Könyv

Stephen King, Margaret Atwood és Neil Gaiman is megvigasztalt egy kezdő írót

2022.12.08. 10:20
Ajánlom
Ideális esetben a könyvbemutató ünnep az írók számára, pláne az első kötetek esetében. Nem így járt azonban Chelsea Banning, akinek a dedikálásán mindössze két barátja jelent meg. Hamarosan azonban Twitter-bejegyzések tucatjaiból megtudhatta, koránt sincs egyedül ezzel.

„Üdv a klubban” – ezt válaszolta Margaret Atwood annak a pályakezdő írónak, Chelsea Banningnek, aki néhány nappal ezelőtt Twitter-posztban panaszolta el a nagyvilágnak, hogy első könyvének bemutatóján mindössze két barátja jelent meg, annak ellenére, hogy a közösségi médiában 37-en jelezték vissza, hogy ott lesznek az eseményen. Ezt követően számtalan író döntött úgy, hogy megírja, vele milyen kellemetlenségek történtek pályafutása során.

 

A már említett Margaret Atwood azt írta: „Volt egy olyan dedikálásom, amire senki sem jött el, kivéve egyetlen srácot, aki skót whiskyt akart vásárolni, és azt hitte, tőlem kell segítséget kérnie.”

Stephen King ugyancsak Banning vigasztalására sietett, és Atwoodhoz hasonló történetről számolt be. „A Borzalmak városa első dedikálásakor egyetlen vásárló volt jelen.

Egy dagi srác, aki csak annyit mondott: »Héj, haver, nem tudod, hol vannak náci könyvek?«”

Neil Gaiman pedig matematikailag is bebizonyította, hogy Banning tulajdonképpen még jól is járt: „Terry Pratchett és én tartottunk egy dedikálást Manhattenben az Elveszett próféciával, amire senki sem jött el. Szóval kettővel így is megelőztél minket” – írta.

Jodi Picoult szintén arról számolt be, hogy élete során rengetegszer ücsörgött már egyedül a könyveivel, csak azért, hogy időnként megkérdezzék tőle, merre van a mosdó.

A prímet mégis valószínűleg David Nicholls viszi, akit

egy alkalommal annyira megszántak az alkalmazottak abban a könyvesboltban, ahol a dedikálást tartotta, hogy vásárlónak adták ki magukat.

Az író szerint azonban emiatt nem volna szabad rosszul éreznie magát Bannignek, ez ugyanis egyfajta beavatási rítus.

Jonathan Coe szintén vicces történetet osztott meg: „Meghívtak egy krimiíró fesztiválra. Colin Dexter éppen ugyanakkor volt ott. Mindössze egyetlen ember jelent meg az én bemutatómon. Beszélgettünk egy kicsit, és elmondtam neki, mennyire örülök, hogy eljött. Mire azt válaszolta: »A nevem valójában Ian Rankin, és nekem kellett volna bemutatnom téged.«”

Chelsea Banning azt nyilatkozta a The Guardiannek, hogy a sok-sok kedves történettől elsírta magát, és most már teljesen más színben látja a történteket. Mint mondta, már nem is haragszik, ugyanis megtudta, hogy sokan azért nem tudtak elmenni az eseményre, mert ők vagy a családjuk megbetegedett.

Fejléckép: Neil Gaiman, Margaret Atwood, Stephen King (Fotó/Forrás: Leonardo Cendamo, Ulf Andersen / Getty Imagess Hungary ; Jim Spellman/WireImage)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

Nagyágyúk versenyben: ezekből a művekből választják ki az Esterházy Irodalmi Díj hét jelöltjét

Az Esterházy Magyarország Alapítvány közzétette a 2026-os Esterházy Irodalmi Díj hosszú listáját: a zsűri több mint hatvan jelölt mű közül választja ki azt a hét könyvet, amely felkerül a szűkített listára. A mezőnyben a kortárs irodalom meghatározó alkotói szerepelnek.
Vizuál

Közönyből gyilkosság – Camus klasszikusát François Ozon vitte vászonra

Április végétől látható a magyar mozikban Az idegen című bűnügyi dráma. A kortárs francia mozi egyik legjelentősebb rendezője az egzisztencialista irodalom egyik alapművét, Albert Camus Közöny című regényét dolgozta fel. Előzetes a cikkben!
Klasszikus

Tudja meg az egész világ! – Kelemen Barnabás rendhagyó koncertmaratonja

Három nap alatt, kilenc koncerten hét nagyzenekarral szólaltat meg tizenkét, hegedűre és zenekarra írt remekművet a Kossuth-díjas hegedűművész a Zeneakadémia Nagytermében.
Zenés színház

Egy csonka kézről és egy halálos játékról szólnak a legújabb magyar operák

Groteszk a világ, mit tehetünk mi benne? – ezzel a kérdéssel summázhattuk a Magyar Állami Operaháznak az Eiffel Műhelyházban, április 11-én tartott premierjén felcsendülő két új opera cselekményét.
Könyv

„Ha van programom az íróasztalnál, az a felszabadulás és a vigasz” – Fehér Renátó a Lírástudók vendége

Három verseskötet után eksztatikus, magával ragadó kisregénnyel jelentkezik az Y-generáció meghatározó költője, Fehér Renátó. A Lírástudók új epizódjában a regényt inspiráló prágai élményeiről és napjaink széttöredezett tudatáról, feszültségeiről, valamint az irodalom kihívásairól kérdezte a szerzőt Grisnik Petra.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Könyv ajánló

Görög istenek, nagyszájú rockerek és fausti alku – ezeket a könyveket olvasd áprilisban!

Beszélgetések az irodalomról, mitikus látomás a körfolyosóról, fausti történet a művészi megszállottságról, britpop-krónika, személyes vallomás, valamint egy ironikus-nyomozós kisregény – a közelmúlt megjelenéseiből és a közeljövő ígéretes könyveiből válogattunk.
Könyv hír

Nagyágyúk versenyben: ezekből a művekből választják ki az Esterházy Irodalmi Díj hét jelöltjét

Az Esterházy Magyarország Alapítvány közzétette a 2026-os Esterházy Irodalmi Díj hosszú listáját: a zsűri több mint hatvan jelölt mű közül választja ki azt a hét könyvet, amely felkerül a szűkített listára. A mezőnyben a kortárs irodalom meghatározó alkotói szerepelnek.
Könyv ajánló

Esterházy Péter öröksége pályán és papíron – érkezik a Futball-EP

A Fiatal Írók Szövetsége hetedik alkalommal rendezi meg az Esterházy Péter élete és munkássága előtt tisztelgő labdarúgó emléktornát, a Futball-EP-t. A rendezvényre április 18-án, szombaton kerül sor a BME Bogdánfy úti Sporttelep műfüves pályáin.
Könyv podcast

„Ha van programom az íróasztalnál, az a felszabadulás és a vigasz” – Fehér Renátó a Lírástudók vendége

Három verseskötet után eksztatikus, magával ragadó kisregénnyel jelentkezik az Y-generáció meghatározó költője, Fehér Renátó. A Lírástudók új epizódjában a regényt inspiráló prágai élményeiről és napjaink széttöredezett tudatáról, feszültségeiről, valamint az irodalom kihívásairól kérdezte a szerzőt Grisnik Petra.
Könyv hír

Szeifert Natália kapta a Békés Pál-díjat

A Békés Pál Civil Társaság kuratóriumának indoklása szerint Szeifert Natália legújabb, Hóember a Naprendszerben című regényének világlátása szorosan illeszkedik ahhoz az irodalmi eszményhez, amelyet a névadó is fontosnak tartott.