Könyv

Szöllősi Mátyás az idei Margó-díjas

2017.10.24. 12:31
Megosztom
A legjobb első prózakötetért járó Margó-díjat Szöllősi Mátyás kapta a vasárnap zárult Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásáron a budapesti Teslában, a Budapest a fiatal tehetségekért program különdíjasa pedig Tóth Kinga lett 2017-ben. A tizedik Margót harmadszor szervezték meg a nyári mellett ősszel is, több mint hetven új kötetet bemutatva, ingyenes irodalmi, zenei és családi programokkal.

Ha az ember egyedül van, mint ahogy az az írásban is történik, akkor csak az segíthet, ha azon keresztül is emberekkel foglalkozol, és kapcsolatot tartasz velük. Én erre törekszem”

- nyilatkozta korábban a Váltóáram szerzője.

Szöllősi Mátyás: Váltóáram

Szöllősi Mátyás: Váltóáram (Fotó/Forrás: Margó Fesztivál)

Szöllősi Mátyás kapta az idei Margó-díjat: a legjobb első prózakötetért járó elismerést a Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár záróestjén vehette át Váltóáram című könyvéért, amely az Európa Könyvkiadónál jelent meg. 

Szöllősi Mátyás költőként debütált, írt már drámát, volt szerkesztő és fotóriporter, illetve nevéhez köthető a város jellegzetes arcait felvillantó Budapest Katalógus. Első prózakötetén viszonylag sokáig dolgozott: a kilenc novella szervező eleme az Orion felrobbant csillagának mindent beterítő fénye, ez azonban csak a háttér, valójában a könyv hétköznapi történések láncolata, amelyek rezdüléseit, legyenek bármennyire is fájóak vagy nyugtalanítóak, Szöllősi aprólékos pontossággal rögzíti.

A díjat, amivel félmillió forintos pénzdíj és a fesztivál partnereinek szakmai támogatása is jár, idén harmadik alkalommal adták át. Az elismerés részeként a Bookline a nyertes számára kiemelt kereskedelmi és médiatámogatást nyújt, a Balassi Intézet pedig próbafordítást készíttet a legjobb műből, és azt külföldi könyvfesztiválokra juttatja el.

A 2015-ös Margó-díjat Totth Benedek nyerte Holtverseny című regényével, amelynek angol és francia kiadásai, a szakmai támogatásnak is köszönhetően, nemrégiben jelentek meg. Tavaly Milbacher Róbert kötetét, a Szűz Mária jegyesét találta a legjobbnak a zsűri. Az idei pályázatra huszonnégy könyvet neveztek a szerzők és a kiadók, a legjobb háromba Szöllősi mellett Gyurkovics Tamás (Mengele bőröndje - Josef M. két halála) és Pető Péter (Leshatár) jutott.

A József Attila Kör elnöke mellett a zsűri tagjai idén Gács Anna, a Szépírók Társasága elnöke, Antal Nikolett és Korpa Tamás, a Fiatal Írók Szövetsége elnökei, Szabó Zsuzsa a Balassi Intézetés a Publishing Hungary képviseletében, valamint Valuska László, a Margó Fesztivál főszervezője voltak. A Margó-díj esetében a nevezett címek között ugyanolyan feltételekkel mérettetett megismert és ismeretlen szerző, fiatal vagy kései kezdő, scifi, betegségpróza és ifjúsági regény is.

„Nagyon örülünk, hogy immáron harmadszorra is sok elsőkötetet kaptunk, amelyek előzsűrizése során idén sem kész írókat, inkább

olyan új hangokat, merész szerzőket kerestünk, akikre érdemes felhívni a figyelmet, a legjobbat közülük pedig támogatni”

- mondta el Valuska László.

Tóth Kinga: Holdvilágképűek

Tóth Kinga: Holdvilágképűek (Fotó/Forrás: Margó Fesztivál)

A Margó-díj mellett a Fővárosi Önkormányzat és a BVA Budapesti Városarculati Nonprofit Kft.együttműködő támogatásában a Budapest a fiatal tehetségekért program különdíját is kihirdették, egy olyan 35 év alatti elsőkötetes írónak, aki egyéni látásmódjával, friss, izgalmas könyvével érdemelte ki az elismerést. A díjat Holdvilágképűek című, a Magvetőnél megjelent könyvéért Tóth Kinga kapta. A különdíjat a Főváros olyan fiatalok támogatására hívott életre, akik kreatív gondolkodásukkal és egyedi hangvételükkel hiánypótlóak Budapest kulturális életében. A különdíjat először Papp-ZakorIlka, tavaly Morsányi Bernadett kapta.

A díjátadót követően Závada Péter új könyvének bemutatójával zárult a tizedik Margó. A CAFeBudapest Kortárs Művészeti Fesztivál keretében megvalósult négynapos rendezvényen számos magyar kötet és külföldi szerző mutatkozott be, beszélgetéseket, koncerteket és gyerekprogramokat szerveztek. A következő Margó Irodalmi Fesztivált 2018 nyarán rendezik meg.

MARGÓ-DÍJ 2017 10-es shortlist

Gulyás Péter: A végtelen térségek örök hallgatása
(Könyvmolyképző., 2016, 248 oldal, 2549 Ft)
Egy középiskolai tanár, Gulyás Péter megírta első regényét, egy morális kérdéseket feszegető gimnazista thrillert. Az érettségi napja önmagában is elég stresszes, pláne ha még nyomozni is kell, hogy valakinek megmentsük az életét. Nyomozás, halál, gyászmunka, sokkoló jelenetek és filozófia - mindez ebben az ifjúsági regényben.

Gyurkovics Tamás: Mengele bőröndje - Josef M. két halála
(Kalligram, 2017, 526 oldal, 3990 Ft)
Két könyvből álló debütálásában Josef Mengelével mesélteti el dél-amerikai bujkálása történtét az író, és elképzeli, mit mondott volna a halál angyala, ha rátalálnak, és őt állítják bíróság elé Jeruzsálemben.

Pető Péter: Leshatár
(Kalligram, 2017, 256 oldal, 2990 Ft)
A volt népszabadságos, most 24.hu-s újságíró, Pető Péter első regénye egy futballbíró nézőpontjából, vicces, néha melankolikus mikrosztorikon keresztül mutatja meg a magára hagyott Észak-Magyarországot. Talán a világirodalom egyetlen regénye, ami egy játékvezető nézőpontjából mesél a fociról.

Storno Milán: Földalatti nyár
(NOW Books & Music, 2016, 196 oldal, 2900 Ft)
Egy szórakozóhelyen talpalni éjszakánként nem túl kellemes, főleg, ha határozott véleményed van azokról az emberekről, akiknek a félig üres vagy félig teli poharait kell összeszedned. A regény egyetemista főhőse filmszkeccsszerű jelenetekben kallódja végig a 2010-es évek Budapestjét, és próbálja valahogy elterelni a gondolatait arról, hogy ő is pont olyan átlagos, mint az összes többi ember.

Szabó Borbála: Nincsenapám, seanyám
(Tilos az Á Könyvek, 2016, 288 oldal, 2690 Ft)
Elhallgatások, önbecsapások, félrenézések, szolid pánikrohamok - a Nincsenapám, seanyám kamasz hősnője akár már most egyetemi disszertációt írhatna egy diszfunkcionális család mindennapi működéséről. Nem csoda, ha alkoholista anyja és a zombisodó Kálmán elől rendre a szobájában keres menedéket, melyet két macskájával, Dezsővel és Fricivel oszt meg, akik egy idő után kísértetiesen hozzák a magyar irodalom két ikonikus alakjának minden heccét és irodalmi bravúrját.

Szerényi Szabolcs: Éhség
(Fiatal Írók Szövetsége, 2017, 112 oldal, 1600 Ft)
Az biztos, hogy az elmúlt egy évben nem írtak ehhez hasonlóan beteg és fura, ám pont ezért izgalmas könyvet. Valaki fát növeszt magában, más meg uszonyt, miközben a felső tízezer gasztrosznobságból felzabálja önmagát. A Kreatív főszerkesztő-helyettesének első novelláskötete egyszerre felkavaró és szórakoztató.

Szirmay Ágnes: Szerelemre castingolva - Szappanopera 1.
(Tilos az Á Könyvek, 2016, 333 oldal, 2990 Ft)
Melyik sorozatrajongó kamasz ne álmodozott volna legalább egyszer az életben arról, hogy beválogatják a kedvencei közé? Szirmay Ágnes hősnője meg is lépi azt, amiről mások csak ábrándoznak, a castingra pedig elrángatja legjobb barátját is, akibe titokban és reménytelenül szerelmes. A forgatáson cikis és vicces helyzetek váltják egymást, mi pedig csak reménykedhetünk benne, hogy ha nem is pont ez, de valami nagyon hasonló már megtörtént a legrégebben futó magyar szappanopera forgatásain is.

Szöllősi Mátyás: Váltóáram
(Európa, 2016, 312 oldal, 3290 Ft)
Budapesten megjelenik egy szupernóva, miközben emberek érkeznek egy számukra fontos ponthoz az életükben. Kilenc történet rólunk és mindennapi bajainkról, ami olyan egyszerűen, szabadon és vizuálisan beszél, mint amikor egy független filmben megcsillan a napfény a kamera lencséjén. Melankólia, erős történetek és jó stílus.

Tóth Kinga: Holdvilágképűek
(Magvető, 2017, 128 oldal, 2499 Ft)
A Holdvilágképűek felemeli a maszkot az immunológiai betegségekkel élők arcáról, kódokat ad a szuperképességekkel rendelkező szekta nyelvének megértéséhez, és megmutatja, mit él át az ember, ha soha nem nyilvánítható teljesen gyógyultnak.

Veres Attila: Odakint sötétebb
(Agave Könyvek, 2017, 264 oldal, 2980 Ft)
A nyolcvanas évek elején kicsit visszataszító, ám nagyon szerethető lények jelennek meg Magyarországon. Veres Attila regényének mégsem ők, a cellofoidák a főszereplői, hanem mindaz, amit a felbukkanásuk előre jelez. És persze Gábor, aki gondozóként kerül egy cellofoida-telepre, ahol egyre baljósabb és emberi ésszel felfoghatatlanabb események történnek, a világ pedig örökre megváltozik.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Cserhalmi György bírálta a kultúra területét érintő intézkedéseket – íme Nagy Ervin válasza

„A kulturális kormányzat eltökélt abban, hogy szakítson az »eddig ti voltatok, most mi jövünk« logikájával” – írja a kultúráért felelős államtitkár a Nemzet Színészének nyílt levelére adott válaszában.
Klasszikus

Az önismeret útvesztőiben – gondolatok a 7. Marton Éva Nemzetközi Énekversenyről

Nyolcvan fiatal énekművész gyűlt össze Budapesten szeptember első hetében, hogy megmérkőzzenek a mostanra nemzetközi hírnévre szert tett énekversenyen, amelyet a Zeneakadémia szervezett, a nemzetközi zsűrit pedig legendás szopránunk, Marton Éva vezette.
Vizuál

Dőltünk a röhögéstől, aztán jöttek a könnyek – beszámoló a CineFest első két napjáról

A CineFesten egy szerb–horvát vígjátéktól abszurd thrilleren át egy megrázó mexikói drámáig jutottunk, miközben Für Anikó olyan alakítást nyújtott, ami után nehéz volt megszólalni. Beszámolónk a szeptember 12-ig tartó szemle első két napjáról.
Színház

Alföldi Róbert és Stohl András először egy színpadon – Furcsa pár a Centrál Színházban

Neil Simon Tony-díjas klasszikusa, a Furcsa pár friss fordításban, Puskás Tamás rendezésében látható a Centrál Színházban. A nyári bemutatót követően a kőszínházi premiert szeptember 18-án tartják.
Színház

Esztergályos Cecília és Frajt Edit főszereplésével készül a Macskajáték az Újszínházban

Az Újszínház a 2026/2027-es színházi évad premierjeinek sorában Örkény István Macskajáték című tragikomédiáját mutatja be elsőként, Vass György rendezésében. Az ikonikus színdarab premierjét október 16-án tartják.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Könyv magazin

Beleolvasó – Iglódi Csaba: Gerbeaud-rapszódia

Egy ikonikus cukrászda hangulata és illatai. De vajon mennyit tudunk a fogalommá vált Gerbeaud név mögötti családról? Egy biztos, Iglódi Csaba új regénye után egy egész korszakot fogunk sokkal jobban ismerni. Olvass bele a könyvbe!
Könyv hír

Ez a tíz kötet versenyez a 2026-os Margó-díjért

Október 15-én az Őszi Margó Irodalmi Fesztiválon adják át a legjobb első prózakötet szerzőjének járó elismerést. A szűkített listára került művekről szakmai zsűri dönt. 
Könyv hír

Nádas Péter szövegeivel és szeretett zenéivel búcsúznak az írótól

A Zeneakadémia Nagytermében szeptember 16-án zenei-irodalmi esttel emlékeznek a 83 éves korában elhunyt Kossuth-díjas íróra. Az eseményen neves színművészek és zenészek működnek közre.
Könyv ajánló

Út és utazás: különleges irodalmi-zenei est kíséri az Esterházy Irodalmi Díj átadóját

Szeptember 17-én, az Örkény Színházban derül ki, mely kötet nyeri idén az Esterházy Irodalmi Díjat. A második alkalommal odaítélt elismerés átadóját ezúttal önálló műsor is kíséri Út és utazás címmel.
Könyv hír

Krasznahorkai László megkapja az egyik legnagyobb német állami kitüntetést

Az irodalmi Nobel-díjas szerző szeptember 8-án Berlinben veszi át a díjat a német államfőtől. Krasznahorkai László hamarosan itthon is újabb elismerésben részesül.