Új oldaláról ismerhetik meg a magyar olvasók Rainer Maria Rilkét

A Napkút Kiadó gondozásában jelent meg a közelmúltban a Csillagközi évek című verseskötet, amely Rainer Maria Rilke 1907 és 1926 között keletkezett, javarészt magyarul korábban ismeretlen műveiből válogat. A tizenkilenc év alatt keletkezett költemények legszebbjeit Báthori Csaba József Attila-díjas költő, műfordító gyűjtötte egybe és fordította le, aki hosszú évtizedek óta foglalkozik az osztrák művész lírai munkásságával. Célja egyértelmű: közelebb hozni a szerző alakját a hazai olvasóközönséghez. A könyv egyik újdonsága továbbá, hogy gazdag válogatásban mutatja be Rilke francia nyelven született verseit is.

Rainer Maria Rilke: Csillagközi évek (Fotó/Forrás: Lira.hu)

„Rilke anyanyelvének országaiban, a németajkú olvasók körében is egy maréknyi ragaszkodó olvasó kedvence, és általában évtizedekig kísérője.

Nehezen megközelíthető, elvont költő, akit nem csupán olvasni, hanem tanulmányozni kell. Nem csak rendkívüli elmélyedést, hanem azonosulást, sőt – a megértés végett vállalandó – alávetést kíván

– fogalmazott lapunknak Báthori Csaba. Mint mondta, az életmű méltányos volumenének felismerését az a tény is nehezíti, hogy a szerző költészetének jókora része korábban külön kötetben jelent meg, szórványosan – többnyire hagyatékból – került napvilágra, ráadásul szeszélyes rendben, formákban és szóródó helyszíneken keletkezett. Ezt a befogadói törékenységet fokozza az is, hogy ezek a darabok jószerével csak a nagy gyűjteményes kiadásokban jelentek meg, és azokhoz nem könnyű hozzáférni, főleg itthon – tette hozzá.

A műfordító kifejtette, igyekezett azokat a nagy erejű, intenzív darabokat magyarul megformálni, amelyek – akár töredékes, akár befejezett formában – tükrözik a korábban már megismert eszmevilágot, és ahhoz kapcsolódva kiegészítő elmélyedésre kínálnak lehetőséget.

Bízvást állíthatom, hogy a közölt anyag java eddig ismeretlen mélységben építi tovább a magyar Rilke-képet,

sőt fontos új attitűdökkel és költői futamokkal tágítja az eddigi horizontot” – fogalmazott.

Arra a kérdésre, hogy fordítói szempontból milyen kihívást jelent Rilkével foglalkozni, Báthori Csaba kifejtette, elsősorban a formahű fordítás híve, ezért igyekezett a szerző jórészt nyugat-európai formavilágát a magyarban is kimesterkedni. „Ebben az esetben a fordítási erőfeszítés főleg abban áll, hogy a zenei és ütemhűség mellett törekedni kell az egyenértékes tartalmi átmentésre. Ez azt jelenti:

pontosan azt kell visszaadni, ami az eredetiben van, nem kevesebbet, de nem is többet.

Ez néha a tükrözésen túl az értelmezési keret tágítását is megköveteli, hiszen csak így válhat hangsúlyos ajánlattá, amit az eredeti magába foglal” – fogalmazott Báthori Csaba. Rilkét a kötött formákat őrző modern klasszicitás egyik legnagyobb alakjának nevezte, aki ebben és sok más tekintetben is hasonlít József Attilához.

A kötetben korábban ismert, népszerű versek is helyet kaptak, amely kapcsán Báthori elmondta, azért döntött az újrafordítás mellett, mert „még a legnagyobb fordítóink is – akikről amúgy csak a legnagyobb hála hangján beszélhetünk – elvétik néha a tónust, vagy a részleges Rilke-ismeret következtében félreértik a szöveget”. Hozzátette, külön gondot okozott a régebbi magyarítások esetén, hogy nem jöhetett létre homogén Rilke-hangütés, mivel akkoriban a szakma sok fordítót alkalmazását követelte meg. „Az én kísérletem ilyen szempontból újdonság:

Rainer Maria Rilke 1900-ban (Fotó/Forrás: Wikipedia)

még soha nem jelent meg Rilke lírai életművéből ekkora terjedelmű anyag egyetlen fordító tollából.

Annak idején közös panasz volt: nincs még magyar Rilke-hang. Most, talán, adódik lehetőség, hogy felismerjünk egyetlen dallamot a széles hömpölygésű Rilke-kórusokban” – mondta.

A műfordító szerint külön érdemes odafigyelni a francia anyagra is, amelynek szelídségében, új, tematikus gazdagságában, öregkori ragyogásában és eszköztelen egyszerűségében rejlik az ereje. „Erős itt a negatívum kerülése, és a pozitívum simogatása. Már ezért önmagában érdemes kézbe venni az új könyvet” – tette hozzá.

Ahogy válaszaiból is érezhető, Báthori Csabát erős bensőséges viszony fűzi Rilkéhez. Arra a kérdésre, hogy számára mit jelent ez a több évtizede tartó alázatos munka, így felelt: „Rilke verseiből és leveleiből az elmúlt évtizedekben több ezer oldalt fordítottam.

Tudom, hogy nem csak meghosszabbította, elmélyítette, fajsúlyosabbá tette, hanem igazgatta is az életemet.

Ez azt jelenti: nem hagyta elterelődni figyelmem divatok, sekélyességek, külsőségek, árulások, elszíneződések, könnyebbítések felé – általában: ahhoz a belső emberhez és formához terelt, aki vagyok, amilyen vagyok. Ez önmagában elég, hogy remélhessem: amíg én létezem, ő is elevenen jelen lehessen a magyar költői beszédek közegében.”