Könyv

Polgárnak lenni – Online könyvbemutató Kolosi Tamással és Ferenczi Borbálával

2020.10.27. 13:20
Ajánlom
Október 28-án 18 órakor a Tények és Tanúk sorozat új kötetéről beszélget G. Tóth Ilda újságíró Kolosi Tamás Széchenyi-díjas szociológussal és Ferenczi Borbálával a Líra Könyv Facebook oldalán.
polgarnaklenni-172719.jpg

Polgárnak lenni (Fotó/Forrás: Líra Zrt.)

Életútinterjújában Kolosi Tamás Széchenyi-díjas szociológus, üzletember sorra veszi életének fontosabb állomásait: elmeséli, hogyan lett a magyar–filozófia–esztétika szakos bölcsészhallgatóból elismert társadalomtudós, majd a könyves szakma meghatározó alakja.

A személyes élmények és tapasztalatok egy polgárosodó zsidó család 1950–1960-as évekbeli mindennapjain túl a hazai szociológia újraindulásába és működésébe, a rendszerváltás és a szabad piacgazdaság útvesztőibe, valamint az 1980–1990-es évek budapesti kulturális és művészeti életébe engednek bepillantást.

A sikeres életpálya mögött felsejlenek azok a korlátok és adottságok is, amelyekkel egy Magyarországon született és itt élő kutatónak számolnia kell.

Betekinthetünk a könyvkiadás és a könyvpiac műhelytitkaiba, szó esik a világban a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetről, és ismert alkotók és közéleti szereplők is feltűnnek a könyv lapjain.

A Ferenczi Borbálával 2018–2020-ban folytatott beszélgetések szerkesztett változata fényképekkel, annotált névmutatóval és Kolosi Tamás legfontosabb tudományos publikációinak listájával teszi teljessé az életútról kapott képet.

2020. október 28-án, szerdán este 18 órakor G. Tóth Ilda, a Forbes újságírója beszélget Kolosi Tamás szociológussal és a kötetet jegyző Ferenczi Borbálával a Líra Könyv Facebook oldalán.

Polgárnak lenni

Szerző: Kolosi Tamás
Kiadó: Magvető Kiadó
Megjelenés: 2020. október 26.

A kötet megvásárolható a Líra.hu webáruházában ide kattintva>>>

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Alászállás a páciens elméjébe – pszichothriller látható a Pinceszínházban

Nicolas Billon Elefántos dal című pszichothrillerét legközelebb február 26-án játsszák a Pinceszínházban. A világszerte nagy sikert arató darab először látható Magyarországon.
Klasszikus

Elhunyt Vásáry Tamás

Életének 93. évében, csütörtökön éjjel elhunyt Vásáry Tamás, a nemzet művésze, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, karmester, a Szent István Rend birtokosa a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja.
Vizuál

Marty Supreme: Egy fiú, aki nem tud veszíteni – még akkor sem, amikor kellene

Timothée Chalamet komoly eséllyel pályázhat az Oscarra, legújabb filmjében ugyanis felvillanyozó erővel formál meg egy fiatal asztaliteniszezőt, aki bárkin és bármin hajlandó átgázolni, hogy elérje céljait. Marty Supreme kritika.
Színház

Hang és fény nélkül – egy súgóról szól a Harag György Társulat előadása

Kevés olyan színházi figura van, akinek a munkája akkor tökéletes, ha senki sem veszi észre. Tiago Rodrigues darabja a súgó alakján keresztül mesél arról az alázatról, amely nélkül előadás nem jöhet létre. A művet Bocsárdi László rendezésében láthatjuk először magyar nyelven. Sopro kritika.
Klasszikus

Fénypontok három évszázad csellózenéjéből

Matuska Flóra doktori tanulmányainak befejezéseként zárókoncertet ad február 7-én a Zeneakadémia Solti termében, Bach, Beethoven és Sosztakovics műveiből válogatva.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Könyv hír

Amerikai csúcskiadóhoz kerül Polgár Judit készülő memoárja

A kötet világjogait a Penguin Press vásárolta meg, amely olyan sztárszerzők műveit jelenteti meg, mint Yuval Noah Harari, Anne Applebaum vagy épp Timothy Snyder.
Könyv Lírástudók

„Nem lefelé nézett a gyerekre” – Janikovszky Évára emlékezünk a Lírástudókban

Idén ünnepeljük Janikovszky Éva születésének 100. évfordulóját, ebből az alkalomból meghívtuk Janikovszky Jánost, az írónő fiát és Lovász Andreát, a Móra Kiadó főszerkesztőjét, hogy felidézzük a máig népszerű gyerekkönyveket és kedvet csináljunk az emlékév programjaihoz.
Könyv magazin

Vámos Miklós: „Ami eredeti és jó, az nem föltétlenül könnyű eledel”

Vámos Miklós állandó rovatában hónapról hónapra megmondja, mit érdemes elolvasni. Korábban szerepelt már írás Krasznahorkai-műről, most a Nobel-díjas magyar szerző legutóbbi regényét, A magyar nemzet biztonságát ajánlja olvasóink figyelmébe.
Könyv hír

Vámos Miklós, Babarczy Eszter és Mesterházy Balázs kapja idén a Baumgarten-emlékdíjat

A Baumgarten-emlékdíjat 2019-ben Kukorelly Endre író kezdeményezésére alapította a Gyümölcsöskert Irodalmi Egyesület. Az átadásra február 11-én kerül sor.
Könyv magazin

„Bereményi Géza közelében élhetőbbé vált valamiképpen az élet” – alkotótársai köszöntik a 80 éves művészt

Bereményi Géza a kortárs magyar művészet egyik legsokoldalúbb alkotója. Születésnapja alkalmából Can Togay, Dés László, Für Anikó, Gauder Áron, Grecsó Krisztián, Járai Márk, Másik János, Tóth Barnabás és Víg Mihály köszönti.