Könyv

Szemethy Orsolya kapja az idei Petri György-díjat

2020.12.15. 10:00
Ajánlom
A Petri György-díj kuratóriuma december 8-án határozott a 2020-as év díjazottjáról, a fináléba jutó három alkotó közül végül Szemethy Orsolya kapja a kitüntetést.

A Jovánovics György szobrászművész által készített Petri-bagatellen túl a kuratórium támogatja a díjazott szakmai előmenetelét is: a Magvető Kiadó jelenteti meg a szerző első kötetét.

Az idei díjátadó ünnepségen Tóth Krisztina méltatja majd az idei jelölteket, a győztest Márton László laudálja és Nagy Bálint építész, a díj alapítója adja át a tárgyi jutalmat a FUGA Budapesti Építészeti Központban.

Szemethy Orsolya az írás mellett elismert képzőművészként dolgozik,

A következő megálló: a Boldogság című regényét a kurátorok nyelvi teremtő ereje, műfajokat ötvöző eredetisége és nem utolsósorban humora alapján honorálják.

Díjazzák továbbá az első verseskötetet is, az elismerést Vados Anna veheti át, Nincs véna című kéziratáért.

A 2010-ben alapított díjra, melyet olyan költők, írók és drámaírók vehetnek át, akiknek még nem jelent meg önálló kötetük, idén is a hazai irodalmi élet jeles képviselői jelölhettek alkotókat, Szemethy Orsolyát Márton László ajánlotta.

A kuratórium tagjai 2020-ban Forgách András, Márton László, Tóth Krisztina és Várady Szabolcs, illetve minden évben csatlakozik az előző évi díjazott is, idén Gál Hunor.

A díjátadóra december 22-én kerül sor, melyet online közvetítenek a FUGA Youtube csatornáján.

Fejléckép: Petri-bagatell (forrás: FUGA)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Udvaros Dorottya jövőre a Katonában vendégszerepel

Június 14-én megtartotta évadzáró társulati ülését a budapesti Katona József Színház. Máté Gábor elmondta: a Katona negyvenegyedik évadában a fiatal művészekre és nézőkre különösen odafigyeltek.
Klasszikus

Svájci fesztivál magyar fellépőkkel

A június 28. és 30. között a Genfi-tó partján rendezett Léman Bouquet Fesztivál változatos zenei programokat kínál, idilli környezetben a közönségnek. A koncerteken számos magyar művész is fellép.
Klasszikus

„Az előadónak nem elég csak a kottát látnia” – interjú Szabady Ildikó fuvolaművésszel

Már kiskorában is folyton a hangszer foglalkoztatta, azóta pedig elmélyült a kapcsolata a fuvolával. Az MVM által támogatott Junior Prima Díjjal kitüntetett Szabady Ildikó számos sikeres versenyszereplés után szólistaként és zenekari muzsikusként is rendszeresen színpadra áll.
Klasszikus

A Magyar Hegedű Ünnepe a Pesti Vigadóban

Június 22-én és 23-án gazdag programkínálattal, egyebek közt kortárs vonóshangszer-kiállítással, könyvbemutatóval és hangversenyekkel is várják az érdeklődőket a Magyar Hegedű Ünnepén. Az eseményen ünneplik a hetvenéves Szecsődi Ferencet is.
Klasszikus

Molnár Anna neves izraeli kortárs zenei együttessel lép fel

Az Israel Contemporary Players június 22-án ad koncertet Tel-Avivban, az elsősorban szintén kortárs zenei produkcióiról ismert mezzoszoprán Steve Reich Tehillim című művében működik közre.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Könyv hír

Kihirdették az Erzsébetvárosi Irodalmi Ösztöndíj nyerteseit

Bíró Kriszta, G. István László, Kiss Tibor Noé, Péntek Orsolya és Tompa Andrea számára hat hónapon keresztül biztosít támogatást a kerület a független, szabad alkotáshoz. A különdíjat Miklya Zsolt nyerte el. 
Könyv hír

Sikerlistás szerzőket díjazott a Libri

Mások mellett Náray Tamás, Frei Tamás, Karikó Katalin és Orvos-Tóth Noémi is Libri Irodalmi Díjban részesült. Az elismerést egy év kihagyást követően, új elv szerint, tizenkét kategóriában adták át. 
Könyv hír

Tarolt a Semmelweis a Magyar Mozgókép Fesztiválon

Huszonkét kategóriában hirdettek nyertest hazánk legnagyobb filmes szemléjén. Koltai Lajos Semmelweis című történelmi drámája összesen hat – köztük a legjobb film és a legjobb rendező – kategóriában diadalmaskodott.
Könyv hír

Rangos nemzetközi díjjal ismerték el Bartis Attilát

Első alkalommal érdemelte ki magyar szerző az Európai Újjáépítési Bank elismerését. A EBRD Literature Prize szűkített listáján egy másik magyar művész, Tóth Krisztina is szerepelt novelláskötetével.
Könyv kritika

Mindig minden szerelemből történik – kritika A fügefa című regényről

Megértheti-e az ember a saját életét, ha rekonstruálja szülei és nagyszülei sorsát? Ez a kérdés a Balkánon ugyanúgy érvényes, mint itthon. Goran Vojnović A fügefa című családregénye hétköznapiságától izgalmas.