Könyv

Új díjat alapítottak női szerzőknek

2023.02.09. 11:40
Ajánlom
Új tényirodalmi díjat alapítottak az Egyesült Királyságban kimondottan női szerzők számára – szúrta ki a Könyvesblog a Guardian oldalán. Az új elismerést először 2024-ben adják át.

Még mindig kevés nő kap tényirodalmi díjat, ezért volt szükség az új díj alapítására, amelyet először 2024-ben adnak át.

A Women’s prize for non-fiction elnevezésű díj, a már korábban létrehozott szépirodalmi díj (Women’s prize for fiction) tényirodalmi párja.

Az elismerést bármilyen országból származó női szerzőnek odaítélhetik, két kikötéssel:

az adott művet angolul és az Egyesült Királyságban szükséges publikálni.

A nyertes 30 ezer fontot és egy „the Charlotte” elnevezésű szobrot kap majd, amelyet a Charlotte Aitken Trust elnevezésű jótékonysági szervezet ad át. Az alapítványt Gillon Aitken irodalmi ügynök hozta létre, elhunyt lánya emlékére.

Women’s prize for fiction díj alapítója, Kate Mosse író azt nyilatkozta az új elismerés kapcsán, hogy

nem elvenni akarják a nagyszerű férfi szerzőktől a reflektorfényt, hanem azt szeretnék, ha ebből a nőkre is vetülne.

Hozzátette, mindenkit szeretnének a reflektorfénybe állítani, hogy maguk az olvasók választhassanak közülük.

A díj valóban hiánypótló, hiszen egy kutatás szerint a brit napilapokban megjelent tényirodalmi kritikák mindössze 26,5 százaléka szólt női író által jegyzett könyvről,

az elmúlt tíz évben pedig a nők által írt non-fiction-ök csupán 35,5 százaléka részesült elismerésben.

Magyarországon sem sokkal fényesebb a helyzet. Ahogy a Könyvesblogon írják, a Szépírók Társasága Női Érdekvédelmi Fóruma (SZÍN) legutóbbi kutatásából az derült ki, hogy

2021-ben a magyar szépirodalmi díjak mindössze 39 százaléka jutott női szerzőnek.

Egy korábbi, 2020-as tanulmányuk szerint az elmúlt tizenöt évben az irodalmi díjak mindössze 18 százaléka került csak női írókhoz.

Fejléckép: Maggie OFarrell, a Womens Prize for Fiction 2022-es nyertese. OFarrell Hamnet című könyvéért kapta az elismerést. A képen az Olimpiai Londoni Könyvvásáron látható 2022. április 5-én Londonban. (Fotó/Forrás:  David Levenson/Getty Images)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Meghalt Andrew Davis karmester

A világhírű angol karmestert, a Chicagói Lyric Opera korábbi zeneigazgatóját és számos neves operaház gyakori vendégét hosszú betegség után, nyolcvanéves korában érte a halál.
Klasszikus

Új operáján dolgozik Kurtág György

A kilencvennyolc éves zeneszerző a Klubrádiónak számolt be arról, hogy második operáját írja, amelyet a hetvenéves német szoprán, Maria Husmann számára komponál.
Színház

„A kutatóknak szükségük van inspirációt meríteni a művészetekből” – Karikó Katalin ellátogatott a Rózsavölgyi Szalon Nobel-díjról szóló előadására

Krausz Ferenc után újabb Nobel-díjas tudós, Karikó Katalin is megtekintette a Rózsavölgyi Szalon február közepén bemutatott A Díj című előadását, amely az „atombomba atyja és anyjaként” emlegetett Otto Hahn és Lise Meitner szenvedélyes párviadalát meséli el.
Színház

128. születésnapját ünnepli a Vígszínház – idén is megrendezik a Vígmajálist

Május 1-jén délután a Vígszínház meghirdeti a 2024/25-ös évad programját, majd a társulat tagjai részleteket adnak elő többek között olyan népszerű előadásokból, mint a Pinokkió, A Pál utcai fiúk, A padlás vagy A nagy Gatsby.
Könyv

Irodalom a Margitszigeten – jön a tavaszi Margó!

A fesztiválon mutatja be új kötetét mások mellett Háy János, Erdős Virág, Krusovszky Dénes és Cserna-Szabó András is. A közönség idén élő podcastfelvételeken is részt vehet a három nap során. 

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Könyv ajánló

Irodalom a Margitszigeten – jön a tavaszi Margó!

A fesztiválon mutatja be új kötetét mások mellett Háy János, Erdős Virág, Krusovszky Dénes és Cserna-Szabó András is. A közönség idén élő podcastfelvételeken is részt vehet a három nap során. 
Könyv ajánló

Krasznahorkai- és Nádas-mondatok Szvoren Edina tollából

A Libri Irodalmi Díjas Szvoren Edina legújabb, Kérődző Kronosz című kötetében kortárs szerzők stílusát imitálja, köztük saját magáét is. A májusban megjelenő könyvet négy különböző borítóval adja közre a Magvető Kiadó.
Könyv ajánló

Élet és halál, születés és veszteség kéz a kézben jár Kjersti Annesdatter Skomsvold regényében

Az anyává válás, valamint a társra találás története rajzolódik ki a norvég írónő A gyerek című regényéből, amelyet Petrikovics Edit ültetett át magyar nyelvre.
Könyv hír

All You Need Is Love – új könyv jelent meg a Beatlesről

A kötetben korábban nem publikált interjúkon keresztül ismerhetjük meg egyebek közt a banda feloszlásának okait is. Ötven évvel mozis bemutatása után májustól egy streaming szolgáltáson ismét látható lesz az együttesről készült Let It Be című dokumentumfilm.
Könyv podcast

„A gyermeknevelésnél is fontosabb lesz a szülőnevelés” – Steigervald Krisztián a Lírástudók vendége

Közgazdászként fordult a figyelme a pszichológia felé, az utóbbi hónapokban pedig a bestsellerlistára is felkúszott Generációk harca a figyelemért című könyvével. Podcastunkban Steigervald Krisztiánnal beszélgetett Grisnik Petra.