Könyv

Soha nem volt akkora szükség kultúraszerető emberekre, mint manapság

2016.11.10. 13:14
Ajánlom
Ezekkel a szavakkal nyílt meg a bécsi könyvvásár, amely vasárnapig várja a látogatókat.

A nemzetközi bécsi könyvfesztivál Ausztria legnagyobb könyvmustrája, amelyen idén mintegy húsz ország 350 kiállítója vesz részt. A mustrán, amelyet  november 10. és 13. között rendeznek meg, 430 kísérőrendezvényt tartanak.

A menekültügy és az irodalmi szövegek közötti párhuzamra világított rá a bécsi könyvfesztiválon elmondott nyitóbeszédében Terézia Mora Németországban élő magyar író, műfordító, aki beszédében párhuzamot vont a globalizáció és az irodalom digitalizációja között. Rávilágított a mondatok, idézetek más szövegekben és digitális csatornákon való feltűnése és ennek szabályozási lehetőségei, valamint a globalizáció miatti ki- és bevándorlás közötti hasonlóságra.

Terézia Mora meglátása szerint a mondatok "vándorlása" esetén megnövekszik a szöveg "intellektuális hatékonysága". A szerzői jogra hivatkozva, de a migrációra vonatkoztatva azt mondta, hogy kevesebb félelemre és több gyakorlatiasságra lenne szükség.

A bécsi könyvfesztivál fő témája idén az emberi jogok.

Benedikt Föger, az Osztrák Könyvkereskedők Szövetségének elnöke szerint soha nem voltak annyira fontosak a könyvbarát és kultúraszerető emberek, mint manapság.

A bécsi könyvfesztiválon részt vesz Philip Blom német, Sabine Gruber olasz származású osztrák, Doris Knecht és Reinhard Kaiser-Mühlecker osztrák, Dirk Stermann német származású osztrák, Bachtyar Ali kurd, Nir Baram izraeli és Cynthia D'Aprix Sweeney amerikai író. Bemutatják továbbá Willi Winkler német író Luther-életrajzát és Jan Assmann német vallástörténész monoteista vallásokról szóló könyvét is.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Ők kapták a legmagasabb állami kitüntetéseket 2025-ben

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából a művészeti és a tudományos élet legrangosabb elismeréseit, Kossuth- és Széchenyi-díjakat, valamint Magyar Érdemrend kitüntetéseket adott át Sulyok Tamás köztársasági elnök.
Plusz

Novák Péter, Blaskó Borbála, Szervét Tibor és Várdai István is állami elismerést vehetett át március 15-e alkalmából

Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter állami elismeréseket adott át a közelgő nemzeti ünnep alkalmából a Pesti Vigadóban, március 13-án.
Színház

Csákányi Eszter kapta idén a Psota Irén-díjat, Barisnyikov videón köszöntötte

Csákányi Eszter kapta idén a Psota Irén-díjat. A Rózsavölgyi Szalonban megtartott ünnepélyes díjátadón Pintér Béla mondott laudációt, míg a világhírű balettművész, Mihail Barisnyikov videóüzenet küldött.
Plusz

Koncz Gábor kapja idén a Kossuth-nagydíjat

Orbán Viktor miniszterelnök március 14-én bejegyzést tett közzé a Harcosok Klubja elnevezésű online Facebook-csoportban. Mint azt az Index kiszúrta, a kormányfő egyebek közt elárulta a közösség tagjainak, hogy a mai napon Koncz Gábor színművész veheti át a Kossuth-nagydíjat.
Plusz

A kulturális élet szereplőit ismerték el március 15. alkalmából

Zsigó Róbert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára állami kitüntetéseket adott át március 15. alkalmából a Pesti Vigadóban. A kitüntetéseket március 13-án délután vehették át a kulturális élet szereplői.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Könyv ajánló

Múzeumok a világjárvány árnyékában

A COVID-19 pandémiáról szóló könyvet jelentetett meg a Néprajzi Múzeum: Berényi Marianna kötetében azt vizsgálta meg, hogyan költöztek át a múzeumok az online térbe a világjárvány ideje alatt.
Könyv hír

Díjazták az év legjobb gyerekkönyveit

Idén 10. alkalommal adta át a HUBBY az Év Gyerekkönyve Díjakat. A szervezők örömére rekordszámú, csaknem száz nevezés érkezett, s olyan erős mezőny állt össze, hogy a zsűri több ponton is változtatott az előző évek gyakorlatán.
Könyv podcast

„Nem tudsz nem önazonosan futni” – Simonyi Balázs a Lírástudók vendége

Huszonkét, a futásról szóló interjú olvasható Simonyi Balázs könyvében, amely többek között arra keresi a választ, kik vagyunk, és milyen oldalunk tárul fel akkor, amikor egy ilyen kitartást igénylő tevékenységre áldozzuk az erőnket.
Könyv ajánló

Egy este, ahol a költészet nem csak olvasmány – irodalmi sorozatot indít a Centrál Színház

Március 24-étől Lehet egy költővel több? címmel sorozatot indít a Centrál Színház. Az este moderátora Nyáry Krisztián, a játékmester pedig Papp János lesznek. Minden hónapban egy közkedvelt magyar költő lesz a vendégük, az első két alkalommal Karafiáth Orsolyával és Varró Dániellel beszélgetnek.
Könyv ajánló

Véradással egybekötött felolvasást szervez a FISZ

A Fiatal Írók Szövetsége, az Országos Vérellátó Szolgálat és a Magyar Vöröskereszt március 14-én várja azokat, akik szívesen segítenének embertársaikon. A véradás nincs regisztrációhoz kötve.