Könyv

Posztumusz Nietzsche-díjjal tisztelegnek Heller Ágnes előtt

2019.08.01. 11:00
Ajánlom
A Friedrich Nietzsche Alapítvány a magyar filozófus halála előtt hat héttel döntött úgy, hogy neki adja az elismerést.

Nemzetközi Friedrich Nietzsche-díjjal tisztelegnek Németországban Heller Ágnes filozófus életműve előtt – közölte szerdán a naumburgi központú Friedrich Nietzsche Alapítvány. Közleményük szerint a díj odaítéléséről határozó testület még június elején, Heller Ágnes halála előtt hat héttel döntött úgy, hogy az idén neki adják át az elismerést.

Kiemelték, hogy Heller Ágnes volt az egyik legnagyobb hatású kortárs gondolkodó.

„A kis testben a világ egésze megfért” – Elbúcsúztatták Heller Ágnest

Kapcsolódó

„A kis testben a világ egésze megfért” – Elbúcsúztatták Heller Ágnest

A Széchenyi-díjas filozófus, esztéta, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja július 19-én hunyt el 90 éves korában. Ma kísérték utolsó útjára a budapesti Kozma utcai izraelita temetőben.

A 15 ezer euróval (4,9 millió forint) járó Nemzetközi Friedrich Nietzsche-díjat 2015-ben alapították, a Szász-Anhalt tartományi kormány 1996 és 2012 között kiosztott Friedrich Nietzsche-díját váltották fel vele. Ez az egyik legnagyobb pénzjutalommal járó elismerés, amelyet kizárólag esszéisztikus-filozófiai munkákért adományoznak.

A díj odaítéléséről Naumburg és a svájci Bázel önkormányzata, a svájci Elisabeth Jenny Alapítvány, a Friedrich Nietzsche Alapítvány és a szintén naumburgi központú Nietzsche Társaság képviselőiből álló zsűri dönt. Minden második évben adják ki, eddig Martin Walser világhírű német író és Wolfram Groddeck svájci irodalomtudós kapta meg.

A naumburgi alapítvány és társaság Friedrich Nietzsche 19. századi német filozófus életművével foglalkozik, működtet a többi között egy dokumentációs központot, amelynek gyűjtőköre a Nietzsche-recepció. Tevékenységük központja azért Naumburg, mert a filozófus ebben a szász-anhalti kisvárosban töltötte élete nagy részét, gyermek- és fiatalkorát, és utolsó éveit.

Heller Ágnes július 19-én, kilencvenéves korában hunyt el. A Széchenyi-díjas filozófust, akadémikust július 29-én helyezték végső nyugalomra a budapesti Kozma utcai izraelita temetőben.

A fejléckép forrása: Arild Vågen – Wikimedia.

Elhunyt Heller Ágnes

Kapcsolódó

Elhunyt Heller Ágnes

A filozófus kilencven éves volt, a 444 értesülése szerint Balatonalmádiban érte a halál.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Orbán János Dénes a Fideliónak: „Rajtam kívül senki nem bizonyított három sikeres operettel”

Orbán János Dénes szerint nem merül fel összeférhetetlenség amiatt, hogy az általa szakmailag vezetett KMTG több mint 410 millió forintért vásárolta meg kilenc művének felhasználási jogait. Fehér Renátó szerint az ügy túlmutat a jogdíjakon.
Zenés színház

„Sokunkban ugyanaz az érzés kavarog: szégyen” – megszólalt Fischl Mónika Orbán János Dénes ügye kapcsán

Fischl Mónika Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas énekesnő, a Budapesti Operettszínház művésze közösségi oldalán reagált az Orbán János Dénes jogdíjkifizetései körül kialakult botrányra.
Plusz

Tarr Zoltán és Nagy Ervin az OJD-ügy kapcsán: „Visszaszereztünk 1,3 milliárd forintot”

Ennyit fizetett volna ki a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. új operettek megírására, fordítására és külföldi bemutatására a szerzőnek – derült ki Tarr Zoltán miniszter posztjából. Nagy Ervin államtitkár további vizsgálatokat ígért.
Plusz

Orbán János Dénes ügyének kivizsgálását kéri a Színházi Kritikusok Céhe

„Az Orbán János Dénesnek kifizetett 541 millió forint 227 millió forinttal több, mint amennyit 2023-ban a kormány elkülönített az összes budapesti székhelyű független színház egész éves működésére.” – olvasható a Színházi Kritikusok Céhének levelében.
Zenés színház

OJD-ügy: Érdemi reakciót várnak a vezetőktől az Operettszínház művészei

Harmincöt társulati tag aláírásával jelent meg egy közlemény az Orbán János Dénes-ügy kapcsán, amelyben az Operettszínház tagjai arra kérik a teátrum vezetőit, nyilatkozzanak arról, milyen hatással vannak a kifizetések a színház gazdálkodására és a művészi munkára.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Könyv kritika

A megértés természete – elolvastuk Tompa Andrea új regényét, a Kiváló testeket

Tompa Andrea Kiváló testek című regénye a Ceaușescu-korszak Romániájában játszódik, de fő kérdése túlmutat a történelmi kereten: meddig juthat el a megértés, ha az erkölcsi ítéleteink útját állják? Kiváló testek kritika.
Könyv hír

Kiakadt a szakma: Orbán János Dénes saját szervezetétől kapott 412 millió forintot művei felhasználási jogaiért

A közpénzből gazdálkodó Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft., amelynek szakmai vezetését Orbán János Dénes látja el, egy év alatt több száz millió forintot költött a Kossuth-díjas szerző műveinek felhasználási jogaira.
Könyv hír

A világ legjobb gyerekkönyvei közé került két magyar szerző kötete

Kiss Judit Ágnes Tujaszörny és Nyírfakobold című meseregénye, valamint Máray Mariann Elérhetetlen című csendeskönyve is felkerült a 2026-os IBBY Honour Listre.
Könyv podcast

„A fiataloknak fontos kapu az irodalomhoz” – Turi Tímea és Szegő János a Lírástudók vendége

Idén is megjelent a magyar kortárs irodalom két nagy múltú antológiája, a Szép versek és a Körkép. A novellaírók és költők megbecsült köteteiről a két szerkesztőt, Turi Tímeát és Szegő Jánost kérdeztük.
Könyv magazin

Beleolvasó – Tóth Krisztina: Kánkán az üvegpadlón

Tóth Krisztina novelláskötetről novelláskötetre térképezi fel, hol élünk, milyenek vagyunk. Szegények, gazdagok, öregek, fiatalok, jók, rosszak, megtörtek, életerősek, akikkel bármi megtörténhet. És meg is történik. Olvass bele a könyvbe!