Szőke feje, cingáran hajlott alakja a helyemről, a jobb oldal első emeletének harmadik boltmezeje alól kifejezetten szembeötlő volt. A bal oldali első pad-rend hatodik sorának közepén ült, előkelő, idegen nemes-ivadék. Épp Hetta mögött, de immár egyedül, mert a kisasszonyt ilyenkor, a misén, mindig a legelső sorba rendelték az övéi, rendelte a szokás. Ücsörgött, szegény drágám, közöttük, magányosan. Nem szóltak hozzá. Grynæus nem őt kereste: pontosan tudta, hol ül, hogyan bánnak vele, mit érez, de ezúttal nem segíthetett, ahogyan én sem. Nyugtalan volt. Izgett-mozgott a padjában. Legelőször a mellette ülőket vizsgálta meg a hirtelen fényben. Előrehajolt, néhány gyors szem-suhintás, hátradőlt, villám-sebesen áttekintette a hátak, tarkók függőlegesbe fordult, hol fekete, hol szőrmével borított domb-vonulatát, s már be is fejezte. Miután a saját padjával végzett, elkezdte jobbra-balra nyújtogatni a nyakát, forgatni a fejét, és egyenletes sebességgel, egy-egy pillanatra megállva, de tekintetét szinte azonnal továbbléptetve, balról jobbra haladva, mintha olvasna, sistematice végigment az összes előtte lévő soron. Aztán a jobb oldali pad-rendek következtek, hasonló rendszerességgel, először az első, majd, félig már hátrafordulva, az üres sorral, afféle közlekedő folyosóval elválasztott második. Amikor ezzel a három tér-résszel végzett, kis szünetet tartott a keresésében. Szünetet kellett tartania.
Hezitált. Hiányos volt a terve, nem számolt a többiek pillantásával. Márpedig a nyílt feltűnést azért láthatóan el akarta kerülni. S e téren egyelőre alighanem valóban sikerrel is járhatott. Mivel voltak mások is, számosan, akik keresték a régen látott rokonokat, jó ismerősöket, az őt nálamnál kevésbé vagy egyáltalán nem ismerők számára aligha lehetett szembeötlő a viselkedése. Mivel azonban ahhoz, hogy a mögötte lévő, bal oldali második pad-rendet is tüzetesen átvizsgálhassa, már szinte teljesen, egész derékból hátra kellett volna fordulnia, sőt talán kis időre fel is kellett volna állnia, és ezt egyelő re tényleg semmiképpen sem tehette meg, ez nagyon idegesítette. Ideiglenesen azt a lehetőséget választotta hát, hogy amíg a jó megoldás eszébe nem jut, áttekinti az oldalkarzat kivilágított bolthajtásait. Ez a teljes áttekintés érdekében hasznos, amúgy pedig teljesen veszélytelen műveletsor volt. A két karzat-sor körbefutja ugyan a nagyhajónak mind a négy oldalát, de a hátsó, a bejárat fölötti oldallal a keresőnek nincsen dolga, mert ott, a zenészen kívül, nem ül senki: teljes egészében a szegedi orgona foglalja el. Grynæus nagyon ügyes volt: ezirányú vizsgálódása egyszerű nézelődésnek tűnhetett. A fiatalember figyelme kissé talán elkalandozik. Néha már a feje is hátra-hátra csuklik. De hát, az vesse rá az első követ, aki idősebb vagy ifjabb Linderváry uram egy-egy hosszabb exemplumánál még soha meg nem szunnyadt. Első szint, második szint. És akkor egy pillanatra hirtelen megállt, szórakozottan megrázta a fejét. Rájött a megoldásra.
Teljesen egyszerű. Az ülő lányok hosszan kígyózó során kell végigtekintenie. Jól is nézne ki, ha nem tenné! Azonnal neki is látott. Találomra, valahol elöl, középen kezdte el, vagy csak folytatta, a szórakozottnak tűnő nézelődést. De aztán lassan feléledt, ezt a témát nyilván jóval érdekesebbnek találta az oldalkarzatok népénél. Már a jobb oldalon járt, csillogott a szeme, kereső izgalmában kicsit fel is emelkedett, hogy a hosszú sor árnyékban rejtőző leghátsó tagjait is megpillanthassa, már szinte állt. Keresi a kis báró köztük az igazit. S így aztán, tettetett keresésének kissé eltúlzott jeleivel, mint paraván mögül, immár teljes nyugalommal vizsgálhatta át, hátulról előre haladva, a mögötte elhelyezkedő pad-rendet. Már majdnem a végére jutott, valahol az első sor közepénél járt, amikor hirtelen megállt, megmerevedett, aztán nehézkesen előrefordult, s gyorsan leült, valósággal visszarogyott a helyére.
Sokáig ült így, maga elé meredve, lehajtott fejjel, magába roskadva, előrehajlottan, szinte már púposan. Aztán felemelte a fejét, az oltárszéken oráló Linderváry tisztelendőre nézett, majd, számomra teljesen váratlan határozottsággal, a jobb oldali oldalkarzat első emeletének harmadik fülkéjébe, bele épp a szemembe, gyermekien büszke könyörgéssel, mint aki feltétlen megértést vár egy bűnösnek látszó, de titkon mégis hősi tettért. S a következő pillanatban Grynæus Tamás, az Evangélikus Rudolf Főgimnázium végzős hallgatója, hosszú télika bátjának bal szárnya alól egy otromba, legalább három kilós gyalogsági forgópisztolyt kanyarítva egyetlen hatalmas, töretlen félkörívben elő, talpra ugrott, kiegyenesedett, fölmagasodott, mintha hirtelen megnőtt volna, derékból hátrafordult, esendően vékony, bőrkesztyűs jobbjával egy pillanatra célra tartott, majd gondolkodás nélkül tüzelt, újra célzott, megint tüzelt, s nagyjából hat másodperc alatt, szinte szabályos időközöket tartva, komótosan belelőtte a teljes tár ólmot ifjabb Omaszta Mátyás tekintélyes haragosi fuvarosgazda meglepett testébe.
Részlet Szilasi László Szentek hárfája című regényéből (Magvető Kiadó, 2010)
A regény 2010-ben elnyerte a Rotary Irodalmi Díjat.
Vásárolja meg a könyvet a Libri boltjaiban!
hírlevél
