Könyv

Rutinglitang

2011.11.29. 07:43
Ajánlom
38 Parti Nagy-vers Presser által megzenésítve 73 percben – CD a könyvben.

Kis hangjátékok, kocsmadalok és más keringők. Pohár csörög, porszívómotoros orgona szuszog, székek és zongorák nyikorognak, táncolók trappolnak, odakünn elvonul egy lakodalmas zenekar - a hallgató fantáziájára sokat bíz a zeneszerző is, ahogy a költő is.

2006 óta ez az első „új" Presser-album, ami a szerző 36 újonnan komponált dalát és két feldolgozását (Pancsoló kislány, Szomorú vasárnap) tartalmazza. Presser két éve kezdett foglalkozni Parti Nagy verseivel: a Szódalovaglás, az Esti kréta és a Grafitnesz című kötetekből maga válogatta a végül teljes CD-nyi szöveganyagot. Dalokat írt, de - Parti Nagy verseihez hasonlóan - többségük nem követi a hagyományos dalforma szabályait, ott billegnek a "dalhatáron". Presser filmes, színházi és rádiós tapasztalatait felhasználva, a hangclip, a kishangjáték felé tágítja ki a műfaj határait.

Több mint 20 zongora szólal meg ezen a lemezen, hiszen a felvételek nemcsak stúdióban, de külső helyszíneken, "terepen" is készültek, mindig ott, ahol a legizgalmasabb hangú, akár már mások számára használhatatlannak tűnő zongorát sikerült fellelni és levadászni, játékzongorától a kétszáz éves matuzsálemig. A zongorákon kívül Presser és muzsikus kollegái kezében megszólal az éneklő fűrész, a Pinuccio-féle bazalt hárfa, különféle bádogdobok, a basszus-szájharmonika, tambura, hárfacimbalom és még jó néhány különleges, sokszor alig ismert hangszer.

Hogy e tárgy könyvcédé vagy cédékönyv, azt döntse el a hallgató/olvasó. A kötetben a lemez dalainak teljes szövege olvasható, a már régebbi, kötetben megjelent versek egyikét, másikát a munka során Parti Nagy újra vagy továbbírta, sőt, a könyv két publikálatlan szöveget is tartalmaz. Emellett Parti Nagy maga szerkesztette és lábjegyzetelte a kötetet. Az extra hosszúságú CD-n a dalokat a szerző, Presser "adja elő", ám néhány dalban Falusi Mariann, Szalóki Ági, Váczi Eszter, Bíró Kriszta, Novák Péter, Rácz Zoltán, a Csík zenekar a szólista, Závada Pál fütyül, s Parti Nagy is mond-suttog pár szót, verssort. A képeket, fotókat is tartalmazó könyv grafikai terveit saját és Presser Gábor fotóinak felhasználásával Vető Gábor készítette.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

Nem csak egy könyv a Budapest Nagyregény – Kiss Noémi a Lírástudók vendége

Huszonkét társával együtt ő is tagja a Budapest Nagyregény szerzőgárdájának, és elmesélte, miért érdekes számára Cinkota és a XVI. kerület, amelynek történetét ő írta meg. Kiss Noémi azt is elmondta, miért tartja nagy vívmánynak, hogy a vaskos kötet szerzőinek fele nő.
Színház

Elhunyt Bajomi Nagy György, az Örkény Színház művésze

A Gábor Miklós- és Jászai Mari-díjas színművész 56 éves volt.
Színház

Egy vezető távozása és figyelmeztetés lett a következménye a Katonában egy színházjegy-akciónak

Két munkatársat figyelmeztetésben részesítettek, egy vezető beosztású dolgozó pedig elhagyja a színházat, miután kiderült, hogy DK-tagok kaphattak kedvezményes jegyeket.
Vizuál

Ridley Scott filmjében Napóleon csak egy díszlet a saját életében

Hiába lett rendkívül látványos Ridley Scott Napóleonja, az európai történelem egyik legnagyobb hatású alakjáról végső soron csak egy sekélyes, koncepciótlan filmet sikerült rendeznie, amely ráadásul hemzseg a tárgyi tévedésektől.
Vizuál

A fekete arany és a fehér ördög – kritika a Megfojtott virágokról

Martin Scorsese egy három és fél órás krimi-drámával tért vissza, amelyben az amerikai történelem egy kevéssé ismert, sötét foltját mutatja be. Megfojtott virágok című filmjében a művészet klasszikus témáiról beszél, hogy megmutassa, mi is volna eredetileg a mozi célja.   

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Könyv hír

Megvannak a 2023-as Déry-díj nyertesei

Ladik Katalin, Mohácsi István, Mohácsi János, Nagy Gabriella és Ilma Rakusa vehetik át a magyar irodalom egyik legnagyobb hagyományokkal rendelkező elismerését.
Könyv ajánló

Krasznahorkai Lászlóról szóló monográfia jelenik meg januárban

Szabó Gábor Kilátás az utolsó hajóról – Krasznahorkai László prózavilága című kötete 2024. január végén jelenik meg a Magvető Kiadó gondozásában, akik ezzel a kiadvánnyal köszöntik a kerek születésnapját ünneplő szerzőt.
Könyv ajánló

Soha nem látott fényképek Habsburg Ottóról egy újonnan megjelent kötetben

A különleges fotókönyvvel Habsburg Ottó születésének 111. évfordulóját ünnepli az egykori trónörökös, parlamenti képviselő szellemi és tárgyi hagyatékát gondozó Habsburg Ottó Alapítvány.
Könyv podcast

Nem csak egy könyv a Budapest Nagyregény – Kiss Noémi a Lírástudók vendége

Huszonkét társával együtt ő is tagja a Budapest Nagyregény szerzőgárdájának, és elmesélte, miért érdekes számára Cinkota és a XVI. kerület, amelynek történetét ő írta meg. Kiss Noémi azt is elmondta, miért tartja nagy vívmánynak, hogy a vaskos kötet szerzőinek fele nő.
Könyv gyász

Elhunyt Vajda Mihály

A Széchenyi-díjas filozófus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja 88 éves volt. Vajda Mihály munkásságát elsősorban a fenomenológia, a 20. századi német filozófia és a totalitariánus társadalmak elmélete terén fejtette ki.