A cím (Először a zene, utána a szavak - Prima La Musica, poi Le Parole) Giovanni Battista Casti azonos című librettójából (1786) származik, melyet Antonio Salieri zenésített meg. A Rizzoli Kiadónál megjelent 277 oldalas önéletrajzot, amelyet 44 fénykép színesít, Marco Grondona zenetudós gondozta.

Nem a zene volt az első az 1941-ben, Nápolyban született és Pugliában, ötgyermekes családban felnőtt Muti életében, aki édesapja Fiat-autója csomagtartójában utazott. „Amikor elkezdtem zenélni, azt tanácsolták, jobb, ha ezzel felhagyok" - idézi fel a dirigens, akit végül kitartása vezetett karmesternövendékként a számára más világhoz tartozó Milánóba.

A maestro emlékei között az itáliai és a nemzetközi zenei élet összes nagy neve feltűnik. Az olasz karmester Antonio Votto tanácsától („Mozgasd a karodat, csak történik valami!") az ukrán zongoraművész, Szvjatoszlav Richter állította próbatételig („zongorát hozatott, ha nem tudtam volna több mint kiválóan eljátszani Britten és Mozart zenekari részeit, nem dolgozott volna velem"). A könyvben felelevenedik a firenzei, londoni, philadelphiai zenekarokkal végzett munka és a Bécsi Filharmonikusokkal töltött négy évtized. Egyedül azt nem részletezi, miért szakított a milánói Scalával 2005-ben.

Muti nem csak zenészekkel találkozott. Most először számol be például arról, miről beszélgetett négyszemközt II. Erzsébet királynővel. Szokatlan epizódnak tűnik a szigorúságáról és komolyságáról ismert Mutitól az a beszámoló is, amikor „egyszer egész éjszaka Roberto Benignivel és a színész Gigi Proiettivel mondtunk vicceket, egymással versenyezve". Hiába a számtalan siker, a legnagyobb karmesterekben is akad hiányérzet. Muti azt sajnálja, hogy nem dolgozhatott Federico Fellinivel és németül sohasem vezényelte Gaspare Spontini Agnes von Hohenstaufen darabját.