Peter Sloterdijk német filozófus tisztában van azzal, hogy az embereket nehéz elérni filozófiai és/vagy társadalomtudományi értekezések által, mert bár a felvetett kérdések fontosak, a tudományág művelőiből hiányzik a rácsodálkozás és az ámulás képessége. S ha belegondolunk, bizonyosan igaza van, hiszen a legritkább esetben hoznak lázba minket az ilyen jellegű kötetek. Peter Sloterdijk nem csak felfedezte ezt a problémát, de hadat is üzent neki.

Ez jól rezonál azzal a szándékkal, ami – érthető okokból – megfogalmazódott a Typotex kiadónál is. Már egy ideje sorra-rendre adnak ki olyan filozófiai munkákat, amelyeknek megcsiklandozzák az olvasót. Ebbe a koncepcióba illeszkednek Byung-Chul Han provokatív kötetei és Peter Handke három kis Kísérlet-könyve. Mostantól, ha jól értem a kiadói szándékot, az ilyen jellegű – kis terjedelmű, jól megérthető, és provokatív – „dolgozatok” sorozatba szerveződve, Diszkrét szenzációk sorozatcím alatt jelennek meg. Ennek a jövőbeli sorozatnak a nyitókötete Peter Sloterdijk Stressz és szabadság című zsebben hordaható kötete, mely az utószóval együtt is csak nagyjából nyolcvan oldal. Leküzdhető terjedelem még a mai felgyorsult világban is.

2011-ben, egy alapítvány felkérésére tartott előadást a német filozófus a szabadságról – a német nyelvű előadás angol felirattal megtekinthető az alábbi linken –, s ennek az előadásnak szerkesztett, jegyzetekkel ellátott utózöngéje a kötet, melyben a szerző a társadalomba illesztett személy szabadságát, és a szabadság – koronként változó fogalmát – vizsgálja.

Sloterdijk a vizsgálat tárgyát képező szabadság fogalmához igazodva – a társadalomtudományokat némi szkepszissel szemlélve – különös meghatározását adja a társadalomnak: stresszközösség.

Peter Sloterdijk: Stressz és szabadság (Fotó/Forrás: Typotex Kiadó)

„Felfogásom szerint a politikai nagytestek, amelyeket társadalmaknak nevezünk, elsődlegesen stresszintegrált erőterekként értelmezendők, pontosabban ezek önmagukat stresszelő, permanensen előreutaló gondolatrendszerek.

– írja.

A társadalom ilyen irányú definíciója nyilvánvalóan rányomja bélyegét a szabadság mibenlétének vizsgálatára is, s így kerülhet képbe – mások mellett – a tavon csónakázó önfeledt Rousseau is, aki a „maga cél nélküli sodródásában fölfedezte a tiszta pszichikai tartamot, amelyben a szokott módon lefolyó idő a maga emlékeivel és előrevetítéseivel eltűnik, hogy helyet teremtsen a most-mozzanatok áramló szukcessziójának, amit semmilyen hiány nem korrumpál, és a távol lévő semmilyen képzete sem zavar”.

Gyanítható, hogy Rousseau nem volt tudatában a semmittevéssel végrehajtott forradalmi lépésnek, ahogy a bármely hétköznapi halandó sem tulajdonítana jelentőségek az A magányos sétáló álmodozásai című műben (Ötödik séta) leírt jelenetnek. Sloterdijk mégis képes úgy rácsodálkozni erre a hétköznapinak tűnő jelenetre, hogy

Hogy hová vezeti Peter Sloterdijk az olvasóit, s milyen, napjainkra érvényes meghökkentő megállapításokat tesz a rácsodálkozást aktivizálva, maradjon meg azoknak, akik nem restek belebújni ebbe a könnyedségében is súlyos zsebkönyvbe.

Grozdits Hahó

Támogatott tartalom

Fejléckép: Peter Sloterdijk (Fotó/Forrás: Typotex Kiadó)