagy Gergely Ágnes. Az Alföld-díj a hazai irodalmi díjkultúra egyik legrangosabb kitüntetése, amely mindig is érdemalapú volt és az is marad – hangsúlyozták közleményükben.
Alföld-díjat kap 2025-ben
Ágh István a magyar költészet meghatározó mestere, a hetvenes évektől kezdve az Alföld folyóirat rendszeres szerzője. Költészetét a klasszikus formakultúra és a közösségi tapasztalat lírai feldolgozása jellemzi, műfordítóként és íróként is gazdagította a magyar irodalmat. Ágh István október 19-én hunyt el. A díjról és átadásáról még értesítette a folyóirat, azonban a szerkesztőség legnagyobb sajnálatára már csak posztumusz kaphatja meg az elismerést.
Pataki Viktor irodalomtörténész, kritikus, szerkesztő, a fiatal kutatói és szerkesztői generáció egyik markáns képviselője. Tanulmányaiban és kritikáiban következetesen vizsgálja a kortárs magyar irodalom szövegvilágát, a líra és próza összefonódásait, valamint a társadalmi-történeti kontextus szerepét. Szerkesztőként is sokat tesz a kortárs szövegkultúra gondozásáért.
Visy Beatrix irodalomtörténész, kritikus, a kortárs magyar irodalom értő elemzője. Elmélyült tanulmányaival, kritikáival és esszéivel évtizedek óta fontos alakja a magyar irodalmi közéletnek. Írásaiban a filológiai pontosság, a szöveg iránti érzékenység és az irodalmi értékek iránti elkötelezettség találkozik.
A díjakat november 5-én, az Alföld-díjasok estjén adják át 17 órakor a Kölcsey Art Caféban. A díjazottakat Áfra János, Fodor Péter és Lapis József méltatja, moderál Szirák Péter, közreműködik Csörsz Rumen István. A díjazottakkal Herczeg Ákos beszélget.
Fejléckép: Pataki Viktor (fotó: Gerőcs Péter), Ágh István (fotó: Valuska Gábor), Visy Beatrix (forrás: Alföld)
hírlevél








