Könyv

Szobrot kapott Csukás István Balatonszárszón

2020.07.26. 10:15
Ajánlom
Balatonszárszó, Csukás István második otthona, a róla elnevezett színház után szoborral tiszteleg az író előtt. Az alkotás a színház bejárata előtt áll.

A Csukás Színházban tartott ünnepi megemlékezésen felszólaltak az írót személyesen ismerők is, művészek olvasták fel alkotásait. A színház bejáratnál elhelyezett, Megyeri János szobrászművész által készített Csukás István-mellszobor leleplezését követően kezdődött meg a Süsü, a sárkány kalandjai című zenés mesejáték a Roxinház előadásában.

DVAST20200725012-100420.jpg

Megyeri János szobrászművész alkotása, az idén elhunyt Csukás István mellszobra mellett a balatonszárszói Csukás Színház előtt. (Fotó/Forrás: MTI/Vasvári Tamás)

"Az író alig jelent meg a nyilvánosság előtt, mégis,

nem akad ember ebben az országban, ezen a nyelvterületen, akinek a neve hallatára ne jelennék meg az arca, a jellegzetes bajusza a kackiás bajuszpödrő mozdulatával, vagy ne azonosítaná nevét valamelyik hősével."

- mondta Krucsainé Herter Anikó, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kulturális fejlesztésekért és finanszírozásért felelős helyettes államtitkára.

Csukás István, akit leginkább meseíróként ismer a közönség, remek költő is volt. "Népszerű volt anélkül, hogy ezzel élt, vagy visszaélt volna. Sok szeretetet tudott adni művein keresztül, aminek köszönhetően nagy szeretet övezte" - mondta.

A településen ennek több évtizedes hagyománya van a kultúra irányába mozdulásnak, ami már megnyilvánult a József Attila kultuszban és a közelmúltban átadott "vers utcában", amelynek nyolc állomásán a magyar irodalom gyöngyszemeit mutatják be - emelte ki Witzmann Mihály (Fidesz-KDNP), a térség országgyűlési képviselője. Csukás István közkedveltségének titkát négy fontos dologban látta a politikus: a profizmusában, az alázatában, a közönsége és olvasói iránti tiszteletében, valamint témaválasztó képességében.

DVAST20200725018-100423.jpg

Előadás a balatonszárszói Csukás Színházban (Fotó/Forrás: MTI/Vasvári Tamás)

 

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Orgona, csembaló, kamarazene – kezdődik a 17. Budavári Bach Fesztivál

Korhű hangszereken, köztük a Budavári Evangélikus Templom csodálatos orgonáján hallgathatja meg a közönség Johann Sebastian Bach műveit a május 15. és június 1. között tartott ingyenes koncerteken.
Vizuál

Véletlenül nyertek két díjat: amerikai és norvég premierjén is elismerték Lakos Nóra filmjét

Lakos Nóra családi filmje, a Véletlenül írtam egy könyvet az elmúlt héten két elismerést is bezsebelt: az alkotás a Tumbleweeds Filmfesztiválon tartott amerikai premieren közönségdíjat, míg Norvégiában a legjobb európai egész estés gyerekfilm díját nyerte el.
Jazz/World

„A saját élményeimet akartam zenébe önteni” – Dresch Mihály közelgő koncertjéről

Mindhárom zenekara, a Dresch Quartet, a Dresch Alternativ Quartet és a Dresch Vonós Quartet is fellép a Kossuth-díjas jazzszafonművész május 14-i koncertjén az Eiffel Műhelyházban, aki a JazzFest Budapest podcastjának vendége volt.
Vizuál

Időutazásra invitál a Néprajzi Múzeum

Kalandozás a londoni világkiállítás elveszettnek hitt fotói körül: a Néprajzi Múzeum Magyarország színezve – Rejtőzködő fényképek 1862-ből című kiállítása kapcsán emlékezetes programnapot tervez a múzeumok világnapja alkalmából.
Színház

Slava’s Snowshow: varázslat, hóvihar és gyermeki csoda a Nemzeti színpadán

Május végén a világ egyik legkülönlegesebb színházi élménye érkezik Budapestre: a Slava’s Snowshow nemcsak lenyűgöz, hanem felemel. A legendás bohóc, Szlava Polunyin mágikus univerzumot teremt, ahol mindenki újra gyermekké válhat – legalább egy estére.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Könyv ajánló

Bolygónk legrejtettebb mélységeibe vezet minket új könyvében a 99 éves David Attenborough

Május 8-án, Sir David Attenborough 99. születésnapján jelenik meg legújabb könyve, az Óceán – Földünk utolsó vadonja, amelyet régi munkatársával, Colin Butfielddel jegyez.
Könyv podcast

„Shakespeare egy brand, négyszáz évvel később én is belőle élek” – Nádasdy Ádám a Lírástudók vendége

Miért nincs keverőcsap a brit fürdőszobákban, és miért a kormányt emlegetik az állam helyett az angolok? A Lírástudók podcast friss epizódjában Nádasdy Ádámmal beszélget Grisnik Petra – nyelvről, identitásról, humorról, valamint a Londoni levelek című új kötetről.
Könyv hír

Szilágyi Ákos kapja idén az Artisjus Irodalmi Nagydíjat

Az Elvégre című verseskötetéért, valamint teljes életművéért Szilágyi Ákos veheti át idén az Artisjus Irodalmi Nagydíjat. A fődíjas mellett Kemény István, Szűcs Teri, Ács Pál, Sipos Lajos és Lányi András részesül elismerésben, négy különböző kategóriában.
Könyv ajánló

Mindent vinni kell – ismét raktárvásárt hirdet a Líra

Ismét itt a lehetőség, hogy bőségesen feltöltsük könyvespolcainkat: május 7. és 11. között tartja meg a Tavaszi Raktárvásárt a Líra Könyv, amely során naponta frissülő kínálattal és kedvezményes árakkal várják az érdeklődőket.
Könyv ajánló

Petr Zelenka új darabjának ősbemutatója a PesTexten

A május 7. és 10. között zajló fesztivál kiemelt fellépői között ott lesz továbbá Christoph Ransmayr és a Millennium-krimisorozat folytatását jegyző Karin Smirnoff, valamint az Olga Tokarczuk illusztrátoraként ismert Joanna Concejo is.