Bán Zsófia (Fotó/Forrás: Dirk Skiba)
Miért pont most láttad elérkezettnek az időt egy mesekönyvre?
Nem meglepő módon a gyerekem miatt. Most már nagyobb, túl is van ezen, de amikor harmadikos volt, gyakran meséltem neki fejből meséket. Az egyik fejből-mesének Vagánybagoly volt a hőse, és nagyon megtetszett neki. Együtt szövögettük tovább, és elkezdett könyörögni, hogy „De írd meg rendesen, könyvben!” Mondtam, hogy „Jó, majd, lehet…”, de egyáltalán nem volt szándékomban. Nem azért, mert ilyen megátalkodott anyuka vagyok, hanem mert nem szoktam gyerekkönyveket írni.
Azt gondoltam, hogy ez a kettőnk közti beszélgetések része, és nem tartozik az úgynevezett írói munkásságomhoz. De tévedtem!
Az ember soha ne mondja, hogy soha! (Na jó, egyet soha nem fogok: verseskötetet publikálni!)
Vagánybagoly (Fotó/Forrás: Pozsony Pagony)
Az első ősverzióból a gyerekem a 10. születésnapjára kapott egy bekötött példányt. Aztán 2015-16-ban ösztöndíjjal Berlinben voltam, akkor több időm lett és amikor elakadtam az írnivalómmal, elkezdtem keresgélni a gépemen, hogy min tudnék dolgozni addig, amíg be nem döccen. Megtaláltam a kezdeményeket a mesékből, de a legnagyobb része új. Inkább csak pár alapfigura volt meg, főleg Vagánybagoly karaktere volt kidolgozva. Ez abból is látszik, hogy Hannának is van róla egy saját rajza harmadikos korából.
Ez a kötetbe is bekerült.
De nem ennek alapján készültek a rajzok. Nem mutattam meg Nagy Norbertnek, aki illusztrálta a könyvet, csak a végén. Norbertre véletlenül találtam rá. Két évvel ezelőtt meghívtak a FISZ táborba, aminek megtetszett a plakátja. Megkérdeztem, hogy ezt ki csinálta, mert ő az én emberem. Pontosan veszi a humort, iróniát és még hozzá is tesz apró, csodálatos részleteket.
Hanna a nevét is kölcsönözte a Nemhanemka becenevű kislánynak?
Igen, bevallom, ez a figura nagyon hasonlít rá. Minden kérdésre úgy válaszolt kicsi korában, hogy „Nem, hanem…” Őt is nagyon könnyű volt felhúzni, de ma már sokkal jobban tudja ezt kezelni. Vannak gyerekek, akik hirtelenebb haraggal reagálnak. És hát minden gyerek megpróbálja húzni a többit – ez nyilvánvalóan pompás szórakozás. Persze azt lehet a legjobban húzni, aki a leginkább ugrik rá.
Az osztály (Nemhanemka a vörös, göndörhajú kislány) (Fotó/Forrás: Pozsony Pagony)
A többi szereplő is létezik?
A többiek teljesen kitaláltak. Illetve nem, bevallom – de nem akarom elárulni, hogy melyik – egy általános iskolai osztálytársam, mint modell, benne van, de ő sem olyan, amilyen valójában volt.
A lányod élményei mellett a sajátjaidat is beleszőtted a történetekbe?
Persze, az én életem is benne van, de az egész fikció, úgynevezett irodalom. Mindenki lehet más a könyv alcíme. Az én életemben is nagyon sokféle másság volt és van. Ez mindig nagyon érdekelt.
Bán Zsófia: Vagánybagoly és a harmadik Á (Fotó/Forrás: Pozsony Pagony)
Például voltam új gyerek az osztályban, mégpedig úgy, hogy előtte soha nem is jártam magyar iskolába.
Külföldön jártál iskolába?
Egy amerikai iskolában kezdtem tanulni Brazíliában, és már elvégeztem a hatodikat, amikor hazajöttünk Magyarországra. Ez a hatvanas évek legvégén volt. Újra kellett járnom a hatodikat, mert be kellett hoznom többféle hátrányomat is, például nem tudtam magyarul írni. Otthon magyarul beszéltünk, de meg kellett tanulnom magyarul írni, és nemcsak helyesírni, hanem fogalmazást is írni. Emellett nem mentettek fel oroszból.
Hasonló problémák, mint a könyvben Nóórikának.
Ez csak a technikai része a dolognak, a másik, hogy be kell menni mindennap egy osztályba, ahol mindenki teljesen más, mint én, egyszerűen annál az oknál fogva, hogy máshol és máshogy szocializálódtak.
Az, hogy nekem úttörőnyakkendőt kell kötni és úttörőszlogeneket kell harsogni a többiekkel, olyan volt, mintha fellőttek volna a Holdra.
Mindennap az járt a fejemben: kik ezek? Miért vagyok itt? Miért kell tisztelegni egy zászlónak? Miért kell felelni? Éjszakánként hideg verítékben úszva arra az álomra ébredtem, hogy ki fognak hívni felelni. Az amerikai iskolában hírét sem hallották ennek a számonkérési formának, ott mindenki teszteket írogatott. Az, hogy én kiálljak egy osztály elé, és ott makogjak, hogy „A fizika törvényei szerint…”, ez volt nekem a mumus.
Bán Zsófia: Vagánybagoly és a harmadik Á (Fotó/Forrás: Pozsony Pagony)
Kint nem érezted magad kívülállónak?
Nem, mert velük együtt kezdtem, nekem az volt a természetes közegem. Minden nyáron hazalátogattunk a nagyszüleimhez.
Nekem ez a nyári vakációhoz tartozó furcsa, kedves világ volt, ahol ott volt a nagymama meg a nagynéném,
más ismerősök, de utána hazamegyünk. Nagy trauma volt, hogy haza kell jönni. Most már mind a kettőre úgy gondolok, hogy haza, csak a másik távolivá vált.
A könyvben is mindenki más, mint a többiek. A gyerekeken kívül a bagoly és a róka is kívülállónak érzi magát.
Pont ez a lényeg, hogy azt érzékeltessem, mindenki eleve más, egyszerűen attól, hogy egyedi. Még akkor is, ha ugyanabba a társadalmi közegbe tartozik, ugyanott lakik, ugyanazt a nyelvet beszéli.
Ő egy másik világ, mert egy másik ember, egy másik lény. Ennek természetesnek kell lennie.
Nagyon hamar hozzá kéne szoktatni a gyerekeket az iskolában, hogy mindenféle gyerek van: vannak elvált szülők gyerekei, van, akit a nagymamája nevel, van, akit két anyuka vagy apuka, van, akit örökbe fogadtak, miegymás. Ezt tudni kell kezelni. Néha súlyos pszichés problémákat okozhat, ha egy gyerek úgy érzi, hogy ha megfeszül, sem tud olyan lenni, mint a többiek.
Bán Zsófia: Vagánybagoly és a harmadik Á (Fotó/Forrás: Pozsony Pagony)
Milyenek az eddigi olvasói vélemények?
Ilyen szempontból „kifizetődőbbnek” látszik gyerekirodalmat írni, mert a gyerekek olyan módon adnak visszajelzést, ahogy a felnőttek soha vagy ritkán. Olyan szívmelengető beszélgetéseim voltak gyerekekkel, amiért érdemes írni.
A visszajelzéshiány általában is probléma – nem csak az írásnál. Több kölcsönös figyelem sokat lendítene a dolgokon.
Július elején a Pagonyfeszten miniszínház előadást rendeztek a könyvből, amit Kókai Tünde, az Örkény Színház fiatal színésznője állított össze. Ő volt Vagánybagoly, be volt szervezve egy kislány Nemhanemka szerepére, viszont az összes többi szereplőt az ott lévő gyerekek adták. Felhívta a gyerekeket a színpadra, ők voltak az osztály és őrületesen jól csinálták és élvezték. A szeptemberi Pozsonyi Pikniken újra előadják.
A könyvből miniszínházi előadás készült Kókai Tünde, az Örkény Színház színésznőjének vezetésével. Az előadás, melyhez a nézők is csatlakozhatnak, legközelebb szeptember 7-én a Pozsonyi Pikniken látható.
(Fejléckép: Dirk Skiba)
hírlevél
