Hogyan kezdődött?

A Könyves Magazin Tizenegyes című sorozatában írókat kérdeznek arról, hogy mit olvasnak. A sorozat legújabb részéből kiderült, hogy Tóth Krisztina Sofi Oksanen A kutyafuttató című regényét olvassa, elemi hatással volt rá gimiben a Tonio Kröger, és Berg Judit Lengemesék című sorozatát venné fel a kötelezők listájára. Arra is válaszolt, hogy mit venne le a kötelező olvasmányok listájáról: Jókai Az arany ember című művét, illetve az alsósoknak ajánlott Bárány Boldizsárt.

Jó, jó, de miért venné ki a kötelezők közül? Le is darálná a könyvet?

Meg is indokolta a válaszát: „a nőalakok ábrázolása miatt. Mert mit tudunk meg róluk? Tímea nem szereti a férjét, de engedelmesen szolgálja. Rendben tartja a házat és viszi a férfi üzleti ügyeit, ha távol van. Soha nincs egy rossz szava sem. Noémi szerelmes, de osztozik a férfin. Tímár Mihály néha megjelenik a szigeten, aztán elmegy. Noémi sose kérdez, csak örül. Nem lázadozik hanem csinosan várja Tímárt, amikor az éppen ráér.”

Arról, hogy betiltaná vagy ledarálná a művet, természetesen szó sem volt.

Akkor miért lett a dologból botrány?

Ekkor még nem történt semmi, csak miután a Könyves cikkét a HVG szemlézte „A nemi szerepek ábrázolása miatt Az arany embert és a Bárány Boldizsárt venné le a kötelezők listájáról Tóth Krisztina” címmel. Kattintásvadász megoldás volt, lehet, nem kellett volna. Ezután a hír megfutott az interneten, és sokan elküldték Tóthot melegebb éghajlatra, hogy finoman fogalmazzunk. A kommenteket inkább nem idézzük.

Tóth Krisztina (Fotó/Forrás: Emmer László)

Hogy reagált Tóth Krisztina?

Ebben a facebook-posztban foglalta össze, amit el akar mondani az ügyről. Azt írta:

Amellett arról is írt, hogy „egy írót nem illik ismeretlenül letegezni. Lekurvázni, csak mert valamiről mást gondol, főképpen nem. Bájtalan gesztus.” Panaszolta még, hogy Jókai-rajongók kutyaszart tettek a postaládájába.

Vajon Jókai nem a cancel culture áldozata lesz így?

Nem. A cancel culture tipikus esete az, amikor például egy filmesről kiderül, hogy erőszakoló, ezért a mozik vagy a streamoldalak leveszik a műsorról, mondva, hogy nem szeretnék egy ilyen ember alkotásait terjeszteni. A cancel culture természetesen vitatható, éppen azért, mert az alkotó művein áll bosszút az alkotó bűneiért.

Jelen esetben teljesen másról van szó. Tóth Krisztina azért venné ki a kötelezők közül Jókai Mór Az arany ember és Szabó Magda Bárány Boldizsár című könyveit, mert nem tartja helyesnek a művekben tálalt etikát.

Igaza van Tóth Krisztinának?

Nem szeretnénk ezt így eldönteni, de nem is ez a lényeges kérdés. Hanem az, hogy elmondhatja-e a véleményét anélkül, hogy ocsmány atrocitások érnék. Valaki érvelhet úgy: ahogy a Meseország mindenkié című mesekönyv nem változtatja meg a gyerekek nemi identitását, úgy nem szabja meg a Jókai-regény sem a nemi szerepekről való elképzelését. És érvelhetünk úgy is: olyan könyvet érdemes a gyerekek kezébe adnunk, amelyek alapvetően 21. századi, közös megegyezéssel létrejött értékeket, modelleket közvetítenek. A lényeg, hogy a diskurzus hangneme méltó legyen a diskurzus tárgyához, jelen esetben az irodalmi művekhez.

De miért Tóth Krisztina akarja megmondani, hogy mit olvassanak a gyerekek?

Nem akarja megmondani, hanem válaszolt egy kérdésre. Tóth Krisztina tucatnyi irodalmi díjjal kitüntetett, sok kötetes író, az egyik legnépszerűbb kortárs alkotó, ráadásul évtizedek óta foglalkozik gyermekirodalommal, 2005-ben Valaczka András társszerzővel tankönyvet és olvasókönyvet is írt felső tagozatosoknak. Emellett maga is anya. Valószínűleg van mi alapján véleményt mondania.

De beleállt egy ügybe, akkor miért csodálkozik a reakciókon?

Nem állt bele ügybe. Egy körkérdésre válaszolt.

Ráadásul politikai színezetű ügybe!

No igen, de kötelező olvasmányokat mégsem írunk csak úgy felül!

A kötelező olvasmányok listája nincsen kőbe vésve. Az új Nemzeti Alaptantervben is változott a diákok által olvasandó könyvek köre: bekerült Wass Albert és Nyírő József, csökkent Radnóti Miklós súlya, már nem kötelező az egyetlen Nobel-díjas regény, a Sorstalanság, és nem muszáj elolvasni a modern irodalom egyik csúcsának tartott Iskola a határont Ottlik Gézától.

De a kötelező olvasmányok körének muszáj változnia. Nem ideológiák mentén, hanem azért, mert létezik kortárs irodalom is, és ahogy a fizikaoktatást sem hagyjuk abba a 18. század vívmányainál, úgy az irodalomoktatásnak is fel kellene zárkóznia a kortárs aki. Nyilván azon az áron, hogy a korábbi korszakok  műveit, alkotóit újra súlyozzuk.

Miért olvassak Tóth Krisztinát?

A közösségi médiában az elmúlt napokban a felhasználók #olvasstóthkrisztinát címke alatt megosztják kedvenc szemelvényüket az írótól. Kiemelkedő művei közé tartozik az Akvárium című regény, a Pixel című novellafüzér és a Vonalkód című novelláskötet. Tóth Krisztina a fent idézett facebook-bejegyzésében arra is reagált, hogy sokan azzal vádolták, nem tett le semmit az asztalra (Jókaival szemben): „Azok számára, aki szerint semmit sem tettem le az asztalra, rossz hírem van. 1989 óta rendszeresen dolgozom. Harminc könyvem jelent meg, el lehet olvasni őket. Nem muszáj persze, de a lehetőség adott.”

Ki felelős a botrányért?

Erre nehéz válaszolni. Annak biztosan köze van hozzá, hogy a közösségi médiában gyorsabban terjednek az ellentmondásos, botrányt és (vérre) menő vitákat kiváltó tartalmak, és egyforma súllyal szerepelnek a dilettánsok és a szakemberek véleményei.

És most mit csináljunk?

Semmit. Illetve egyetlen szabály mindenképpen van:

Engem mindez hidegen hagy! Azt mondjátok meg, egybe vagy külön kell írni a Jókai-regény címét?

Az 1872-es első kiadásban is különírva szerepelt a cím, mivel nem anyagnévről van szó, így a helyes: Az arany ember.