Könyv

Szvoren Edina és Krusovszky Dénes az idei Libri-díjasok

2019.05.15. 20:54
Ajánlom
A zsűri a novellákat, a közönség a regényeket díjazta idén. A Libri irodalmi díj és a Libri irodalmi közönségdíj ünnepélyes díjátadóját május 15-én este tartották a Budapest Music Centerben.

A Libri irodalmi díj nyertese 2019-ben Szvoren Edina Verseim című novelláskötete, a Libri irodalmi közönségdíjat pedig Krusovszky Dénes Akik már nem leszünk sosem című regénye kapta. A nyertesek idén már 2-2 millió forintot és 30 millió forint értékű médiatámogatást kapnak.

A négy éves múltra visszatekintő Libri irodalmi díjak odaítélésekor a 2018-ban megjelent, magyar szerzők tollából származó, magyar nyelven kiadott szép- és tényirodalmi könyvek közül 140 kulturális szakember szavazatai alapján született meg a 10 döntős névsora. Ezután ötfős szakmai zsűri döntött arról, hogy melyik könyv volt a tavalyi év legjobbja, a közönség pedig külön választotta ki a saját kedvencét, a Libri irodalmi közönségdíjast, akinek az olvasók szavazatai alapján adták át az elismerést május 15-én.

Libri_irodalmi_dij_nyertesei_2019-110411.jpg

Krusovszky Dénes és Szvoren Edina (Fotó/Forrás: Mészáros László / Libri)

2016-ban Rakovszky Zsuzsa Fortepan című kötete és Bartis Attila A vége című regénye volt a díjazott, 2017-ben Jászberényi Sándor kapta a Libri irodalmi díjat A lélek legszebb éjszakája című novelláskötetéért, Kepes András pedig Világkép című művéért vehette át a közönségdíjat. 2018-ban a közönség Bödőcs Tibor Addig se iszik című kötetére szavazott, a zsűri pedig Tompa Andrea Omerta című regényét ítélte a legjobbnak.

Szvoren Edina: Verseim

Szvoren Edina

Szvoren Edina (Fotó/Forrás: Kocsis Zoltán)

A tavalyi Kult50 válogatásba is bekerült szerző novellái nem művi gonddal egységnyire kerekített, fogyasztásra alkalmassá tett történetek, inkább pillanatképek, amelyekből minden esetben érződik, hogy szereplői az első szó előtt is léteztek már, és az utolsó után is fognak, mi éppen csak egy apró villanásnyi képet kaphatunk egymással vívott harcaikból.

A közhelyek ellen küzdő elbeszélők próbálják kialakítani maguk körül azokat a tereket, ahol szabadon beszélhetnek, ez a küzdelem azonban keserves, és kevés reménnyel kecsegtet.

A kötet számos novellájának szolgálnak helyszínéül korunk kikerülhetetlenül szürkéllő monolitjai: irodaházak, áruházak, kies otthonok, amik körülzárják, elnyelik a belsejükben tehetetlenségre ítélt szereplőket.

Szvoren_Edina-161158.jpg

Szvoren Edina: Verseim (Fotó/Forrás: Libri Irodalmi díj)

 

Krusovszky Dénes: Akik már nem leszünk sosem

A szerző, aki eddig csak verseket és novellákat publikált, első regényével sem okozott csalódást. Krusovszky Dénes a 80-as, 90-es években feleszmélt generációnak ad hangot, mégpedig olyan nagyszerű arányérzékkel, amit nála jóval tapasztaltabb prózaírók is megirigyelhetnének.

_DSC7941-160400.jpg

Krusovszky Dénes (Fotó/Forrás: Kaszás Tamás)

A személyes és a történelmi múlttal való szembenézés szükségességét és lehetőségeit vizsgálja a könyv, amely szerkezetét tekintve több kisregényből áll össze egyetlen grandiózus narratívává.

Bár terjedelmes, mégsem terjengős, a cselekmény sodrát sehol nem akasztja meg hosszas moralizálás vagy önsajnálat. Empátiával és odafordulással késztet minket rá, hogy megértsük egy (vagy több?) nemzedék küzdelmeit, miközben helyet keresnek maguknak egy folyton változó világban.

Krusovszky-161159.jpg

Akik már nem leszünk sosem (Fotó/Forrás: Libri Irodalmi díj)

Kult50 - A kultúra ötven arca

A Fidelio 2017-ben indította el a Kult50 – A kultúra 50 arca kiadványát, amely mindig az előző év kiemelkedő művészi, kulturális teljesítményei alapján mutatja be azt az ötven kulturális szereplőt, akikre itt és most érdemes odafigyelni.

Idén már tíz kategóriában jelölhettek a különböző szakmai szervezetek, valamint a közönség, a jelöltek közül pedig a kategóriákhoz tartozó védnökök és a Fidelio szerkesztősége közösen választották ki a kultúra ötven arcát.

A Kult50-programban a beválogatott Ötvenet videós portrésorozatban mutatjuk be, amelyben különleges módon hoztuk össze a kulturális szereplőket. Akik pedig személyesen is találkoznának a művészekkel és a kategóriák védnökeivel, azokat havonta jelentkező pódiumbeszélgetéseinkre is várjuk, amelyek részleteiről folyamatosan beszámolunk felületeinken.

Az idei Ötvenet bemutató ingyenes Kult50 kiadványunk 2019. április 16-tól megtalálható országszerte, az ismert terjesztési pontokon.

Legnépszerűbb

Vizuál

A díva, akit "kitoloncoltak" az opera világából

Harcoljunk az álmainkért – javasolja Miklósa Erika, ahogy teszi Siv Wennberg svéd operaénekesnő is, akiről izgalmas dokumentumfilm látható a BIDF versenyprogramjában. A magyar operaénekesnő már látta a filmet és arra biztat, hogy mi se hagyjuk ki.
Színház

„Úgy érzem, ez lesz életem legfontosabb munkája” – Interjú Szász Jánossal

Szász János új filmjét, az Utas és holdvilágot készíti elő, de előtte még megrendezte Örkény Macskajátékát a Nemzeti Színházban, Udvaros Dorottya és Bánsági Ildikó főszereplésével. A december végi bemutatót megelőzően kérdeztük.
Vizuál

Meghalt Terry Jones, a Monty Python tagja

A legendás angol humorista csapat tagja hosszú betegség után, 77 éves korában hunyt el.  
Könyv

Íme az Aegon Művészeti Díj idei jelöltjei!

A 15. átadóra átalakul a kiválasztás menete. Mutatjuk a rövidlista húsz jelöltjét!

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Könyv hír

Bartis Attilának adják a Bartók Imre által visszautasított Térey-díjat

Ezzel az író lesz a 45. Térey-ösztöndíjas, miután Bartók nem kívánt élni az ösztöndíj kínálta lehetőséggel - közölte a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) szerdán.
Könyv hír

Íme az Aegon Művészeti Díj idei jelöltjei!

A 15. átadóra átalakul a kiválasztás menete. Mutatjuk a rövidlista húsz jelöltjét!
Könyv hír

Negyvenöten kapnak Térey-ösztöndíjat

A középgenerációs (35-65 év közti) írókat megcélzó, frissen alapított ösztöndíjat nagyvenöt alkotó kapja meg két évre.
Könyv portré

Volt rendőr és mosogatott is az 1984 írója

Szemben állt az imperializmussal és az osztálytársadalommal, ugyanakkor támadta a szervezett szocialista mozgalom legtöbb formáját. 1950. január 21-én hunyt el George Orwell angol író, kritikus, újságíró, az Állatfarm szerzője.
Könyv gyerek

Te ünnepled a Nemzetközi Könyvajándékozás Napját?

Február 14-én ismét kapjon könyvet minden gyerek!