Videósorozatunk hetente két alkalommal, kedden és csütörtökön jelentkezik új részekkel, amelyekben párosával mutatjuk be az idei Kult50 szereplőit.

Nézze meg a legújabb részt itt

Horváth Kristóf "Színész Bob"

„Egy, ne fordítsd el fejed, kettő, ez elítélendő, három, a parlamentet várom, négy, a középkorba mégy, öt, nem működött, hat, most hova halad, hét, lehetetlenség, nyolc, jobb, ha szólsz, kilenc, élet nincs kilenc, csak egy.”

(Nekem nem mindegy – Színész Bob „mondókája” az erőszakról)

Színész, rendező, slam mentor és országos slambajnok. Mintegy húsz éve él és dolgozik színházban – a Színész Bob nevet öniróniából használja, mert gúnynévként kapta. Volt színész és díszletes a Bárkában, tagja volt a Merlin és a Maladype Színháznak is. Ám a klasszikus színpadi színészetet háttérbe szorította, mert jobban szereti azt a művészetet, amibe a néző becsatlakozhat, amivel vitatkozhat.

Nem szeret magáról beszélni, de azt azért lehet tudni róla, hogy a nyolcadik kerületben nőtt fel szerény körülmények között, de a vele készült interjúkban sokkal fontosabb számára az aktuális ügy. A visszatérő témái a cigányság helyzete, a rasszizmus, a szegénység, az erőszak.

Horváth Kristóf (Fotó/Forrás: Tudás Hatalom)

Nem csak magára a problémára vagy a helyzetre hívja fel a figyelmet. Munkáiban folyamatosan keresi a megoldást is, mert a tehetség felelősséggel jár. A művészetre mint gyógymódra tekint. A közönség nála nem lehet passzív, néhány éve egy fesztiválon láttam, ahogy slam poetry workshopot tartott, és simán elhitette a közönséggel, hogy az időmértékes verselés ott van a kisujjunkban. Számos projektben, formációban dolgozik. A Bob és Bobék Orchestra frontembere, a Láthatáron Csoport független színházi társulás munkatársa, több roma mentorprogramban dolgozik országszerte.

2013-ban fiatal roma művészekkel közösen alapította meg a Tudás6alom Társulatot, az általuk készített, a tanulás fontosságát hangsúlyozó videót több mint 170 ezren látták. 2018-ban két nagyon fontos előadást is létrehoztak: az év elején bemutatott és a drogozást vizsgáló Örömsorvasztót és az ősszel debütáló Cigány magyart. (szerző: Molnár Barbara)

Marno János

Porszem vagyok a világ gépezetében.
Porszemmé vált a világ a gépezetemben.
(Reciprok)

„Versírás közben csak annyiban hagyatkozhatom az eszemre, hogy amit leírtam, amit épp leírok, annak a grammatikai, szintaktikai konzisztenciáját ellenőrizhessem, de evidensen át kell adnom a kormánykereket a nyelv felől érkező javaslatoknak, sugallatoknak ahhoz, hogy a versbeszéd minduntalan bekövetkező jelenvalósága teljes komplexitásában, végtelen sokértelműségében szólalhasson meg” – mesélte munkamódszeréről egy interjúban a költő. „Ha verset írok, elfelejtem a világról vallott véleményeimet, még talán az ízlésítéleteimet is, s csak arra figyelek, mi mindent mondhat a versbeszéd.”

Marno János (Fotó/Forrás: Szilágyi Lenke)

Marno János költészete átható erejű, azonban szikár és nehezen megközelíthető. Kötött formák, dalok, „egysorosok” és hosszú szabadversek is találhatók benne. Megszólalnak szorongásai, az emlékekkel és a szerelemmel való küzdelmei, a halállal való szembenézés gondolata.

Szereposzlás című 2018-as kötetében azt vizsgálja, hol vagyunk a szerepeinkben, mi van a szerepeken túl és innen. Lehet-e szerep maga a nyelv, és ha igen, az oszt vagy szoroz? Érzése szerint a szerepek nem fix maszkok, inkább szüntelen cserebomlások, átalakulások. Költészetben a létezés állandó színre lépés, színeváltozás és színpad. „Magam is a kötet rendezése során figyeltem fel a motívumok ismétlődésére, módosulására, néha már afféle verskertésznek éreztem magam” – jegyezte meg utolsó kötete kapcsán. (szerző: Borbély Zsuzsa)