Könyv

„Térey nem egy unalmas aktakukac volt” – hazatért Debrecenbe a szerző hagyatéka

2023.09.18. 11:10
Ajánlom
A napokban megnyitotta kapuit a Térey Könyvsarok elnevezésű emlékmúzeum, ahol a tragikus hirtelenséggel elhunyt József Attila-díjas művész tárgyi hagyatékát tekintheti meg a közönség. A múzeum létrehozói abban bíznak, hogy a Könyvsarok a jövőben egy kis kulturális központtá nőheti ki magát. + GALÉRIA

Júniusban érkezett a hír, hogy a 2019-ben elhunyt Térey János Viza utcai lakásának tárgyi hagyatéka egy az egyben átköltözik a művész szülővárosába, Debrecenbe. A József Attila-díjas író, költő, műfordító, drámaíró özvegye, Harmath Artemisz irodalomtörténész a hagyatékot a Méliusz Juhász Péter Könyvtár gondozására bízta, akik a szerző fiatalkorának legkedvesebb kiskönyvtárát jelölték ki a személyes tárgyak otthonául.

A Térey Könyvsarok elnevezésű lakásmúzeum szeptember 14-én, a Térey Könyvünnep részeként nyitotta meg kapuit az érdeklődők előtt.

A tárlaton egyebek közt kéziratok, levelek, díjak, több ezer kötet – köztük kortársai által dedikált példányok –, régi bútorok és személyes tárgyak kaptak helyet.

Egyúttal megkísérelték rekonstruálni Térey nappaliját is, amelyben számos gyerekkorából megőrzött játék és plüss volt látható. A lakásmúzeumban különféle eseményeket is terveznek, egyebek közt ösztöndíj-, illetve rezidenciaprogramot, valamint ide költöznek majd az Alföld-stúdió ülései is. A múzeum létrehozói abban bíznak, hogy a Könyvsarok a jövőben egy kis kulturális központtá nőheti ki magát, amely lehetőséget teremt a kutatóknak elmélyedni a személyes tárgyakon keresztül is az életműben.

A Térey Könyvsarok megnyitóján mások mellett Kovács Béla Lóránt, a Méliusz Könyvtár igazgatója is jelen volt, aki szerint az első lépés, hogy megfelelő körülményeket teremtsenek a hagyaték gondozásához, csak ezután következhet a kutatói munka. Hozzátette,

szeretnék filológiailag is feldolgozni a hagyaték elemeit, megérteni azt a kapcsolati hálót, ami a levelezésekből kibontakozik, és azt, hogy a hagyatékból mi az, ami még publikálható.

A megnyitóhoz kapcsolódóan a hagyaték gondozói felkérték Térey három jóbarátját, Gábor Tóth Ildikót, Szirák Pétert és Szénási Miklóst, hogy válasszanak ki egy-egy tárgyat a hagyatékból, és azokon keresztül idézzék meg a költő alakját. A híres „Semmibe vezető kapukulcs”, néhány fénykép és egy kazetta került elő a hagyatékból, és megannyi történet bújt elő mögülük.

„Térey nem egy unalmas aktakukac volt, költő mivoltához hozzátartozott a lenyűgöző, komplex személyisége is, éppen ezért nem elegendő úgy emlékeznünk rá, hogy felcsapjuk egy kötetét.

Ahhoz, hogy költészete életben maradjon, szükség van az adomákra, emlékeznünk kell rá akár úgy is, hogy felteszünk egy zenét, és eszünkbe jut: ez Jánosnak is tetszene

– fogalmazott az eseményen Szénási Miklós.

Fejléckép: Harmath Artemisz a Térey Könyvsarok előtt (Fotó/Forrás: Miskolczi János / Méliusz Juhász Péter Könyvtár)

A KULT50 bemutatja: Térey János

Kapcsolódó

A KULT50 bemutatja: Térey János

Sirokai Mátyás szerint Térey János költészetének egyik legnagyobb vonzereje a „nagyzenekari hangzás”. A Fidelio gondozásában megjelent KULT50 kiadványban szereplő portré.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Újabb nyolc lábnyomot helyeztek el a Halhatatlanok sétányán

Az idei évben újabb nyolc taggal bővült a Halhatatlanok Társulata. Az új Örökös Tagok lábnyomát szeptember 23-án helyezték el a Nagymező utca Operettszínház előtti részén, a Halhatatlanok sétányán.
Színház

„Amire visszanézek, az az életem” – Csomós Mari 80 éves

Ma ünnepli 80. születésnapját Csomós Mari színművész, Kossuth- és Prima Primissima díjas érdemes művész, a Nemzet Színésze, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, aki nem szívesen ad interjút. Egyik ilyen ritka alkalomból megjelent beszélgetéséből szemezgettünk.
Vizuál

A legjobb film díját nyerte A játszma a pármai filmfesztiválon

Fazakas Tamás rendező személyesen vette át a Violetta d’Argento díjat. A zsűri indoklásában a rendezés és a színészi alakítások mellett a zenei megoldásokat is kiemelte. 
Klasszikus

Tíz Kurtág György-mű, amit mindenképp ismerned kell

A Samuel Beckett drámája nyomán született Fin de partie várva várt magyarországi premierje mellé most ajánlunk tíz másik Kurtág-művet is, melyek némi betekintést nyújtanak a kortárs magyar zene legendájának munkásságába.
Plusz

Ma indul a Múzeumok Őszi Fesztiválja

Az országos rendezvénysorozat idei koncepciója a tudomány és a technológia témaköreihez kapcsolódik. Másfél hónapon keresztül közel 130 múzeum részvételével több mint 700-féle program csalogat múzeumi látogatásra.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Könyv hír

Médicis-díjra jelölték Krasznahorkai László regényét

A Báró Wenckheim hazatér című regény francia kiadása felkerült a rangos elismerés hosszú listájára, a végső győztest novemberben jelentik be Párizsban. Krasznahorkai László könyve a közelmúltban már elhódított egy francia irodalmi díjat.
Könyv hír

Ők a 2023-as irodalmi Nobel-díj esélyesei

A fogadóirodák szerint a kínai Can Xue lehet a befutó októberben. Nádas Péter idén nem szerepel az esélyesek közt, Krasznahorkai László neve azonban megtalálható a listán.
Könyv interjú

Kemény István a Budapest Nagyregényről: Megtetszett a feladat majdnem-lehetetlensége

Kemény Istvánt, a Budapest Nagyregény egyik szerzőjét kérdeztük egyebek közt arról, miért vállalta el a felkérést, hogyan lehet megőrizni az alkotói szabadságot egy ilyen projektben, illetve mely másik szerzők fejezetei inspirálták a leginkább. Villáminterjú.
Könyv ajánló

Minden eddiginél több külföldi szerzővel rendezik meg az őszi Margót

Jón Kalman Stefánssonnal és Sigríður Hagalín Björnsdóttirrel is találkozhatunk októberben a Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásáron. A négynapos eseményen mutatja be új könyvét mások mellett Parti Nagy Lajos, Bödőcs Tibor és Varró Dániel is. 
Könyv hír

A Német Könyvdíj rövidlistájára is felkerült Terézia Mora regénye

Öt másik könyv mellett a magyar származású művész Muna oder Die Hälfte des Lebens című kötete is esélyes a rangos irodalmi elismerésre. Terézia Mora korábban már elhódította a díjat.