„K. Varga Bence elbeszéléseit olvasva nemcsak arról lesz jóval pontosabb képünk, mit jelent, ha valaki a magyar társadalom perifériáján él, hanem arról is, hogy a periférián élőktől mekkora erőfeszítést, micsoda energiákat követel a legegyszerűbbnek tűnő napi cselekvés is. A lelki-tudati folyamatokat előtérbe helyező írói látásmód teszi figyelemreméltóvá a Repedések könyvét” – olvashatók Barnás Ferenc sorai a kötet fülszövegében.

K. Varga Bence első elbeszéléskötetét február 11-én szombaton, este 7 órakor a Nyitott Műhelyben mutatják be Körtesi Márton Öngyújtótöltés – avagy a szisszenéstől a lángig című verseskötetével párban. Az esemény apropóján a Fidelio szerkesztőségének munkatársai elhatározták, hogy felosztják egymás között az elbeszéléseket, és személyes sorokkal hozzák közelebb Bence írásait olvasóinkhoz. A procedúra során a főszerkesztő kalapjából húztuk ki a címeket, így a sors keze irányította, kihez mely szöveg kerül. Íme az eredmény:

A húzás pillanatai (Fotó/Forrás: Fidelio)

Éjféli vonat

Egy Krasznahorkai-idézet után kezdődik Bence Repedések könyve című kötetének első elbeszélése, és ha nem tudnám, milyen sokat jelentenek Bencének az író regényei (és nem folytattunk volna néhány lelkes beszélgetést Az ellenállás melankóliájáról), a kapcsolódás akkor is azonnal nyilvánvaló lenne: a furán látomásos, valóság és valami azon túli határain játszódó történet a Krasznahorkai-regény hátborzongató éjszakai utazását idézi.

Az Éjféli vonat azonban mint önálló mű is számot tarthat a közönség érdeklődésére, a szerző kiváló atmoszférateremtő-képessége és a folyamatosan fokozódó feszültség azonnal beszippantja az olvasót. És ha végül úgy is látszik, mintha a történet lekerekedne, azért ott marad a nyugtalanító kérdés: akkor mi is volt pontosan az, amit láttunk?

(Kondor Kata)

Asszonyok

„Hiszed-e a bűnök bocsánatát?” – mar belém e néhány szó, miközben Ágnes asszony történetét olvasom, és önkéntelenül is arra gondolok, hogy az elbeszélés fiatal írója vajon hol tett szert ennyi érzékeny bölcsességre? Honnan ismeri az asszonyi lélek mélységének ilyen finom bugyrait? Bence gyöngéd megértéssel jeleníti meg előttünk a frissen megözvegyült nőt, akinek egyetlen éjszakájába egy egész asszonyi sorsot sűrít bele.

Arany balladájának misztikus karakterét felidéző Ágnes asszony szabadulni szeretne attól a sok bűntől, amit elhunyt férje súlyos keresztként hagyott rá. Hiszen a vétkek továbbszállnak arra, aki itt maradt. Szemérmes szégyennel, az éj leple alatt biciklizik el a temetőbe, mert attól fél, hogy ura nem kívánt vendég lett a földben. Megpróbálja elrejteni a bűn halálon túl is árulkodó, földi lenyomatát, hisz így működik az asszonyi gondoskodás. Eljutni a halotti tor maradványaitól a sírig, majd vissza. Hogy eljöhessen végre a megtisztulás.

Sötétség és fény, bűn és megváltás, babona és valóság. S a zsigeri kérdés: „vajon mennyi bűn vonja maga után a földből való kitagadtatást?”

(Canjavec Judit)

Hályog

Mintha Pálfi György Taxidermiájának díszletében sétálnék, úgy éreztem magam a Hályog olvasása közben. Az első sorok után azonnal láttam magam előtt a jelenetet, éreztem a szobát betöltő, gyomorforgató, savanykás szagot, az ablakon át bekúszó hajnali fényeket, és szinte tapinthatóvá vált a férfi és a felesége közötti megromlott viszony, ami a legalább húsz éve tartó házasságuk alatt a közöny, a megszokás és az undor sajátos egyvelegévé alakult át.

A történet a házból kivezet az ólba, ahol az igen plasztikus és tűpontos leírásnak köszönhetően követhetjük végig, hogyan próbálja a férfi egymaga megölni a sarokban reszkető disznót. Nem lövöm le, miként végződik küzdelmük, mindenesetre a szöveg jól működik: sokfajta érzést hív elő, a részvéttől kezdve a megrökönyödésen át a borzongásig. És valami olyasféle (újra)rácsodálkozást, hogy a jó műben mindig megláthatjuk önmagunkat. Még akkor is, ha elsőre nem gondolnánk, hogy kapcsolódunk az adott témához.

(Barcza Réka)

Odakint

Menni kéne. El innen. Bárhová, csak el. Ez az érzés kerít hatalmába, miközben az Odakint című elbeszélésben kirajzolódik előttem a magány, a kilátástalanság és az elmúlás nyomora, egy magára maradt, idős férfi elkopott valósága, porlepte porcelán nippek, egy elidegenedő karosszék és megannyi elszalasztott lehetőség. És akkor, egyszer csak, a legsötétebb órában, valami kopogtat. Valami, amire tudtán kívül már jó ideje vár, amitől újra felpezsdül a vér ereiben, és ami elemi erővel képes kimozdítani a megnyugtató biztonság csalóka börtönéből. Még ha csak a tetőn kopácsoló kavicsok és két éretlen gyerek képében is, de maga az élet nyit ajtót az áporodott lelken, hogy egy pillanatra megmutassa: még nem késő. Menni kell.

(Várhegyi András)

Jöjj, kedvesem

Minden kisfiú arról álmodozik, hogy felnőttként kukásautót szeretne vezetni, bizonyára az elbeszélés főszeplője, Ferkó is. Neki majdnem be is jön. Aztán persze a fiúk felnőnek, és közülük néhányan valóban ott találják magukat a nagy, narancssárga emésztőautón. Bence elbeszélésében a bomlástermékekkel foglalatoskodók maguk is egy kilátások nélküli világ „bomlástermékei”. Létezik-e megváltás innen? – teszi fel a kérdést a szerző, és meg is válaszolja. Olvasás után, miközben Bence hátát nézem a szerkesztőségben, enyhén „jobbos nyolcad” profilból, ahogy leginkább ismerem, azon tűnődöm, vajon hány éves ez a 28 esztendős fiú?

(Török Ákos)

Elgazosul

Amikor a napok egyhangúvá és üressé válnak, és magunkra maradunk a gondolatainkkal, a múlt démonai feltépik a deszkákat, és kimásznak a régen lezárt kútból, hogy csatlakozzanak hozzánk magányunkban. Igazságtalanságok emlékének pusztító viharfelhői, napszúrásos lázálmok veszik át az irányítást, és gyeplő nélkül vágtató tudattalanunk elszabadul.

Milyen fázisa ez az életnek? Talán egy utolsó védvonal, figyelmeztetés, egy végső esély a megfelelő lezárásra, mielőtt a valóság és a kábulat képei végleg összevegyülnek: a hanság tavi réme, a radioaktív zápor, a józanság ellen háborút viselő társadalmi berendezkedés.

Talán a magyarországi vidék képét nem is a politikai helyzet, a szegénység vagy a tanult tehetetlenség formálja, hanem a kihagyott lehetőségek, a temetetlen múlt kísértő szellemei – és a kút mélye a napok előrehaladtával egyre hívogatóbbá válik…

(Bodrogi Ágnes)

Szenny

„Itt már a szarosvíz is politika” – mondja a Repedések könyve záróelbeszélésében a névtelenségbe burkolózó, kafkai hőst is megidéző újságíró, aki azt a nemes feladatot kapta mindenkori felettesétől, a főszerkesztőtől, hogy készítsen riportot a kisváros éppen felújított szennyvíztelepéről. Bence elbeszélése érzékletes, kismagyar kórkép elhagyatott, rohadó üzemekkel, munkanélküliséggel, panelházi rengeteggel. Ebben a nyomasztó világban kalauzolja végig főhősünket groteszk lelkesedéssel a szennyvíztelep őrzője, akkurátus és érzékinkre ható leírást adva arról, hogyan teremtődik a mélyben bugyogó bélsárból és mocsokból újra használható entitás. Mielőtt azonban elmerülnénk a részletekben, az elbeszélés közepén történik egy abszurd váltás, amely felráz, kijózanít, megdöbbent és a katasztrófa szélén táncoltatva sugallja, hogy gondoljuk újra mindenhatóságunkba vetett hitünket.

(Kolbe-Kontor Ildikó)

K. Varga Bence: Repedések könyve (Fotó/Forrás: Apokrif Könyvek)

Fejléckép: Varga Bence (forrás: Apokrif Könyvek)