Gustave Flaubert fiatalon (Fotó/Forrás: wikipedia)
1821. december 12-én, jómódú polgárcsalád gyermekeként született meg Rouenban. Apja sebészprofesszor, anyja pedig egy Pont l'Éveque-i orvos lánya, vidéki nagypolgárok leszármazottja volt. Első műve már 16 éves korában megjelent a Le Colibri című kis folyóiratban. Ekkor lett barátja a fiatal filozófus Alfred le Poittevin, akinek pesszimista szemlélete erősen befolyásolta. 15 évesen plátói szerelembe esett egy 11 évvel idősebb, férjes asszonnyal, Elisa Schlésingerrel, akire egész életében a tiszta, makulátlan szerelem példájaként tekintett. Az asszonynak csak 35 évvel később vallotta be korábbi érzelmeit, amikor az megözvegyült
Szülei óhajára 1841-ben beiratkozott a párizsi jogi karra, bár egyre inkább az irodalom bűvkörébe került. Tanulmányait elhanyagolta, író- és művésztársaságokba járt. 1844-ben azonban egy epilepsziás roham véget vetett az egyetemi tanulmányoknak és a "bohéméletnek" is, s hazatért Rouenba.
Apja 1846-ban bekövetkezett halála után jelentős vagyont örökölt, és ez lehetővé tette számára, hogy csak az irodalommal foglalkozzon.
Hamarosan újabb csapás érte: egy éven belül elvesztette szeretett húgát is, akinek kislányát magához vette és innentől ő nevelte.
Rouen elővárosába, Croisset-ba költözött, s hátralévő életét szinte megszakítás nélkül itt töltötte. Az írás mellett sokat sportolt is, úszott, vívott, lovagolt, elméjét pedig sakkjátékkal tartotta karban. Egy párizsi látogatása alkalmával ismerkedett meg Louise Colet költőnővel, aki ugyanazokban az irodalmi körökben mozgott, ahol többek között Alfred Musset és más irodalmárok. Nyolc évig tartó szenvedélyes viszonyuk alatt nemcsak érzéki örömöket nyújtott az ifjú Flaubert-nek, hanem lényeges lélektani tapasztalásokat is. Harmonikusnak nem nevezhető kapcsolatuk 1855-ben szakítással végződött.
Eugène Giraud: Gustave Flaubert portréja, 1856. (Fotó/Forrás: wikipedia)
1847-ben egy barátjával gyalogszerrel bejárta a Loire völgyét és a bretagne-i partvidéket, s a kirándulásról közösen útinaplót is írtak.
1848-ban ő is részt vett politikai banketteken, Párizsban pedig bejárta a forradalom különböző helyszíneit, rövid lelkesedésének és hosszú csalódásának emlékeit Az érzelmek iskolája egyes fejezetei őrzik.
Ebben az időszakban, 1846-49 között az őt régóta foglalkoztató témán, a Szent Antal megkísértésének első változatán dolgozott. 18 hónap alatt írta meg az első, 500 oldalas vázlatot. Saját bevallása szerint talán ez volt életének legélvezetesebb korszaka, a fogadtatás azonban lehangolta: amikor felolvasta művét barátainak,
azok azt tanácsolták, hogy dobja a tűzre és szóba se hozza többé.
A köteten 1874-ig csiszolgatott, szinte az egész életét ennek a regénynek a javítgatására áldozva. Hogy kudarcát feledje, hosszú útra indult: 1849 novembere és 1851 áprilisa között beutazta Egyiptomot, Palesztinát, Szíriát, Törökországot, Görögországot és Itáliát, részletes kis úti naplójában sorra feljegyezte élményeit a nílusi hajóúttól kezdve a bordélylátogatásokig.
Az előző könnyen írt, de barátai szerint borzalmas munkájával ellentétben a Bovaryné kéziratán közel öt évig dolgozott. A folyamat finoman szólva is küzdelmes volt: napi 12 órát töltött az íróasztalánál, ahol gyakran hangosan felolvasott egyes mondatokat, hogy kipróbálja a hangzásukat, ritmusukat. Előfordult, hogy egy hétbe is beletelt egyetlen oldal megírása, egy egész éves munkája pedig 90 oldalt eredményezett.
Louise Colet (1810-1876) (Fotó/Forrás: wikipedia)
Az írás folyamatáról és a történet alakulásáról számos elszórt utalás található a Louise Colet költőnővel folytatott levelezésében.
Colet és Flaubert akkor találkozott, amikor az író nemrég elhunyt húgának mellszobrát szerette volna elkészíttetni James Pradier szobrásszal, akinek történetesen Colet épp a kor ismert szépségének számító asszony ült modellt, amikor Flaubert megérkezett a testvére halotti maszkjával. A nyolc éven át tartó se veled, se nélküled viszonyban gyönyörű szerelmes üzeneteket születtek, de a két alkotó szakmai ügyekben is eszmét cserélt. Az író nem sokkal a regény megjelenése előtt szakított a nővel. Utolsó levelében, 1855-ben ezt írta:
Tájékoztattak róla, hogy három ízben is a lakásomnál járt és próbált velem beszélni. Nem voltam itthon és a jövőben az ön számára nem is leszek soha többé."
Munkájának ötletadójaként emellett a kor egy közismert botrányát szokták még emlegetni. Egy Delphine Delamare nevű francia asszony 17 évesen hozzáment egy tisztiorvoshoz, aki, akárcsak Charles Bovary, özvegy volt. Delamare megcsalta a férjét, a pénzét szórakozásra költötte és hatalmas adósságot halmozott fel. Végül 27 évesen méreggel vetett véget az életének.
Albert-Auguste Fourié (French, Paris 1854–1896 L'Isle-Adam) illusztrációja Flaubert Bovaryné című kötetében, 1885 (Fotó/Forrás: The Metropolitan Museum of Art, Elisha Whittelsey-gyűjtemény )
A történethez állítólag James Pradier feleségének, Louise Pradier-nek naplója is ihletül szolgált. Az asszonyt tíz évnyi házasság után, 1845-ben hagyta el a férje, amikor kiderült, hogy többször is hűtlen volt hozzá. Flaubert azonban azután is látogatta a nőt, hogy a társaság elfordult tőle, valószínűleg ekkor osztotta meg vele a visszaemlékezéseit az asszony.
A Bovaryné a maga kérlelhetetlen objektivitásával, "szenvtelenségével" új korszak kezdetét jelölte ki az irodalom történetében. A regény a Revue de Paris hasábjain Vidéki szokások, erkölcsök alcímmel folytatásokban jelent meg. A mű kötet formában még meg sem jelent, amikor a kormányzat 1857 januárjában közerkölcs elleni vétségért beperelte az írót. A mindössze egyetlen napig tartó perben a hűtlenségek explicit leírását vetették a szemére, illetve azt, hogy az erotikus és vallásos tartalmakat összemosta.
Gustave Flaubert (Fotó/Forrás: wikipedia)
A per publicitása egy csapásra ismertté tette az író nevét, aki az ügyben megnyert összegből rögtön ki is adta a regényt két kötetben, az ügyvédjének dedikálva a művet.
Irodalomtörténeti érdekesség, hogy néhány hónap múlva ugyanezzel a váddal Charles Baudelaire állt a bíróság elé A romlás virágai című verseskötete miatt, de őt el is ítélték.
A kötet első angol fordítását meglepő módon Flaubert unokahúgának nevelőnője készítette el. A nő, Juliet Herbert 1856 és 1857 között volt a kislány pesztonkája, de ennél többet nem tud róla az irodalomtudomány, mivel a szerzővel folytatott levelezése elveszett, képet vagy más adatot pedig eddig nem sikerült szerezni róla. A nő valószínűleg angolra tanította szerzőt és együtt fordítgatták franciára Byron A chilloni fogoly című költeményét. Majd nekiláttak a Bovaryné angol változatának is, melyről a szerző olyan jó véleménnyel volt, hogy 1857-ben levélben fordult kiadójához, hogy Michel Lévy-hez, hogy tájékoztassa, a felügyelete mellett készül a regény angol fordítása, ami "mestermű". Az ajánlás ellenére ez a verzió sosem került nyomtatásba, nem tudni, hogy a kiadó utasította vissza vagy más akadályozta meg.
Az azonban biztos, hogy a Bovaryné első angol fordítása 1886-ban jelent meg mégpedig Karl Marx lányának, Eleanor Marxnak a tollából.
A Bovaryné nyugalmas polgári világa után Flaubert megírta a pun háborúk korában, Karthágóban játszódó Szalambó című történelmi regényét, amelyet zajos tetszéssel fogadott a közönség. 1866-ban megkapta a Becsületrendet. Az 1870-es porosz-francia háború kitörése előtt néhány hónappal jelent meg önéletrajzi fogantatású műve, a francia 19. század közepének finoman ironikus rajza, Az érzelmek iskolája, amely viszont nem talált kedvező fogadtatásra, és ez erősen megviselte az írót. Két színműve, A gyengébb nem és A jelölt ugyancsak visszhangtalan maradt, s ráadásul anyagi gondok is megkeserítették utolsó éveit. Unokahúgának férje hatalmas adósságot halmozott fel, melyet Flaubert saját vagyonát feláldozva kiegyenlített.
Gaston Bussière: Szalambó, 1907. (Fotó/Forrás: wikipedia)
Vigaszt csak a munkában és a többi között Turgenyev, Zola és Maupassant barátságában talált.
1877-ben megírta Három mese című kötetének három elbeszélését, miközben már dolgozott Bouvard és Pécuchet című regényén, amelyben két kispolgár kerül szembe a tudományokkal. Ennek írása közben érte, íróasztala mellett a halál 1880. május 8-án.
Kevesen tudják, hogy a gondosan megmunkált mondatok, a tárgyilagos stílus mestere nagyszerű regényein és elbeszélésein kívül a ma emberének is megszívlelendő ún. sottisier-t, azaz
ostoba mondások gyűjteményét hagyott hátra, melybe módszeresen lejegyezte mindazokat a gügye mondatokat, amelyekkel újságban, könyvben, hivatalos szövegben vagy éppen szónoklatokban találkozott.
(via met.com, mentalfloss.com, Encyclopedia Britannica, British Adventuress, )
hírlevél
