Könyv

Szabadon hozzáférhetővé vált Keresztury Dezső életműve a MEK-ben

2023.09.11. 14:35
Ajánlom
Az Országos Széchényi Könyvtár megállapodott a szerző jogörökösével, így a Széchenyi-díjas alkotó harminckilenc műve vált elérhetővé online, köztük Keresztury Dezső Arany Jánosról és Batsányi Jánosról írt monográfiái, verseskötetei, visszaemlékezései, illetve esszé- és tanulmánygyűjteményei.

Keresztury Dezső Széchenyi-díjas akadémikus, író, költő, irodalomtörténész, kritikus, műfordító, egyetemi tanár, kultúrpolitikus születésének 119. évfordulója alkalmából Zalaegerszegen megállapodás született jogörököse, Buzási Ádám és az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) között, amelynek értelmében a nemzeti könyvtár jogosulttá vált a teljes írói hagyaték feldolgozására, digitalizálására és publikálására – adta hírül az OSZK. Az intézmény a szerző harminckilenc művét tette szabadon hozzáférhetővé a Magyar Elektronikus Könyvtárban.

„Keresztury életműve a nemzeti könyvtár legnagyobb XX. századi irodalmi hagyatékává szervesült, és ez kijelöli a hozzá fűződő könyvtári munka módját és irányát.

A mintegy háromszáz doboznyi örökség feldolgozása a nemzeti könyvtár és az irodalomtörténet-írás közös feladata

– idézte a közlemény Rózsa Dávidot. Az ÓSZK főigazgatója művelődéstörténeti jelentőségű pillanatnak nevezte a megállapodást, amely példaértékű lehet a nemzeti kultúra örökségét ápoló intézmények és magánszemélyek számára egyaránt. 

A most közzétett harminckilenc mű közt szerepelnek többek között Keresztury Dezső Arany Jánosról és Batsányi Jánosról írt monográfiái, verseskötetei, visszaemlékezései, esszé- és tanulmánygyűjteményei.

Az OSZK közleménye felidézte, Keresztury Dezső (1904-1996) iskolai tanulmányait szülővárosában, Zalaegerszegen kezdte meg, majd Eötvös-kollégistaként a budapesti, a berlini és a bécsi egyetemen fejezte be. Huszonöt évesen a berlini egyetem magyar lektora, a Magyar Intézet könyvtárosa, közben a Pester Lloyd irodalmi, később kulturális rovatvezetője volt. 1945 és 1947 között a Nemzeti Parasztpárt színeiben vallás- és közoktatásügyi miniszterként tevékenykedett. Ezt követően az Eötvös József Collegiumot igazgatta, majd a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárában, végül 1950-től 1971-es nyugdíjba vonulásáig az OSZK különböző részlegeinek vezetőjeként dolgozott. Bár 1982-ben akadémikussá választották, a XX. századi magyar kultúra meghatározó alakja szerényen csak „polikíváncsinak" tartotta magát.

Fejléckép: Keresztury Dezső a nemzeti könyvtár hivatali szobájában 1968 körül (Fotó/Forrás: Katkó István / Színháztörténeti és Zeneműtár)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Schubert kamaramuzsikáját ünnepli a Concerto Budapest a Zeneakadémián

Május 23-án, pénteken este 19:30-kor a Zeneakadémia Nagytermében kivételes kamarazenei élmény várja a közönséget: a Keller Quartet és a Concerto Budapest kiváló szólistái Schubert három jelentős művén keresztül kalauzolják a hallgatókat.
Zenés színház

A szabadság kettőssége – Szabó Máté a Stuart Máriáról

Májusban először kerül az Operaház színpadára Gaetano Donizetti történelmi királydrámáinak egyik legfontosabb darabja, a Stuart Mária. A háromfelvonásos opera rendezője Szabó Máté, a Miskolci Nemzeti Színház művészeti vezetője.
Plusz

Világsztárral indít, filmzenével zárul a Margitszigeti Színház 2025-ös évada

Május 8-án megtartotta évadnyitó sajtótájékoztatóját a Margitszigeti Szabadtéri Színház. A májustól szeptemberig tartó szezon műsorát – kiemelve az opera-, musical- és balettbemutatókat – ezúttal is a minőségi szórakoztatás jegyében állították össze.
Vizuál

KÉP-regény: Holdvadászat

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal arról ír, miért telt csaknem húsz évbe, hogy elkészítse ezt a különleges balatoni felvételt a Holdról.
Színház

Slava’s Snowshow: varázslat, hóvihar és gyermeki csoda a Nemzeti színpadán

Május végén a világ egyik legkülönlegesebb színházi élménye érkezik Budapestre: a Slava’s Snowshow nemcsak lenyűgöz, hanem felemel. A legendás bohóc, Szlava Polunyin mágikus univerzumot teremt, ahol mindenki újra gyermekké válhat – legalább egy estére.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Könyv ajánló

Bolygónk legrejtettebb mélységeibe vezet minket új könyvében a 99 éves David Attenborough

Május 8-án, Sir David Attenborough 99. születésnapján jelenik meg legújabb könyve, az Óceán – Földünk utolsó vadonja, amelyet régi munkatársával, Colin Butfielddel jegyez.
Könyv podcast

„Shakespeare egy brand, négyszáz évvel később én is belőle élek” – Nádasdy Ádám a Lírástudók vendége

Miért nincs keverőcsap a brit fürdőszobákban, és miért a kormányt emlegetik az állam helyett az angolok? A Lírástudók podcast friss epizódjában Nádasdy Ádámmal beszélget Grisnik Petra – nyelvről, identitásról, humorról, valamint a Londoni levelek című új kötetről.
Könyv hír

Szilágyi Ákos kapja idén az Artisjus Irodalmi Nagydíjat

Az Elvégre című verseskötetéért, valamint teljes életművéért Szilágyi Ákos veheti át idén az Artisjus Irodalmi Nagydíjat. A fődíjas mellett Kemény István, Szűcs Teri, Ács Pál, Sipos Lajos és Lányi András részesül elismerésben, négy különböző kategóriában.
Könyv ajánló

Mindent vinni kell – ismét raktárvásárt hirdet a Líra

Ismét itt a lehetőség, hogy bőségesen feltöltsük könyvespolcainkat: május 7. és 11. között tartja meg a Tavaszi Raktárvásárt a Líra Könyv, amely során naponta frissülő kínálattal és kedvezményes árakkal várják az érdeklődőket.
Könyv ajánló

Petr Zelenka új darabjának ősbemutatója a PesTexten

A május 7. és 10. között zajló fesztivál kiemelt fellépői között ott lesz továbbá Christoph Ransmayr és a Millennium-krimisorozat folytatását jegyző Karin Smirnoff, valamint az Olga Tokarczuk illusztrátoraként ismert Joanna Concejo is.