Könyv

Új regénnyel jelentkezik Krasznahorkai László

2023.11.23. 13:50
Ajánlom
A Man Booker-díjas magyar szerző legújabb, Zsömle odavan című regénye január 3-án jelenik meg a Magvető Kiadó gondozásában. A történet főhőse egy 91 éves férfi, aki származása alapján igényt tarthatna a magyar trónra. A kötet már előrendelhető.

A Magvető Kiadó ajánlója szerint a megannyi menekülő Krasznahorkai-hős után a szerző új, Zsömle odavan című regényének főszereplőjét, a 91 éves Kada Józsi bácsit – aki hiába tett meg sok mindent azért, hogy eltűnjön a világ szeme elől – egy meg nem nevezett magyarországi faluban mégis megtalálják követői. Kadának vérében van az inkognitó, családja már több évszázada tartja titokban eredetét, és egyelőre ő se szeretné nagydobra verni, hogy

a nyugdíjas villanyszerelő IV. Béla és Dzsingisz kán leszármazottjaként Árpád-házi I. József néven tarthatna igényt a magyar trónra.

De nem akar belekeveredni a politikába, úgy döntött, saját szavajárásával, hogy nem tesz többé a tűzre, ellenben tiszta vizet önt a pohárba.

3989289-134854.jpg

Krasznahorkai László: Zsömle odavan (Fotó/Forrás: Magvető Kiadó)

De mit szólnak ehhez lelkes tanítványai, akik között akad délibábos monarchista és paramilitáris terrorakciókra készülő alak is? Egyáltalán: elejét lehet-e venni a szükségszerű következményeknek?

Krasznahorkai László groteszk és szatirikus új regényében – New York, Dalmácia és Türingia után – visszatér a karneváli Magyarországra. A pácban mindenki benne van: a víkendházi öreg király csakúgy, mint a felbukkanó vendégek, akik között találunk egy Krasznahorkai László névre hallgató vándorzenészt is. És vajon hol lehet mindeközben Józsi bácsi házőrző kutyája, Zsömle? Lehet, hogy homályba vész? Vagy velünk marad örökre?

Krasznahorkai László: Zsömle odavan

Kiadó: Magvető Kiadó
Megjelenés: 2024. január 3.
Oldalak száma: 240

A könyv előrendelhető a Líra webáruházában.

Fejléckép: Krasznahorkai László dedikál a 93. Ünnepi Könyvhéten (Fotó/Forrás: Ünnepi Könyvhét)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

„Végre nem egymásról, hanem egymással” – szakmai fórumot tartottak a színházcsinálók

Maratoni, többórás fórumot tartottak a színházcsinálók az Eötvös10-ben, csaknem 60 előadóművészeti és közművelődési szervezet részvételével zajlott az első széleskörű szakmai egyeztető fórum.
Színház

„Az is érti, aki nem nézi a feliratot” – magyar színészek szerepelnek a Burgtheater legújabb bemutatójában

Császi Ádám Háromezer számozott darab című filmje Tallinnban mutatkozott be 2022-ben, a bécsi Burgtheater később felkérte a magyar rendezőt, hogy adaptálja színpadra a művet. A folyamatban több magyar színész is részt vett – Kazári Andrást kérdeztük.
Klasszikus

Schönberg monumentális műve az Operaházban hallható

Az Erkel Színházban aratott nagy közönség- és kritikai siker után a Magyar Állami Operaházban is bemutatkozik Arnold Schönberg Gurre-dalok című oratóriuma május 24-én.
Vizuál

Még egy hónapig lehet megcsodálni az első kínai császár agyagkatonáit a Szépművészetiben

A tervezett, május 25-i záráshoz képest három héttel tovább, június 14-ig látogatható a világ leghíresebb régészeti leleteinek egyikét, a kínai terrakotta hadsereget és az első kínai császár korát fókuszba helyező nagyszabású tárlat a Szépművészeti Múzeumban.
Plusz

Ruhákkal segítik fiatalabb pályatársaikat az énekesek

A Kolonits Klára kezdeményezésére létrejött akcióban már nem használt fellépőruháikat ajánlhatják fel az énekesek, amelyekből tanulmányaikat folytató vagy pályakezdő fiatal művészek válogathatnak.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Könyv hír

Ismét lehet pályázni az Alkotótárs irodalmi ösztöndíjra

Június 30-ig lehet jelentkezni a Mastercard – Alkotótárs irodalmi ösztöndíjprogramra. A pályázatra azon szerzők nevezését várják, akiknek már megjelent egy vagy két könyve, és a 40. életévüket még nem töltötték be.
Könyv interjú

Még a világ végén is szükség volt a csodára – interjú Vetle Lid Larssen norvég íróval

Hell Miksa és Sajnovics János 1768-as expedíciójának elképesztő története elevenedik meg Vetle Lid Larssen első magyarul olvasható könyvében, A csillagtudósokban. A norvég író a PesText fesztivál vendégeként látogatott Budapestre, ez alkalmából kérdeztük regényéről.
Könyv podcast

„Jön egy generáció, amely nem akarja fölöslegesen cipelni a frusztrációkat” – Komáromi Sándor a Lírástudók vendége

Miért válik természetessé a hallgatás, a megszégyenítés vagy akár a konfliktusok elfojtása egy társadalomban? Erről beszél a Lírástudók új adásában Komáromi Sándor drámatanár és mentálhigiénés szakember.
Könyv hír

Közülük kerül ki a 2026-os Esterházy Irodalmi Díj nyertese

Barnás Ferenc, Bognár Péter, Fancsali Kinga, Kollár Árpád, Szálinger Balázs, Takács Zsuzsa és Tóth Krisztina könyve is felkerült az Esterházy Magyarország Alapítvány által alapított elismerés rövidlistájára.
Könyv hír

Krasznahorkai László kapta az Artisjus Irodalmi Nagydíjat

A magyar nemzet biztonsága című regényéért, valamint teljes életművéért Krasznahorkai László kapta idén az Artisjus Irodalmi Nagydíjat. A fődíjas mellett Tóth László, Kornis Mihály, Soltész Márton és Kenyeres Zoltán részesült elismerésben, négy különböző kategóriában.