Könyv

Tompa Andrea és Bödőcs Tibor kapta a Libri irodalmi díjakat

2018.05.15. 21:36
Ajánlom
A Libri irodalmi díj és a Libri irodalmi közönségdíj ünnepélyes díjátadóját május 15-én este tartották a Budapest Music Centerben.

A Libri irodalmi díj nyertese 2018-ban Tompa Andrea Omerta című regénye, a Libri irodalmi közönségdíjat pedig Bödőcs Tibor Addig se iszik című paródiakötete kapta.

A szakmai zsűri tagjai Fullajtár Andrea, Szilágyi Zsófia, Bálint András, Beck Zoltán és Károlyi Csaba voltak. A döntős könyvek között találhatunk egy memoárt, Nádas Péter könyvét, három regényt, Tompa Andrea, Spiró György és Vida Gábor alkotásait, három verseskötetet Parti Nagy Lajos, Peer Krisztián és Tolnai Ottó tollából, két esszékötetet, Földényi F. László és Kemény István művét, valamint egy paródiakötetet az elsőkönyves Bödőcs Tibortól.

Tompa Andrea és Bödőcs Tibor

Tompa Andrea és Bödőcs Tibor (Fotó/Forrás: Németh Dániel / Libri)

Károlyi Csaba irodalomkritikus, a zsűri tagja szerint: „Az a könyv, amely a díjat kapja, Tompa Andrea Omerta című regénye, szenvedélyesen beszél. És erős nyelve van ehhez a szenvedélyességhez. Nem is egy, hanem négy. Három különlegesen érzékeny nő és egy kissé félszegen megszállott férfi elragadó szólamát halljuk. Ez a regény ráadásul eléri azt, hogy akár egy olyan téma, mint a rózsanemesítés (nőies? nem: kifejezetten férfias) témája érdekelje az embert, amennyiben ilyen virágzóan írnak róla.”

Az Addig se iszik, Bödőcs Tibor első könyve, 2017 legkeresettebb hazai könyve volt. Szeptemberi megjelenése óta a sikerlisták élén található. A több mint 15 000 beérkezett közönségszavazat alapján az a könyv érdemelte ki az elismerést, aminek szerzője az elmúlt években rengeteget tett azért, hogy a szépirodalmat a lehető legszélesebb közönséggel ismertesse és szerettesse meg. És úgy tűnik, ezért a közönség nagyon hálás volt. Tavaly megjelent könyve az olvasásnépszerűsítés mintapéldája, hiszen azon a nyelven keresztül hozza közelebb mindannyiunkhoz a magyar- és a világirodalom nagyjait, amit mindannyian nagyon jól értünk: ez pedig a nevetés. Bödőcs kötete a nagy elődök hangjával beszél aktualitásokról. Hidat ver a régi és az új közé, egyszerre emel és dönt le szobrokat.

A díjakra a szakmai zsűri és közönség szavazhatott. A díjat elnyerő könyvek szerzői 1-1 millió forintot kapnak, illetve 25-25 millió forint értékű médiatámogatást, amit bármelyik könyvük promóciójára felhasználhatnak. A döntős könyvek a tavalyi év kiemelkedő alkotásai közül kerültek ki. A hazai kulturális élet több mint 100 képviselője tehetett javaslatot, hogy a 2017-ben megjelent alkotások közül melyik 10 kerüljön a szakmai zsűri elé, illetve melyekre szavazhasson közönség.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

„Minden hang a helyén volt” - Balázs-Piri Soma sikere Londonban

Aki meghallja zongorázni a mindössze tizenöt éves Balázs-Piri Somát, a Virtuózok felfedezettjét, laikusként érzi, szakmabeliként pedig tudja, hogy különleges kincset talált.
Klasszikus

Bartók Bangkokban is Bartók

„Ez egy olyan zenekar, amely a koncerten mindent odatesz” – mondja Keller András. A Concerto Budapest turnéjának első, bangkoki koncertje után a karmestert arról kérdeztük, miért nem barbaro Bartók zenéje, és miért rezonálhat rá bárki, aki emberből van.
Tánc

„Szeretek az utcán sétáló balerina lenni” – Interjú Felméry Lilivel

Ősszel kezdte tizedik évadát a Magyar Állami Operaházban, előtte a Vaganova Akadémián és a londoni Royal Ballet Schoolban is tanult. Kapott szerződésajánlatot Londonban is, de ő mégis hazajött. 2019-ben elnyerte a Harangozó Gyula-díjat. Felméry Lilit ezúttal a mindennapokról kérdeztük.
Tánc

Akkor mostantól a néptánc is versenysportág lesz?

4077 csapással 2 percen belül világrekordot döntött a Fricska Táncegyüttes, és ezzel együtt megszületett a #NeptancSport hashtag az interneten. A Fricska világrekordjának önmagán túlmutató jelentősége van, és talán egy tendenciát is jelez a néptánc műfaján belül.
Tánc

Hihetetlen: Próba nélkül vették fel az egyik leghíresebb filmes táncjelenetet

Annak idején majdnem kivágták, végül a filmtörténet egyik leghíresebb táncjelenete lett a Nicholas Brothers szédületes sztepptánc koreográfiája, amit a fáma szerint első próbálkozásra vettek szalagra.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Könyv frankfurti könyvvásár

Olvasmányainkkal is lépjünk ki a buborékunkból!

Kedd este kezdődött a 71. Frankfurti Könyvvásár, a világ legnagyobb könyvszakmai találkozója.
Könyv hír

Szembement a zsűri a szabályokkal: két Booker-díjast is választottak az idén

Margaret Atwood és Bernardine Evaristo megosztva vehette át a legrangosabb brit irodalmi elismerést.
Könyv nobel-díj

Peter Handke "nagyon bátornak" tartja a Svéd Akadémia döntését

A 2019-es irodalmi Nobel-díjas Peter Handke osztrák írót meglepte az elismerés, és "nagyon bátornak" tartja a Svéd Akadémia csütörtöki döntését, amely a munkássága és a nyilatkozatai által kiváltott "megannyi vita után" neki ítélte a díjat.
Könyv hír

Fehér Boldizsár a Margó-díjas

Idén már ötödik alkalommal adják át a legjobb első prózakötetesnek járó Margó-díjat, amely nemcsak a pályakezdő írókat szeretné középpontba helyezni, de egyúttal a kortárs irodalmat és az olvasást is népszerűsíti.
Könyv hír

Olga Tokarczuk lengyel és Peter Handke osztrák szerző kapta az irodalmi Nobel-díjat

Rögtön két díjjal próbálja kárpótolni a szakmát és a közvéleményt az elmúlt évek botrányai és a tavalyi elmaradt elismerés miatt a Svéd Királyi Akadémia.