Arthur Conan Doyle első Sherlock Holmes-regénye sok elutasítás után végül 1887-ben jelent meg A bíborvörös dolgozószoba (vagy magyarul A brixtoni rejtély) címmel. A történetet, mint később valamennyit, Holmes barátja, Dr. John Watson elbeszéléséből ismerhetjük meg. Watson beható listát közöl legfőbb bajtársáról:

1. Szépirodalmi ismeretek - semmilyen.
2. Csillagászati ismeretek - semmilyen.
3. Politikai ismeretek - gyenge.
4. Növénytani ismeretek - változó, főleg az ópium és a mérgek általános ismeretére összpontosít. A kertészethez nem ért.
5. Geológiai ismeretek - tapasztalati, de korlátozott. Jól ismeri a különböző talajfajtákat (főleg a London  környékéről származó talajmintákat).
6. Kémiai ismeretek - alapos.
7. Anatómiai ismeretek - pontos, de rendszertelen.
8. Bulvársajtói ismeretek - óriási. Ismeri százada összes bűntényét.
9. Jól játszik hegedűn.
10. Kiváló bokszoló és kardforgató.
11. Behatóan ismeri a brit törvényeket.
12. Ezen felül önmérgező, nevezetesen dohányos és kokainista.

GettyImages-588182974 (Fotó/Forrás: Culture Club / Getty Images Hungary)

Rachael Durkin, az Edinburgh  Napier University Zenetanszékének előadója szerint ez az információ több, mint apró adalék Sherlock Holmes figurájához - erről írt a The Conversation-ön megjelent cikkében.

A hegedű és a zongora is a viktoriánus korszakban tett szert nagy népszerűségre. Az egyik leghíresebb hangszergyártó a Cremonából származó Antonio Stradivari volt - a hangszereken megjelenő Stradivarius felirat neve latinosított megfelelője. Hangszerei, csak úgy mint a szintén olasz Amati vagy Guarneri munkái egyre keresettebbekké váltak a korban.

A kereslet nemcsak a hangszerek árára, de a csalókra is ösztönzőleg hatott - egyre több hamis Stradivari jelent meg, és sorozatban gyártották az eredetire kísértetiesen hasonló, olcsó utánzatokat. Az egyik legismertebb botrány az 1882-es Hodges vs. Chanot ügy volt - Georges Chanot London-szerte ismert hegedűkészítő hamisan Carlo Bergonzi híres operaénekes nevével akarta eladni hegedűjét. Az eset nagy sajtóvisszhangot váltott ki, de csak csepp volt a tengerben - még ma is bevett szokás régi, átlagos vagy annál rosszabb hegedűket Stradivariként feltüntetni és eladásra kínálni.

Sherlock Holmes az utóbbi időben ismét reneszánszát éli - a rajongók és kutatók pedig egyre több részletet derítettek ki arról, hogyan született meg a figura. A karaktert Doyle részben Joseph Bell sebészről és orvosi előadóról mintázta, akivel diákként az Edinburgh-i Egyetemen találkozott. Azt is tudjuk, hogy nagy hatással volt az íróra az, hogy a viktoriánus korban az olvasók mennyire rajongtak a valódi bűntényekért és a detektívtörténetekért. James McLevy, Edinburgh első rendőrfőnöke az 1860-as években több nagy sikerű könyvet jelenített meg, amely olyan valódi bűntényeket mutatott be, amelyeken McLevy dolgozott.

Sir Arthur Conan Doyle (Fotó/Forrás: Print Collector / Getty Images Hungary)

A másik hasonló, a korban népszerű szerző James McGovan volt - ő pont Doyle idejében nyomozott Edinburgh utcáin - igaz, később kiderült hogy sztorijai csak fikciók, és azokat egy helyi hegedűs, William Crawford Honeyman írta. McGovan utolsó könyve (Traced and tracked, or, Memoirs of a City Detective) tartalmaz egy sztorit, amiben McGovan egy Edinburgh közeli otthonból ellopott Stradivari után nyomoz. A novella tartalmaz egy párbeszédet, amiben a detektív a hegedű tulajával beszélget a hangszer értékéről. A tulaj szerint 400 fontot is megér a Stadivari - ezen McGovan őszintén megdöbben, hát még amikor kiderül, hogy mindössze 40 fontért szerezte.

Eszerint a detektív a legalább 500 guinea értékű Stradivariát mindössze 55 shillingért vette egy zsidó kereskedőtől - vagyis mindkét történet szerint jóval áron alul cserélt gazdát a klasszikus hangszer. Szintén közös bennük, hogy a Stradivarit egy zálogostól vásárolták - a való életben gyakori, hogy a csaló vagy rablók ilyen módon mossák tisztára zsákmányukat.

GettyImages-142577927 (Fotó/Forrás: Georges De Keerle / Getty Images Hungary)

McGovan novellájában a detektív egy valódi műértőt látogat meg, akinek a hegedűk bár a hóbortjai, de játszani nem tud rajtuk. Doyle jegyzetei szerint Holmes maga ritka hegedűket gyűjt. Bár a könyvbe végül nem került bele, az író feljegyzései szerint Holmes A bíborvörös dolgozószobában egy cremonai hegedűssel csacsogott a Stradivari és az Amati közötti különbségekről - vagyis hasonló erényeket csillogtatott meg, mint a műértő McGowan sztorijában. Szintén megegyezik a kifejezés, amivel a hegedűzést illetik McGovan és Doyle könyvében: mindketten a 'scrape' szót használják.

Ha ez valóban így van, miért írta bele a novelláiba Doyle ezeket a részleteket? Mit akart ezzel elmondani Sherlock Holmes-ról? Lehet hogy csak azt akarta finoman jelezni, hogy főhőse sem hibátlan?

Minden alkalommal, amikor Holmes a pipájára gyújtva nekikezd elmagyarázni Watsonnak, ki a valódi tettes, mintha egy megoldatlan ügy kényelmetlensége mocorogna benne, amiről még maga sem tud. Talán ez volt Doyle egyik vicce Sherlockkal szemben, amin haláláig nevetett magában.