Könyv

Reagált az író, akinek a könyvei miatt megbírságolták a Lírát

2023.07.21. 16:00
Ajánlom
„A queer fiatalok megérdemlik, hogy viszontlássák saját magukat az irodalomban” – fogalmazott Alice Osman brit író az Instagram-oldalán, miután megtudta, hogy Magyarországon tizenkét millió forint büntetést szabtak ki a könyveit az ifjúsági részlegen árusító bolthálózatra.

Mint arról beszámoltunk, a közelmúltban 12 millió forint bírságot szabott ki a Fővárosi Kormányhivatal a Líra Könyv Zrt.-re, mivel Alice Osman Heartstopper – Fülig Beléd Zúgtam (Szívdobbanás) című, két kamaszfiú szerelméről szóló sorozatát az ifjúsági részlegen, nem zárt csomagolásban árusította. Nyáry Krisztián, a Líra kreatív igazgatója akkor azt közölte, minden jogi eszközzel fel fognak lépni a szerintük aránytalan büntetés ellen.

Alice Osman nemrég az Instagramon, huszonnégy óráig elérhető történetben reagált a hírre, azt írva, nagyon dühös és szomorú a történtek miatt.

A queer fiatalok megérdemlik, hogy viszontlássák saját magukat az irodalomban. Queernek lenni nem helytelen a gyerekek számára

– írta.

Mint ismert, a kormány által gyermekvédelminek nevezett törvény 2021-ben lépett életbe, ám a könyvszakma akkor úgy vélte, a jogszabályban foglaltaknak lehetetlen eleget tenni. 2023 májusában azonban már ét esetben is kiszabtak fogyasztóvédelmi bírságot. Nemrég pedig, miután az MCC tulajdonába került a másik legnagyobb könyvkereskedelmi vállalat, a Libri, a cég boltjaiban átlátszó fóliákkal vonták be a homoszexualitásról szóló könyveket, hogy azokba ne lehessen belelapozni.

Fejléckép: Alice Osman (Fotó/Forrás: Wikipedia)

Mi lesz a Librivel? – Reakciók a tulajdonosváltás kapcsán

Kapcsolódó

Mi lesz a Librivel? – Reakciók a tulajdonosváltás kapcsán

A Libri Csoport tulajdonosváltása sokakat aggodalommal tölt el, mások mellett Tompa Andrea, Bödőcs Tibor és Péterfy-Novák Éva is reagált a hírre. Az MCC főigazgatója ugyanakkora azt ígéri, nem fognak változtatni a könyvkínálaton.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Az opera mint újraformálható anyag – független és kísérletező társulat alakult

Édenkert – underground operák című előadásával új, független és színházközpontú operajátszó intézmény lép színre. A Budapesti Független Operaszínház meg akarja mutatni, hogy élő és kortárs műfajt képviselnek, amely képes mindenkit megszólítani.
Könyv

A hallgatás terei: új kötet tárja fel, hogyan szorultak falak közé a kortárs zene hangjai

Április 15-én mutatják be a Budapest Music Centerben A hallgatás terei című könyvet, amely a kortárs zene nyilvánosságának alakulását vizsgálja a Kádár-kori és a rendszerváltás utáni Budapesten.
Zenés színház

Jackie Chan operát rendez

A világhírű színész-harcművész pályája első operarendezésére készül, Puccini Turandotját állítja színre a Torre del Lagó-i Puccini Fesztiválon. A produkció július 17. és augusztus 9. között látható.
Könyv

Nagyágyúk versenyben: ezekből a művekből választják ki az Esterházy Irodalmi Díj hét jelöltjét

Az Esterházy Magyarország Alapítvány közzétette a 2026-os Esterházy Irodalmi Díj hosszú listáját: a zsűri több mint hatvan jelölt mű közül választja ki azt a hét könyvet, amely felkerül a szűkített listára. A mezőnyben a kortárs irodalom meghatározó alkotói szerepelnek.
Vizuál

Közönyből gyilkosság – Camus klasszikusát François Ozon vitte vászonra

Április végétől látható a magyar mozikban Az idegen című bűnügyi dráma. A kortárs francia mozi egyik legjelentősebb rendezője az egzisztencialista irodalom egyik alapművét, Albert Camus Közöny című regényét dolgozta fel. Előzetes a cikkben!

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Könyv hír

Nagyágyúk versenyben: ezekből a művekből választják ki az Esterházy Irodalmi Díj hét jelöltjét

Az Esterházy Magyarország Alapítvány közzétette a 2026-os Esterházy Irodalmi Díj hosszú listáját: a zsűri több mint hatvan jelölt mű közül választja ki azt a hét könyvet, amely felkerül a szűkített listára. A mezőnyben a kortárs irodalom meghatározó alkotói szerepelnek.
Könyv ajánló

Esterházy Péter öröksége pályán és papíron – érkezik a Futball-EP

A Fiatal Írók Szövetsége hetedik alkalommal rendezi meg az Esterházy Péter élete és munkássága előtt tisztelgő labdarúgó emléktornát, a Futball-EP-t. A rendezvényre április 18-án, szombaton kerül sor a BME Bogdánfy úti Sporttelep műfüves pályáin.
Könyv podcast

„Ha van programom az íróasztalnál, az a felszabadulás és a vigasz” – Fehér Renátó a Lírástudók vendége

Három verseskötet után eksztatikus, magával ragadó kisregénnyel jelentkezik az Y-generáció meghatározó költője, Fehér Renátó. A Lírástudók új epizódjában a regényt inspiráló prágai élményeiről és napjaink széttöredezett tudatáról, feszültségeiről, valamint az irodalom kihívásairól kérdezte a szerzőt Grisnik Petra.
Könyv hír

Szeifert Natália kapta a Békés Pál-díjat

A Békés Pál Civil Társaság kuratóriumának indoklása szerint Szeifert Natália legújabb, Hóember a Naprendszerben című regényének világlátása szorosan illeszkedik ahhoz az irodalmi eszményhez, amelyet a névadó is fontosnak tartott.
Könyv ajánló

A hallgatás terei: új kötet tárja fel, hogyan szorultak falak közé a kortárs zene hangjai

Április 15-én mutatják be a Budapest Music Centerben A hallgatás terei című könyvet, amely a kortárs zene nyilvánosságának alakulását vizsgálja a Kádár-kori és a rendszerváltás utáni Budapesten.