Kamaszkorom egyik legmeghatározóbb olvasmányélménye Thomas Mann remekműve. 17 évesen, s azóta többször is, szinte öntudatlan mámorban, egyvégtében "fogyasztottam el" A varázshegy két kötetét, majd az azt követő napokon újra elölről még egyszer. Olvasás közben tényleg valamiféle varázslat keríti hatalmába az embert. Talán leginkább az aktív meditáláshoz hasonlít ez az érzés, a külvilág zajai eltompulnak, s az odakint tűző nap fénye csak átsejlik szemhéjunkon. Halljuk szívünk ütemes dobogását, s lélegzetünk lassuló pulzálása mellett szinte lebegni kezdünk. Meditációnk végén egy nagy lélegzettel újra „kinyitjuk" a szemünket - a varázslat ugyan megszűnik, de a körülöttünk lévő világnak mégis, mintha már kevesebb köze lenne a valósághoz - a valódi élethez. Kötelező... ha lehet kétszer
Thomas Mann: A varázshegy (Gabo Kiadó, 2004)
hírlevél
