A televíziót és a mozivásznat is évek óta a képregények uralják; a csapból is szuperhősök folynak; minden idők legnagyobb bevételének rekordját pedig épp idén döntötte meg a Marvel Bosszúállókjának utolsó felvonása. Geeknek lenni immár nemhogy ciki, de az vált kínossá, ha valaki nem tudja, hogy a Galaxis őrzői éppen hányadik kalandjuknál járnak, vagy nincs véleménye arról, hogy az Oscar felé robogó Joaquin Phoenix vagy a díjat poszthumusz bezsebelő Heath Ledger Jokere volt-e a jobb. Épp ezért joggal beszélünk a képregények aranykoráról - csakhogy az hivatalosan a nagy gazdasági világválság után következett be Amerikában. Ekkor születtek meg a ma ismert képregények elődei vagy első számai, és ekkor játszódik Michael Chabon könyve is.

1938-ban jelent meg Jerry Siegel és Joe Schuster Supermanjének első száma Action Comics néven, a mai DC kiadó elődjénél, az Detective Comics-nál.

Megjelent Batman, Wonder Woman, a Zöld Lámpás és a legnagyobb példányszámot elérő Marvel kapitány is. Kezdetben inkább az jelentette a füzetek vonzerejét hogy olcsó és elérhető szórakozást kínáltak. A világháború előrehaladtával és Amerika hadba lépésével azonban újabb lendületet kapott a műfaj: a hősök nem ritkán a nácik, sőt néha konkrétan Adolf Hitler ellen harcoltak, így egyszerre működtek nemzetet összekovácsoló propagandaerőként és a feszültség levezetését szolgáló patrióta mesékként.

Michael Chabon (Fotó/Forrás: Gage Skidmore / Wikipedia)

Hasonló okból született meg Chabon könyvének központi alakja, a Szabadulóművész is. A bűvészetekért és Houdiniért rajongó Joe Kavalier élete legnagyobb mutatványaként kiszabadul a nácik karmai közül, és eljut az Egyesült Államokban élő unokatestvéréhez, Sammy Clay-hez. Kavalier a képregény mögött álló zseni, az ösztönös művész: nemcsak a mutatványok, de a rajzolás területén is profi – ez azonban önmagában  mit sem érne. Csak Sammy segítségével képes formát adni kreativitásának, valamint a benne felgyülemlett szorongásnak és frusztrációnak. Sammy az amerikai konformizmus megtestesülése. Ő képviseli azt a több milliónyi olvasót, akik segítségével a képregény a csúcsra jutott. Apja a világ legerősebb embereként turnézta körbe az országot, de valójában soha nem volt jelen az életében. A se túl szegény, se túl gazdag körülmények között élő Sammy így a filmek és képregények világába menekült példaképekért. Ő segít Joe-nak megfelelő mederbe terelni tehetségét; egyfajta menedzserként vagy producerként, elsősorban a megvalósításhoz kapcsolódó ötleteivel veszi ki részét a Szabadulóművész születéséből. 

Az alkotópáros személyes drámái és a képregények története mellett a könyvben feltárul Amerika történelmének egy szelete is.

Michael Chabon itthon egészen rendhagyó karriert futott be. Először a Nebula-díjas Jiddish rendőrök szövetsége, majd egyik legfrissebb könyve, a Ragyog a hold jelent meg tőle (kritikánk a könyvről). A 21. Század Kiadó csak ezután hozta be a főművét, az eredetileg 2000-ben kiadott Kavalier és Clay-t, mely elnyerte a Pulitzer-díjat is.

Michael Chabon: Kavalier és Clay bámulatos kalandjai (Fotó/Forrás: 21. Század Kiadó)

Chabon ugyanis elsőosztályú mesélő, aki filmszerű fogalmazásmóddal dolgozik. Mondatszövése néha épp akkor akad meg, mikor többsoros leírásaival igyekszik a szépirodalmi regiszter legtetejébe is bekukkantani. Pedig a Kavalier és Clay nem emiatt több egy színes ponyvánál: grandiózus, több évtizedet felölelő sztorija és összetett karakterei teszik azzá. Ezekhez pedig nincs szükség bonyolult jelzős szerkezetekre és az értelmetlenségig fokozott mondatokra.

Látszik, hogy az író érti és ismeri a képregények történetét és világát. Az aranykorra jellemző szinte minden lényegesebb történést belesző a regénybe: ott van a Superman felfutását követő szuperhős-láz, amikor minden, a gyerekeket kiszolgáló cég, a vicces fogsorok gyártójától kezdve a rádióműsorokig igyekezett megalkotni a saját szuperhősét. Aztán ahogy a turpisságra rájövő Detective Comics be is perelte mindet, hogy elijessze őket további maszkos igazságosztók megalkotásától. Ott van a remény és hősiesség, amit ezek a füzetek jelentettek akkoriban a fiatalok millióinak, és megjelenik Friedrich Wertham pszichiáter elmélete is, aki a gyermekek megrontójaként tekintett a műfajra, így hozzájárult népszerűségének visszaeséséhez is. Mindezek azonban csak izgalmas hátteret jelentenek - amely némi szívfájdalmat is okoz, hiszen mindegyikről szívesen olvastam volna még, ám ennyi fért bele a kötetbe.

Chabon ugyanis szinte végig két fő karakterére fókuszál – de sajnos nem egyenlő mértékben. A könyv nagy részének Kavalier a főszereplője, aki mellett Clay hiába kapja meg a maga drámáját, végig csak másodhegedűs maradhat. Főleg az őt érintő fejezetben kísértett meg a fentebb emlegetett érzés: ebben a figurában, ebben a történetbe bőven több van, de a 800 oldalba egyszerűen ennyi fért bele. Hogy mégis miből, honnan kellett volna húzni? Jó kérdés. A hiányérzetet pont az szüli, hogy szívem szerint a gazdag mese szinte minden részletéről bőven olvastam volna még.