Könyv

Több ezer aláíró követeli Demeter Szilárd lemondását

2020.11.30. 10:10
Ajánlom
Miután holokausztrelativizáló publicisztikát közölt Soros György nevének tízszeri említésével az Origón, számos szervezet és ismert értelmiségi lemondásra szólítja fel a PIM főigazgatóját

Majdnem 8500-an írták már alá azt a nyílt levelet, amely Demeter Szilárdot lemondásra szólítja fel. Az aHang felületén publikált írást olyan neves művészek is aláírták, mint Balla Zsófia, Dés László, Erdély Mátyás, Forgách András, Gálvölgyi János, Geszti Péter, J. Győri László, Keresztury Tibor, Kovács András Ferenc, Márton László, Nádori Lídia, Parti Nagy Lajos, Schein Gábor, Schilling Árpád, Spiró György, Szilasi Làszló, Szüts Miklós, Upor László, Závada Pál és Závada Péter.

A nyílt levél szerint Demeter „a holokauszt áldozatainak emlékével és a túlélők fájdalmaival visszaélve, Európa- és nemzetellenes szövegével, tudatosan provokál, békétlenséget és gyűlöletet szít”. Majd felszólítja a PIM főigazgatóját:

„Az alapvető emberi és isteni törvények, parancsolatok, a jogállamiság és a Magyarország által is elfogadott európai és nemzetközi rendelkezések alapján követeljük, hogy azonnal mondjon le minden közéleti funkciójáról, vonuljon ki a magyar közéletből! Ezt elvárjuk minden olyan politikustól és képviselőtől is, aki ezzel az életellenes és embertelen szöveggel azonosulni tud.”

Demeter publicisztikája mindkét politikai oldalon kiverte a biztosítékot. Lemondásra szólított fel Karácsony Gergely budapesti főpolgármester, az izraeli nagykövetség, de még a kormánnyal jó viszonyt ápoló Köves Slomó (EMIH) is úgy nyilatkozott: „[Soros] személyét Hitlerhez és tevékenységét a gázkamrákhoz hasonlítani nehezen tekinthető többnek otromba provokációnál.”

D_KOS20200121011-152502.jpg

Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) főigazgatója, miniszteri biztos 2020. január 21-én dolgozószobájában, (Fotó/Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd)

Mi történt?

A Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, Demeter Szilárd szombaton az Origo nevű portálon közölt publicisztikát Sor(o)s címmel, amelyben relativizálta a holokausztot, és Európát Soros György gázkamrájának, a nyugati liberálisokat pedig „liberárják”-nak nevezte. A szövegben olyan mondatok találhatók, mint:

  • „Soros György saját halála kapujában önnön szobrát faragja. Küldetéstudata van. Küldetése: Soros György, az új messiás. Csakhogy hiányzik mögüle a transzcendencia. Soros György istene Soros György, aki Soros György képében leszállott közénk.”
  • „Európa Soros György gázkamrája: a multikulturális nyitott társadalom kapszulájából árad a mérgező gáz, ami az európai életformára halálos, mi, európai nemzetek pedig arra vagyunk ítélve, hogy egymást eltaposva, egymásra mászva próbáljunk az utolsó korty levegőért küzdeni.”
  • „Mi vagyunk az új zsidók.”
  • „Soros György a liberális Führer. A liberárja hadserege pedig szolgaibb módon isteníti, mint anno Hitlert a sajátjai.”

Demeter másnap elhatárolódott saját írásáról, törölte a Facebook-oldalát, a publicisztika pedig a visszavonás után néhány órával el is tűnt az Origo oldaláról. „Abban igazat adok az engem kritizálóknak, hogy nácizni ma relativizálás, és a náci párhuzam akaratlanul is sértheti az áldozatok emlékét” – írta, miután arra utalt, hogy a véleményéhez azért joga volna.

Sokak szerint a cikk visszavonása nem teszi semmissé a megnyilvánulást. Demetert lemondásra szólította fel a Szépírók Társasága is: „A Szépírók Társasága 1) bocsánatkérésre szólítja fel Demeter Szilárdot, 2) magától értetődőnek tekinti, hogy a döntéshozók késlekedés nélkül kiírnak egy új, nyílt pályázatot a Petőfi Irodalmi Múzeum élére, és 3) javasoljuk egy kiegyensúlyozott összetételű szakmai bizottság létrehozását, amely segíthet újraépíteni a rövid idő alatt csatatérré váló magyarországi irodalmi-kulturális életet, az igazságosság, a szolidaritás és a közös felelősségvállalás nevében.”

Hétfőn reggel háromnegyed 6-kor demonstráció volt a PIM előtt, és kiragasztották a múzeummal szemben Pilinszky Költemény című versét és Esterházy A baj című kiállításnyitó beszédének részletét. (Azért nem a múzeum falára vagy a járdára, mert a portás szerint az műemlék.)

A Budavári Önkormányzat délelőtt bejelentette, hogy szerződést bont a PIM-mel Demeter miatt, mivel „elfogadhatatlannak tartja, hogy olyan ember vezette intézménnyel legyen szerződése, aki népirtást tagad vagy relativizál”. V. Naszály Mária I. kerületi polgármester hozzátette: „A szerződést egyébként az önkormányzat új vezetése a korábbitól örökölte: évi egymillió forinttal támogatja a PIM által működtetett Mesemúzeumot. A Mesemúzeum épülete ráadásul az önkormányzaté, amelyet eddig ingyen bocsájtott a PIM rendelkezésére.”

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Ők az idei Prima Primissima-jelöltek

A korábbi éveket jelentősen meghaladó számú jelölés érkezett az idei Prima Primissima díjra. A tudomány, művészet, sport, oktatás és ismeretterjesztés terén kiemelkedő munkássággal bíró jelölteknek odaítélt elismerést december elején adják át a Müpában.
Zenés színház

Ismét díjazta a legjobb előadásokat az Opernwelt

Idén is összegyűjtötte az évad legjobb művészi produkcióit a rangos német operamagazin, az Opernwelt. A legjobb operajátszó intézmény hetedik alkalommal a Frankfurti Opera lett.
Plusz

Riccardo Muti, Daniel Harding, Philippe Jaroussky, Diana Damrau – 2024-ben is sztárok érkeznek a Müpába

Bővül a Müpa 2023/24-es évadának programja: nemcsak Riccardo Muti és a Chicagói Szimfonikusok, Maria João Pires és Daniel Harding, Philippe Jaroussky, Francesco Corti és a Freiburgi Barokk Zenekar érkezik, de fellép a bluegrasslegenda Béla Fleck is.
Könyv

Könyvfóliázás: vesszőhiba miatt nyerhet pert a Líra

Minden jel szerint nem követett el jogsértést a Líra Kereskedelmi Kft., amikor homoszexualitást tartalmazó könyveket árusított az ifjúsági részlegen, az érintett rendelet ugyanis egy fogalmazási hiba miatt nem azt jelenti, amit a jogalkotó vélhetőleg mondani szeretett volna.
Jazz/World

Ezekre az albumokra esküszik a fúziós zene nagyágyúja, Gary Husband

A Fidelio és a JazzFest Budapest közös sorozatának legújabb részében a nemzetközi hírű dobos, zongorista és billentyűs, Gary Husband kedvenceibe hallgathatunk bele.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Könyv hír

Könyvfóliázás: vesszőhiba miatt nyerhet pert a Líra

Minden jel szerint nem követett el jogsértést a Líra Kereskedelmi Kft., amikor homoszexualitást tartalmazó könyveket árusított az ifjúsági részlegen, az érintett rendelet ugyanis egy fogalmazási hiba miatt nem azt jelenti, amit a jogalkotó vélhetőleg mondani szeretett volna.
Könyv ajánló

Disztópikus utazás a közeljövőbe – A Scolar Könyvesboltban mutatja be új regényét Piia Leino

Az Európai Unió irodalmi díjas finn szerzővel Ég című disztópikus thrilleréről beszélget majd Szemere Katalin. A találkozó másik fontos témája pedig az lesz, hogyan segíthet a szépirodalom a kritikus szövegértés fejlesztésében. 
Könyv ajánló

Válogatás az idei Könyvfesztivál programjaiból

Mások mellett Rakovszky Zsuzsa, Vámos Miklós, Nádasdy Ádám, Christine Leunens és Clara Dupont-Monod is a Könyvfesztiválon mutatja be új könyvét. Szubjektív válogatásunkban számos izgalmas programot ajánlunk. 
Könyv hír

Tízezer ingyenes Borbély Szilárd-kötetet vehetnek át a diákok

A 2014-ben elhunyt művész hatvanadik születésnapjára készült válogatáskötetet szeptember 28-tól vehetik át az érvényes diákigazolvánnyal rendelkezők. 
Könyv hír

Médicis-díjra jelölték Krasznahorkai László regényét

A Báró Wenckheim hazatér című regény francia kiadása felkerült a rangos elismerés hosszú listájára, a végső győztest novemberben jelentik be Párizsban. Krasznahorkai László könyve a közelmúltban már elhódított egy francia irodalmi díjat.