Sorozatunkban a koronavírus-járvány miatt otthon rekedt művészeket kérdezzük arról, hogyan változtak meg a hétköznapjaik. Tóth Krisztina gondolatai:
Fenekestül felfordult az életem, ahogyan másoknak is. Lemondták a felolvasásokat, nem lesz Nemzetközi Könyvfesztivál, ahol az új könyvemet mutatták volna be, elmaradnak a Költészet napi rendezvények, megállt az élet. Nincsenek bevételeim. A kislányom nem jár iskolába, minden délelőtt tanulunk. Negyven perces órákat tartunk, rövid szünetekkel. Korábban is vezettem háztartást, de nem főztem minden nap, most viszont mindent itthon állítok elő. Jó alkalom volt ez, hogy átnézzem a kamrát, és elkezdjem felhasználni az alapanyagokat a polcokról.
Hamarosan lejár a tészta? Megesszük! Tavaly előtti lekvár? Sütemény lesz belőle!
Megvarrtam az összes szakadt holmit, ami a szekrényben várakozott. Dolgozni elég kevéssé tudok, főleg csak éjszaka. Az embereket kerülve időnként lemegyünk az utcára levegőzni, görkorcsolyázni. A kezünket alaposan fertőtlenítjük utána, ezt, ugye, mondanom sem kell. A bezártság nem zavar különösebben, mert egyébként is otthon ülő, introvertált ember vagyok. A munkám miatt sokkal többet kell emberek között forgolódnom, mint azt igényelném, úgyhogy a remete-létet jól viselem egyelőre.
A kislányom sokat kérdez a világ híreiről, és igyekszik megérteni az új helyzetet.
Írtam neki egy mesét, az a címe, hogy Járványmese. Egy kis, gonosz vírusról szól, akivel senki nem szeret játszani, ezért elhatározza, hogy ő lesz a világ ura. Mivel folyvást azzal henceg, hogy ő lesz a legnagyobb király, elkezdik Koronának csúfolni... Hát, ez született az utóbbi napokban.
Azt hiszem, ez a járvány alkalom arra, hogy újragondoljuk az életünket, azt, hogy mi a fontos és mi az, ami lényegtelen. Hogy mérlegeljük, helyesek voltak-e az addigi szokásaink, hogy érdemes-e annyi mindent birtokolni, amikor sokkal kevesebb dologgal (tárggyal, élelemmel, ruhával) is el lehet lenni.
Olyan iszonyú gazdasági következményei lesznek ennek a járványnak, amelyek remélhetőleg még a tehetősebbeket is ráébresztik az új puritanizmus fontosságára.
A felnövekvő generáció, úgy tűnik, már régebben megértette az üzenetet. Meg fog szűnni a tombolva fogyasztás, legalábbis én ezt remélem. Érdekes, hogy ez a szörnyű kór a böjti időszakban pusztít. Le kell mondanunk egy csomó mindenről, ha túl akarunk élni: be kell látnunk, mennyi mindent csináltunk rosszul.
Nagy örömmel tölt el, hogy a tomboló önzést most kezdi felváltani a szolidaritás és a közösségi szemlélet, hogy valódi társadalmi megbecsülés és tisztelet övezi azokat, akik ezekben a nehéz hetekben is helytállnak és teszik a dolgukat. Azt hiszem, a legtöbb, amit tehetünk, az a normális hétköznapok kialakítása az új helyzetben, szűk és megváltozott keretek között.
Napirend, tanulás, egymásra figyelés.
Én ugyanúgy öltözöm fel minden reggel, mintha ki kellene lépnem a világba, csak éppen otthon vagyok. Gyakorolok a gyerekkel, főzök, közben jegyzetelek egy papírra, hogyha megfogalmazódna bennem valami, ne felejtsem el a kulcsszavakat. Azt hiszem, a legrosszabb, amint tehetünk, ha belül lázadozunk ez ellen a helyzet ellen. Fogadjuk el, hogy most ez van, és igyekezzünk úgy tekinteni a járványra, mint egy új lehetőségre, ami – az utolsó pillanatban talán – átrendezheti az értékrendünket, megmutathatja, milyen jól éltünk, és milyen kevéssé becsültük meg mindazt, amink van.
Vigyázzunk egymásra, gondoljunk azokra, akik megbetegedtek vagy veszélyben vannak, és lélekben készüljünk rá, hogy mégiscsak Húsvét közeleg.
A sorozat többi része ide kattintva érhető el!
Fejléckép: Tóth Krisztina (forrás: Magvető)
hírlevél
