Könyv

Térey-ösztöndíjat indít a Petőfi Irodalmi Múzeum

2019.12.18. 09:50
Ajánlom
A középgenerációhoz tartozó írók, költők, műfordítók vehetik át 2020 elejétől a Térey Jánosról elnevezett ösztöndíjat.

Az ösztöndíjat 35 és 65 év közötti, magyar nyelven alkotó szerzők kapják abból a célból, hogy nyugodtabb alkotói körülményeket biztosítsanak számukra.

A díjazottak száma egyszerre 30 fő lehet. Az írószervezetek, könyvkiadók, folyóiratok, egyetemi tanszékek, szakmai műhelyek vezetőit Demeter Szilárd, a PIM Főigazgatója levélben kereste meg, hogy tegyenek javaslatot az ösztöndíjjal támogatandó alkotók személyére.

A kezdeti tervekkel ellentétben, amelyek az ösztöndíjban részesülők közül kizárták volna az irodalmi akadémiák tagjait, a jelölésnek nincsenek adminisztratív korlátai. Az odaítélésről várhatóan januárjában hoz döntést a 14 fős szakmai kuratórium.

A zsűri elnöke Harmath Artemisz, Térey János özvegye, tagjai pedig az írószervezetek, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Magyar Művészeti Akadémia és a PIM delegáltjai.

Mivel a PIM a kultúrstratégiai intézmények sorába lépett a hónap elején számos vitát és tiltakozást kiváltó jogszabály szerint, a kormány öt évre köt vele szerződést. Így az eredetileg háromévesre tervezett alkotói ösztöndíjat öt évre lehetett meghosszabbítani. A Térey-ösztöndíj a most induló PIM-Digitális Irodalmi Akadémia Alkotói Életpálya Program elemeként fontos szerepet kap annak az intézményi szándéknak a megvalósításában, hogy a múzeum a legkiválóbb kortárs szerzők tevékenységét alkotói pályájuk minden szakaszában támogatni tudja - közölte a PIM.

Fejléckép: Térey János (forrás: Békéscsabai Jókai Színház)

A KULT50 bemutatja: Térey János

Kapcsolódó

A KULT50 bemutatja: Térey János

Sirokai Mátyás szerint Térey János költészetének egyik legnagyobb vonzereje a „nagyzenekari hangzás”. A Fidelio gondozásában megjelent KULT50 kiadványban szereplő portré.

Meghalt Térey János

Meghalt Térey János

A debreceni születésű író, költő 48 éves volt.

Programkereső

Legnépszerűbb

Könyv

A magyar oktatás MacGyverei – a kötelező olvasmányok

A jövő nemzedék sorsa mindössze attól függ, hogy Gárdonyit, Szabó Magdát vagy Agatha Christie-t adnak a kezébe? Arató Lászlóval, a Magyartanárok Egyesületének elnökével - a NAT-módosítás részleteinek hiányában - a jelenlegi szabályozást vizsgáltuk meg, hogy jobban értsük, mi is lehetne a változások előremutató iránya.
Vizuál

Az 1917 a legjobb film az amerikai producerek szerint

Sam Mendes első világháborús eposza, az 1917 című film kapta meg az Amerikai Producerek Céhének (PGA) díját a mozikban forgalmazott filmek mezőnyében szombaton Los Angelesben.
Plusz

75 éve szabadult fel a pesti gettó 

A pesti gettó felszabadításának 75. évfordulója alkalmából tartottak megemlékezést vasárnap Budapesten, a Dohány utcai zsinagógában, majd koszorút helyeztek el a zsinagóga falánál állított emléktáblánál.
Klasszikus

Boldog születésnapot kívánunk Fischer Ivánnak!

Ma ünnepli születésnapját a Budapesti Fesztiválzenekar alapító-karmestere, egyik legkelendőbb hazai művészünk. Saját Happy Birthday-feldolgozásával köszöntjük!
Vizuál

Ki nevet még a bohócon? – 100 éve született Fellini

Száz éve, 1920. január 20-án született Riminiben Federico Fellini, az egyik legnagyobb olasz filmes, akit első olaszként jelöltek rendezői Oscar-díjra, s mind a négy a kitüntetésre jelölt alkotása nyert a legjobb külföldi filmek között, a legnagyobb elismerésnek mégis azt érezte, ha rendező-festőnek nevezték.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Könyv hír

Negyvenöten kapnak Térey-ösztöndíjat

A középgenerációs (35-65 év közti) írókat megcélzó, frissen alapított ösztöndíjat nagyvenöt alkotó kapja meg két évre.
Könyv portré

Volt rendőr és mosogatott is az 1984 írója

Szemben állt az imperializmussal és az osztálytársadalommal, ugyanakkor támadta a szervezett szocialista mozgalom legtöbb formáját. 1950. január 21-én hunyt el George Orwell angol író, kritikus, újságíró, az Állatfarm szerzője.
Könyv gyerek

Te ünnepled a Nemzetközi Könyvajándékozás Napját?

Február 14-én ismét kapjon könyvet minden gyerek!
Könyv ajánló

Rajk László, a kevés 21. századi hősünk egyike

Vámos Miklós januárban is megmondja, mit érdemes elolvasni. Ezúttal a Tények és tanúk sorozatban megjelent Rajk László: A tér tágassága című úgynevezett életútinterjúját ajánlja.
Könyv interjú

A magyar oktatás MacGyverei – a kötelező olvasmányok

A jövő nemzedék sorsa mindössze attól függ, hogy Gárdonyit, Szabó Magdát vagy Agatha Christie-t adnak a kezébe? Arató Lászlóval, a Magyartanárok Egyesületének elnökével - a NAT-módosítás részleteinek hiányában - a jelenlegi szabályozást vizsgáltuk meg, hogy jobban értsük, mi is lehetne a változások előremutató iránya.