Könyv

„Szerelmes vagyok Martonvásárba” - Prieger Zsolt a Lírástudók vendége

2023.03.15. 10:20
Ajánlom
Az Anima Sound System tagját első könyvéről, lokálpatrióta lelkesedésről, a férfilélek női oldaláról és jövőbeli terveiről kérdezte a Lírástudók műsorvezetője, Grisnik Petra.

Prieger Zsoltot sokan talán az Anima Sound System tagjaként ismerik, pedig előadóként, tanárként, producerként beskatulyázhatatlan alkotó. Most éppen könyvet írt, a Kedves Teréz! egy martonvásári lokálpatrióta levelezése a város egykori híres lakójával, Brunszvik Terézzel. A Corvina kiadásában megjelent kötet nemcsak a leveleket, de a szerző fotóit is közli – pillanatképek, a mindennapi élet gondolkodásra ösztönző jelenetei láthatók rajta.

De miről írjon Prieger Zsolt a magyar grófnőnek, aki a kor értelmiségének haladó szellemiségű tagja volt, hívő világjobbító, az első magyarországi óvodák megalapítója? Mindenről – komposztálásról, közeli sétákról, zenei élményekről és a röpke pillanatokra megélt teljességről. Meg persze arról a vágyáról, hogy szépen lassan igyekezzék jobb embernek lenni.

3324159-100952.jpg

Prieger Zsolt: Kedves Teréz! (Fotó/Forrás: Líra)

Ezen a héten Prieger Zsolt járt a Lírástudók stúdiójában, és Grisnik Petra azt is megkérdezte tőle, hogyan él Martonvásáron, mi köti a kisvároshoz és hogyan vesz részt a közösség életében. Kiderült, hogy az iskolában tanított és helyi lapot szerkesztett. Arról is szó esett, mit gondol a BMW-kulcsot pörgető menő fiúkról, a lehaknizott politikusmunkákról és a férfi lélek női oldaláról, a jungi animáról. Vagy éppen arról, hogy Jézus jobbos vagy balos lenne?

Prieger Zsolt azt mondja, soha nem találkozna kedvenc íróival, költőivel, pedig a legjobb barátainak gondolja őket. A közeli ismerősei viszont nem feltétlenül művészek, mégis velük várja a karácsonyt, a tavaszt, a nyarat.

Ebben a könyvben persze nem csupán arról beszél, milyen jó Martonvásáron élni. Inkább arról, hogy mennyire szereti az életet.

A beszélgetés után öt friss könyvmegjelenést ajánlunk

konyvajanlo-100319.jpg

konyvajanlo-100319.jpg (Fotó/Forrás: fidelio.hu)

 A korábbi adások ide kattintva hallgathatók vissza.

A Lírástudók felvételei a Pentaton Hangstúdióban készülnek. Bővebb információ itt érhető el. >>> 

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Az Örkény falaiban benne van az egész életem – születésnapi beszélgetés Für Anikóval

„I did it my way” – énekli Frank Sinatra, és ezt mondja Für Anikó is, aki február 27-én ünnepli hatvanadik születésnapját. Ráadásul az Örkény Színház Jászai Mari-díjas művésze kettős jubileumot ül az idén, mert a teátrum, amelynek alapító tagja, idén húszéves.
Színház

Bemutatták A vágy villamosát Budaörsön

Az Ördög Tamás által rendezett előadás főszerepében Takács Katalin pályája egyik legerősebb alakítását nyújtja Blanche DuBois-ként.  
Színház

Erősen álmodók – beszélgetés Száger Zsuzsannával és Urbanovits Krisztinával

KV Társulat. Két színésznő, egy csapat. Két vélemény, ami hol közös, hol különböző, ahogy a nevük is mutatja. A két nézet néha találkozik, máskor összecsap, hogy utána összefusson valahol, egy kompromisszumos középpontban.
Színház

Elhunyt Hunyadkürti György, a kaposvári színház örökös tagja

72 éves korában, váratlan hirtelenséggel elhunyt Hunyadkürti György Jászai Mari-díjas színművész, Érdemes és Kiváló művész, a Csiky Gergely Színház örökös tagja – tudatta az intézmény.
Klasszikus

Eötvös Péter és Csiba Lajosné Emődi Györgyi is Életműdíjat kapott a Cziffra Fesztiválon

Február 25-én a Zeneakadémián adták át az idei Cziffra Fesztivál elismeréseit. Az életműdíjasok mellett Tehetség-díjjal jutalmazták Abouzahra Amira hegedűművészt, Lukács Gergely tubaművészt és Vida Mónika Ruth zongoraművészt is. 

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Könyv gyász

81 éves korában elhunyt Czakó Gábor Kossuth-díjas író

A Kossuth- és József Attila-díjas író, kritikus, nyelvrégész, a nemzet művésze február 21-én hajnalban, hosszú betegség után halt meg életének 82. évében – közölte a család.
Könyv podcast

A két macska az önreflexiót jelenti – Kepes András a Lírástudók vendége

A Két macska voltam berobbant a sikerlisták élére, így nem is volt kérdés, hogy Kepes Andrást is meghívjuk podcastunkba. A 75 éves tévés, újságíró most már szinte csak regényírással foglalkozik, és már a következő könyvét tervezi.
Könyv gyász

Elhunyt Paul Olchváry műfordító

Paul Olchváry nevéhez számos magyar mű fordítása és amerikai kiadása fűződik. Az alkotót ötvennyolc éves korában, tragikus hirtelenséggel érte a halál.
Könyv hír

Az Esti mesék lázadó lányoknak című könyv miatt is megbüntették a Lírát

Francesca Cavallo és Elena Favilli könyve a hatóság indoklása szerint öncélúan népszerűsíti a születési nem megváltoztatását, ezért ötmillió forintos büntetést szabtak ki a könyvforgalmazóra, amiért kecskeméti üzletükben egy iskola kétszáz méteres körzetében árulták.
Könyv magazin

Beleolvasó – Luca Mazzucchelli: Az 1% ereje

A (rossz) szokás nagy úr, de a jó hír az, hogy a szokások tanulhatók, fejleszthetők és változtathatók. Erről szól Luca Mazzucchelli Az 1% ereje című gyakorlati útmutatója. Olvasson bele a kötetbe!