Rajk László, a kevés 21. századi hősünk egyike

A hetvenes évek közepétől az akkori Magvető sorozatot indított Tények és tanúk címmel, főleg önéletrajzokat és interjúkat adtak ki, gyászszínű kartonborítóval. A kötetek puhán feszegették a cenzurális határokat. Tisztán emlékszem Kádár Gyula korábbi vezérkari főnök visszaemlékezéseire, Füst Milán naplóinak jókora adagára, Moldova korai riportjaira. A rendszerváltáskor a Magvető átmenetileg szűnt meg, a sorozat viszont, ha jól számolom, huszonöt évre. 2015-ben újraindították, immár keményfedelesen. Rajk László: A tér tágassága című úgynevezett életútinterjúja körülbelül a szerző és főszereplő halálakor jött ki, nekrológgá alakítva a sors által. Mink András a társszerző.

Megrendítő. Kevés a huszonegyedik századi hősünk. Rajk biztosan közéjük tartozik. Főszerepet játszott a formálódó demokratikus ellenzékben, a kemény maghoz tartozott, országgyűlési képviselő lett, míg a pártja el nem vesztette a jelentőségét. Erről is olyan őszinteséggel beszél, hogy az ember nem érti, miért nem viselte meg jobban a totális kudarc. Ugyanannyira rejtély, mint az: hogyan élhette túl valamennyire kiegyensúlyozott kedéllyel, hogy az apját politikai kirakatpert követően kivégezték, s őt más névvel helyezték el egy intézetben. Aztán édesanyjával együtt 1956-ban, a forradalom bukásakor belekerült a Snagovba száműzött csoporta, többek között Nagy Imrénével és Vásárhelyi Miklóssal.

Egész felnőttkorát emezeknél karakteresebben határozta meg az, hogy sikerült elvégeznie az építész kart. Dolgozott tervezőirodában, s tervezett sok emlékezetes díszletet a legjobb magyar filmekhez, színielőadásokhoz, de ugyancsak az ő keze munkáját dicséri a Lehel csarnok, meg az auschwitzi haláltábor magyar emlékkiállítása. Legfontosabb művei látványtervek és makettek – hogy ezekből milyen sokat készített, azt csak most értettem meg. Azt is, mennyire szabad szellem volt és maradt.

Ebben talán segített, hogy már a szocializmus évtizedeiben is sokszor kijutott az „átkos nyugatra”, amit bizonyos mértékig a tragédia nyomán megerősödött tekintélyű édesanyjának (a férje gyilkosa köztudottan Kádár János volt) köszönhetett. Ő élt ezzel, de nem élt vissza. Amit odakinn tanult vagy megfigyelt, mindig hazahozta nekünk. Ideje megköszönni

Maradok őszinte:

Vámos Miklós