Könyv

Reggeli beszélgetések Lin-csi apát kolostorában

2011.01.27. 17:10
Ajánlom
Su-La-Ce könyvét Tárnok Marica báb- és előadóművész ajánlja.

Hangoskönyv formájában találkoztam először Lin-csi történeteivel, amelyek azonnal elvarázsoltak. A zen buddhizmus egyik legnagyobb mesterének tartott szerzetes létező személy volt, aki a hivatalos tanokkal és iskolákkal szemben a gondolat szabadságát és a szavak egyszerűségét hirdette. A rövid szövegeket a fiktív szerzői név alatt közreadóként Sári László jegyzi, aki évtizedeken át vezetett ismeretterjesztő műsorokat a keleti filozófiáról és irodalomról, majd a könyv óriási sikerének köszönhetően felolvasta azt a Magyar Rádióban. A kötet olyan példázatok és mesék gyűjteménye, amelyek egy-egy sorskérdésre adott válaszként is elgondolkodtatók,  ugyanakkor éppen arra mutatnak rá, hogy mennyire túlbonyolítjuk az életünket. Ha hajlandóak vagyunk napi öt percet szánni rá, a létezés
lényegéhez közelítő életfilozófiára tehetünk szert, ami nem más, mint a pillanat teljességének megélése.

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Száz ólomkatonát cserélt egy vetítőgépre és az egész élete megváltozott

70 film, öt feleség, kilenc gyerek. A 100 éve született Ingmar Bergman titkát próbálják megfejteni hozzátartozók, munkatársak, kutatók, köztük a rendező egykori asszisztense, a magyar származású Katinka Faragó a legendás svédről készült dokumentumfilmben.
Jazz/World

Ezeket a jazzlemezeket hallgasd meg júliusban!

Új – régóta időszerű – sorozatunkban havonta ajánlunk hallgatásra érdemes lemezeket a frissen megjelent magyar és külföldi kiadványok közül. Az első cikk jogán megengedjük magunknak, hogy az előző hónapok terméséből is válogassunk.
Vizuál

Kiállítják Freud titkos gyűrűit

Az osztrák neurológus és pszichiáter a megajándékozotthoz kötődő mitológiai alakot vésetett az ékszerbe, amelyet csak a kiválasztottaknak ajándékozott.
Zenés színház

Dolhai Attila: „Egészséges versengés van bennünk”

Hagyomány és újítás jegyében rendezik meg hatodik alkalommal a nagy sikerű Palotakoncerteket a budai Vár gyönyörű díszletében. Bemutatjuk a húsz szólistát: elsőként az Operettszínház jól ismert és szeretett bonvivánját, Dolhai Attilát kérdeztük.
Jazz/World

A blues nem más, mint életérzés

Ezt vallja a VI. Óbudai Blues Fesztivál egyik amerikai fellépője, Big Daddy Willson. A július 23. és 27. közötti eseménysorozat idén is a műfaj legfontosabb hagyományaival és a legélesebb kortárs jelenével való találkozást ígéri.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Könyv olvasás

Depressziós? Olvasson krimit!

Természetesen senkit nem arra buzdítunk, hogy a szakember segítsége vagy esetleg a gyógyszeres kezelés helyett essen neki az Agatha Christie-összesnek, mert mire a végére ér, kutya baj. Annyit azonban kutatások nélkül is állíthatunk, hogy egy jó könyv fel tudja dobni az ember napját.
Könyv interjú

"A csokornyakkendős szépfiú sztereotípia elvesz Kosztolányi súlyából"

Kosztolányi Dezső emlékezete több mint 80 évvel halála után is élénk - igaz, az író-költőről monográfiát író Arany Zsuzsanna szerint finomításra szorul. A könyv elkészültéről és magáról Kosztolányiról beszélgettünk a szerzővel.
Könyv interjú

"Élvezem, ha vita zajlik arról, amit írtam"

Dragomán Györggyel az írói lét online vetületeiről beszélgettünk. Szóba kerültek a Qubiten megjelenő sci-fi-novellái, az internetes közösségépítés és az is, hogy akarják-e tudni az írók, mit csinálnak a barátaik.
Könyv hírek

Lakáséttermet találhat a buszmegállókban

Ecsédi Orsolya Lakásétterem című művével nyerte meg az idei Álljon meg egy novellára! című pályázat fődíját.