Könyv

Új regénnyel jelentkezik Murakami Haruki áprilisban

2023.02.03. 14:20
Ajánlom
Egyelőre nem sokat tudni a japán művész áprilisban megjelenő könyvéről, a kiadó sem a címét, sem pedig a cselekmény részleteit nem árulta el.

Hat évvel előző regénye, A kormányzó halála után ismét regénnyel jelentkezik napjaink egyik legnépszerűbb írója, Murakami Haruki. A művész japán kiadója, a Sinkosa mindössze annyit közölt, hogy a könyv április 13-án jelenik meg, ugyanakkor sem a címét, sem pedig a cselekmény részleteit nem árulták el, csak annyit, hogy a szöveg kéziratban ezerkétszáz oldalt tesz ki.

A regényt először japánul adják ki, és várhatóan később érkeznek majd a fordításai is. Az AFP-nek a kiadó azt mondta,

nem tudják még, hogy mikor jelenthetik be a mű címét, valamint a fordítások kiadásának időpontját.

A 74 éves szerző évek óta a Nobel-díj várományosa, tavaly is jó eséllyel várhatta a legnépszerűbb irodalmi elismerést, amelyet végül Annie Ernaux nyert el. Könyveit eddig mintegy ötven nyelvre fordították le, írói világát a szürrealizmus, illetve a popkulturális utalások teszik sajátossá.

Murakami közismerten visszahúzódó személyiség, de évek óta rádiós DJ-ként dolgozik másodállásban, rajongói nagy örömére.

Amikor 2017-ben megjelent A kormányzó halála, a tokiói könyvesboltok éjfél után is nyitva tartottak, hogy az olvasók rögtön hozzájuthassanak a könyvhöz.

Akkor a mű cselekményének a részleteit szintén titokban tarották a szerző kérésére. Murakami ugyanis azt szerette volna, hogy az olvasók úgy fedezzék fel a történetet, hogy nem tudnak róla semmit.

Forrás: Prestigeonline

Fejléckép: Murakami Haruki 2016-ban (Fotó/Forrás: Ole Jensen/Corbis via Getty Images Hungary)

Milyen zenéket hallgat az egyik „legzeneibb” író, Murakami Haruki?

Kapcsolódó

Milyen zenéket hallgat az egyik „legzeneibb” író, Murakami Haruki?

A japán szerző olvasói tudják, hogy vannak bizonyos visszatérő elemei szövegeinek: macskák, fülek, kutak, furcsa párhuzamos valóságok és mindenekelőtt a zene. De milyen zene?

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

Vámos Miklós: Régi szöveg, leporolva

Vámos Miklós állandó rovatában hónapról hónapra megmondja, mit érdemes elolvasni. Ezúttal az Athenaeum Kiadó Érzelmes klasszikusok sorozatából William Somerset Maugham Színház című regényét ajánlja. Gondolataira kötet fordítója, Schmal Alexandra reagál.
Vizuál

Emilia Pérez – megnéztük a 13 Oscarra jelölt botrányfilmet

Összességében érthetőnek tűnik, miért jutott el Jacques Audiard új rendezése tizenhárom Oscar-jelölésig, azt azonban már túlzásnak tartanánk, ha a legfontosabb kategóriákban diadalmaskodna is – ezt ugyanis több más produkció is jobban megérdemelné.
Vizuál

Élje át újra nagyvásznon Milos Forman filmjeit!

Február 12. és március 26. között a cseh újhullám emblematikus rendezője, a kétszeres Oscar-díjas Milos Forman legismertebb filmjeit vetítik eredeti nyelven a Puskin moziban.
Plusz

Hegyet hágék, lőtőt lépék – tíz éve hunyt el Erdélyi Zsuzsanna

Erdélyi Zsuzsanna Kossuth-díjas néprajztudós, a nemzet művésze tíz évvel ezelőtt, 2015. február 13-án hunyt el Budapesten. Tanítványai, szellemi örökösei nem felejtik.
Könyv

„Világos volt számomra, hogy haldoklom” – támadója tárgyalásán szólalt fel Salman Rushdie

A hetvenhét éves, világhírű író megrázó vallomást tett annak a férfinak a tárgyalásán, aki 2022-ben egy nyilvános beszélgetésen késsel támadt rá, és tizenöt késszúrással sebesítette meg.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Könyv ajánló

Közös sorozattal jelentkezik Nyáry Krisztián és Bősze Ádám

A magyar széppróza napján, Jókai Mór születésének kétszázadik évfordulóján mutatják be az Óbudai Társaskör második jubileumi produkcióját Jókai sétány 200 címmel. Nyáry Krisztián irodalomtörténész és Bősze Ádám zenetörténész új sorozata február 18-án debütál.
Könyv hír

„Világos volt számomra, hogy haldoklom” – támadója tárgyalásán szólalt fel Salman Rushdie

A hetvenhét éves, világhírű író megrázó vallomást tett annak a férfinak a tárgyalásán, aki 2022-ben egy nyilvános beszélgetésen késsel támadt rá, és tizenöt késszúrással sebesítette meg.
Könyv magazin

Beleolvasó – Erdős Virág: Kalocsa

A József Attila-díjas költő, író új regényében egy fiatal lány Kalocsáról szerencsét próbál a Budapest nevű bolygón. Mese ez, vagy valóság? A történetben mindkét lehetőség egyszerre adott. Olvasson bele a kötetbe!
Könyv magazin

Vámos Miklós: Régi szöveg, leporolva

Vámos Miklós állandó rovatában hónapról hónapra megmondja, mit érdemes elolvasni. Ezúttal az Athenaeum Kiadó Érzelmes klasszikusok sorozatából William Somerset Maugham Színház című regényét ajánlja. Gondolataira kötet fordítója, Schmal Alexandra reagál.
Könyv hír

A Bálnában rendezik meg a Könyvfesztivált, Janne Teller lesz a díszvendég

A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése közzétette, hogy idén mikor rendezik meg a 96. Ünnepi Könyvhetet és a 30. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált.