Könyv

Sorra halasztják el a könyvvásárokat a koronavírus miatt

2020.03.04. 15:45
Ajánlom
A járványveszély miatt elmarad a Lipcsei Könyvvásár, a Bolognai gyerekkönyvvásár és a Londoni Könyvvásár is.

Több fontos könyves eseményt is új időpontra halasztottak a szervezők a koronavírus-járvány miatt. A német nyelvterület legnagyobb irodalmi közönségfesztiváljának számító Lipcsei Könyvvásárt eredetileg március 12-től 15-ig tartották volna.

A városvezetés és a vásárt szervező cég közös döntésének indoklásában kiemelték, hogy a szövetségi kormány nyomatékos ajánlása szerint tömegrendezvényeknél valamennyi résztvevőt írásban nyilatkoztatni kell arról, hogy nem a járvány valamely gócpontjából származik és nem került kapcsolatba ilyen személlyel. Gondoskodni kell arról is, hogy az esetleges fertőzéseknél követhető legyen, hogy a fertőzött a vírus lappangási idejének kezdete óta kivel került közelebbi kapcsolatba.

Ezeket a feltételeket pedig nem lehet teljesíteni egy olyan vásáron, amelyen mintegy 2500 kiállító és várhatóan 280 ezer látogató vesz részt.

Lemondták a könyvvásár fő kísérőrendezvényeit, a Lepizig liest (Lipcse olvas) című programsorozatot, amelyre városszerte több száz helyszínen szerveztek felolvasásokat, és Manga-Comic-Convention nevű képregényvásárt, amely a könyvvásár képregényszekciójából fejlődött ki.

GettyImages-1132004650-153543.jpg

Lipcsei Könyvvásár - 2019 (Fotó/Forrás: Jens Schlueter / Getty Images Hungary)

Az egyelőre nem ismert, hogy megtartják-e a német nyelvterület egyik legrangosabb irodalmi díja, a Lipcsei Könyvdíj az Európai Megértésért nevű elismerés átadóünnepségét, amelyet a vásár előestéjére szerveztek. Az 1994-ben alapított és 20 ezer euróval (6,8 millió forint) járó díjjal az idén Földényi F. Lászlót tüntetik ki.

A Bolognai gyerekkönyvvásár szervezői is az elhalasztás mellett döntöttek. A világ legnagyobb, legrangosabb gyerekkönyves rendezvényét eredetileg március 30. és április 2. között tartották volna meg.

Az utóbbi napok a koronavírus-járványról szóló hírei miatt azonban a vásár szervezői későbbi időpontot tűztek ki: május 4. és 7. között tervezik megrendezni, de kérnek minden érdeklődőt, hogy kövessék híreiket a Facebookon és weboldalukon.

Ugyancsak elmarad az eredetileg március 10. és 12. között meghirdetett Londoni Könyvvásár (London Book Fair) is, mivel a koronavírus kapcsán bevezetett korlátozások miatt számos résztvevőnek problémát jelent a kijutás az eseményre. Az eseményt idén már nem tervezik megrendezni - derül ki szervezők a Twitteren közzétett bejelentéséből.

Fejléckép: Lipcsei Könyvvásár - 2019 (fotó: Jens Schlueter / Getty Images Hungary)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Jamie Lee Curtis is reagált a választások eredményére

A magyar származású Oscar-díjas színész sem hagyta szó nélkül az országgyűlési választások eredményét: rövid bejegyzéséhez pedig David Bowie egyik klasszikusát választotta zenei aláfestésként.
Zenés színház

Az opera mint újraformálható anyag – független és kísérletező társulat alakult

Édenkert – underground operák című előadásával új, független és színházközpontú operajátszó intézmény lép színre. A Budapesti Független Operaszínház meg akarja mutatni, hogy élő és kortárs műfajt képviselnek, amely képes mindenkit megszólítani.
Zenés színház

A szabadság és a hűség operája – közeleg a Fidelio premierje a Magyar Állami Operaházban

Tobias Kratzer 2020-ban a londoni Covent Garden számára készült nagyszabású Fidelio-rendezése április 18-án debütál a Magyar Állami Operaházban. Az OPERA együtteseit Halász Péter első vendégkarmester dirigálja.
Zenés színház

Jackie Chan operát rendez

A világhírű színész-harcművész pályája első operarendezésére készül, Puccini Turandotját állítja színre a Torre del Lagó-i Puccini Fesztiválon. A produkció július 17. és augusztus 9. között látható.
Klasszikus

Versenyművek a barokktól a modernig – a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekarának hangversenye

Április 16-án az együttes Ménesi Gergely vezényletével és neves szólisták közreműködésével ad koncertet, műsorukon több évszázad különféle hangszerekre írt versenyműveivel.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Könyv hír

Nagyágyúk versenyben: ezekből a művekből választják ki az Esterházy Irodalmi Díj hét jelöltjét

Az Esterházy Magyarország Alapítvány közzétette a 2026-os Esterházy Irodalmi Díj hosszú listáját: a zsűri több mint hatvan jelölt mű közül választja ki azt a hét könyvet, amely felkerül a szűkített listára. A mezőnyben a kortárs irodalom meghatározó alkotói szerepelnek.
Könyv ajánló

Esterházy Péter öröksége pályán és papíron – érkezik a Futball-EP

A Fiatal Írók Szövetsége hetedik alkalommal rendezi meg az Esterházy Péter élete és munkássága előtt tisztelgő labdarúgó emléktornát, a Futball-EP-t. A rendezvényre április 18-án, szombaton kerül sor a BME Bogdánfy úti Sporttelep műfüves pályáin.
Könyv podcast

„Ha van programom az íróasztalnál, az a felszabadulás és a vigasz” – Fehér Renátó a Lírástudók vendége

Három verseskötet után eksztatikus, magával ragadó kisregénnyel jelentkezik az Y-generáció meghatározó költője, Fehér Renátó. A Lírástudók új epizódjában a regényt inspiráló prágai élményeiről és napjaink széttöredezett tudatáról, feszültségeiről, valamint az irodalom kihívásairól kérdezte a szerzőt Grisnik Petra.
Könyv hír

Szeifert Natália kapta a Békés Pál-díjat

A Békés Pál Civil Társaság kuratóriumának indoklása szerint Szeifert Natália legújabb, Hóember a Naprendszerben című regényének világlátása szorosan illeszkedik ahhoz az irodalmi eszményhez, amelyet a névadó is fontosnak tartott.
Könyv ajánló

A hallgatás terei: új kötet tárja fel, hogyan szorultak falak közé a kortárs zene hangjai

Április 15-én mutatják be a Budapest Music Centerben A hallgatás terei című könyvet, amely a kortárs zene nyilvánosságának alakulását vizsgálja a Kádár-kori és a rendszerváltás utáni Budapesten.