Könyv

„Vagy én veregetem meg a vállamat, vagy megkérem rá a feleségemet” – Csuja Imre a Lírástudók vendége

2022.12.14. 10:45
Ajánlom
Csuja Imre járt a Lírástudók stúdiójában. Újonnan megjelent beszélgetőkönyvéről, színházról, filmről, komikus vénáról és versmondásról kérdezte Grisnik Petra.

Ősz végén, a Corvina Kiadó gondozásában jelent meg a Csuja Imrével készült beszélgetőkönyv, az Imi, ne csináld! Portrékönyv, de annál is több Csáki Judit kötete, állítja a fülszöveg, benne kirajzolódik az országosan ismert, kiváló színész arca, körülötte, mellette, mögötte pedig a szakma, ez a vonzó és rejtélyes közeg, a színház és a film világa. Az év egyik utolsó Lírástudók adásának vendége az Örkény Színház művésze volt, akit a saját köreiben kedélyes, anekdotázó embernek ismernek. Ráadásul olyan személyiség, aki nemcsak a színházban, de filmben is ikonikus karaktereket teremtett.

3211700-093815.jpg

Csáki Judit: Imi, ne csináld! - Egy nyár Csuja Imrével (Fotó/Forrás: Corvina Kiadó)

Csuja Imre és Csáki Judit évtizedek óta ismerik egymást, így kezdtek most is közös munkához: „Tényleg furcsa, hogy egy színész egy kritikust kérjen fel, hogy írjon róla könyvet.” A műsorból az is kiderül, hogyan reagál Csuja Imre, ha megállítják az utcán egy fotóra, vagy aláírást kérnek tőle, miért tartja fontosnak az anekdoták továbbörökítését, milyen instrukciókat kapott rendezőktől, mik voltak életének legszeretettebb alakításai és kitől származik a könyvcímmé avanzsált mondat:

„Imi, ne csináld!”

Természetesen nem maradhat ki a témák közül az Örkény Színház, a filmszínészet és a versmondás sem.

Az adás végén öt könyvet ajánlunk a Líra Könyv megjelenései közül.

BeFunky-collage-093641.jpg

könyvajánló (Fotó/Forrás: Fidelio)

 A korábbi adások ide kattintva hallgathatók vissza.

A Lírástudók felvételei a Pentaton Hangstúdióban készülnek. Bővebb információ itt érhető el. >>> 

„Vasútnál lakom” – Versadományt vitt a hajléktalanoknak Csuja Imre

Kapcsolódó

„Vasútnál lakom” – Versadományt vitt a hajléktalanoknak Csuja Imre

Szinte már ismerősként üdvözölte Csuja Imrét a Rákosrendezőnél álló vonat hajléktalanokból álló közönsége, hiszen a színművész nem először látogat el ide, hogy némi költészetet és erőt adjon az éjjeli szállóra betérőknek.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Feltárul a titkos Tandori-képtár: először látható a költő rejtett gyűjteménye

A Tandori-házaspár képzőművészeti gyűjteményét évtizedeken át teljes titok övezte, most azonban az Einspach & Czapolai Fine Art galériában először lesznek láthatók a 20. századi magyar művészettörténet szempontjából is kivételes értékű alkotások.
Könyv

Kurtág György zenéje is felcsendül Krasznahorkai László kérésére a Nobel-díj átadóján

A Svéd Királyi Közszolgálati Televízió portréfilmet készített Krasznahorkai Lászlóróll. Az író egy jelenetben elárulja, azt kérte, Bach mellett Kurtág zenéje is szólaljon meg Stockholmban, emellett beszél többek közt arról is, miért szereti Magyarországot akkor is, ha néha nehéz.
Könyv

„Felejtsd el, hogy az állati alapanyagok élelmiszerek” – Steiner Kristóf a Lírástudók vendége

Új szakácskönyvében nem pusztán recepteket ad, hanem a vegán konyha örömébe vezet be Steiner Kristóf és férje, Nimrod Dagan. Az újságíró-tévést, aki pár éve Görögországba költözött, vegánságról, az állatokkal való szolidaritásról és minden egyébről kérdezte Grisnik Petra.
Klasszikus

„Keller félelem nélkül fokozta a tempókat” – külföldi visszhang a Concerto Budapest turnéjának dublini nyitóhangversenyéről

A Concerto Budapest nagy-britanniai és írországi turnéja már az első állomáson elsöprő sikert aratott: a dublini nyitókoncertről a vezető klasszikus zenei szaklap, a Bachtrack is lelkesen számolt be, kiemelve a zenekar és Keller András kivételes teljesítményét.
Színház

Parasztopera a Radnótiban – újra színpadon a kortárs klasszikus

A Radnóti Színház a magyar színháztörténet egyik kultikus mesterművét, a Darvas Benedek és Pintér Béla által jegyzett Parasztoperát mutatja be december 17-én. A mára ikonikussá vált darab több mint húsz éve a magyar színházi élet meghatározó alkotása.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Könyv magazin

Kurtág György zenéje is felcsendül Krasznahorkai László kérésére a Nobel-díj átadóján

A Svéd Királyi Közszolgálati Televízió portréfilmet készített Krasznahorkai Lászlóróll. Az író egy jelenetben elárulja, azt kérte, Bach mellett Kurtág zenéje is szólaljon meg Stockholmban, emellett beszél többek közt arról is, miért szereti Magyarországot akkor is, ha néha nehéz.
Könyv ajánló

Találkozz kedvenc szerzőiddel a Líra karácsonyi dedikálásán!

Mások mellett Tóth Krisztinával, Darvasi Lászlóval, Spiró Györggyel, Szécsi Noémivel, Nádasdy Ádámmal vagy épp Szacsvay Lászlóval is dedikáltathatjuk köteteinket december 12-én, pénteken 16 órától Budapesten, a Fókusz Könyváruházban.
Könyv podcast

„Felejtsd el, hogy az állati alapanyagok élelmiszerek” – Steiner Kristóf a Lírástudók vendége

Új szakácskönyvében nem pusztán recepteket ad, hanem a vegán konyha örömébe vezet be Steiner Kristóf és férje, Nimrod Dagan. Az újságíró-tévést, aki pár éve Görögországba költözött, vegánságról, az állatokkal való szolidaritásról és minden egyébről kérdezte Grisnik Petra.
Könyv hír

Krasznahorkait olvas a főváros – indul a közösségi NobelMobil

Krasznahorkai László tisztelői a Magvető Kiadó támogatásával rendhagyó közösségi eseménnyel ünneplik Krasznahorkai László 2025-ös irodalmi Nobel-díját – december indul a NobelMobil 2025 elnevezésű projekt, amelyben Budapest lakosai is kifejezhetik elismerésüket.
Könyv magazin

A vasorrú bába nem is boszorkány? – öt meglepő tény a magyar néphitből

Milyen hasonlóságokat mutat A Gyűrűk Ura a magyar néphit egyes boszorkányalakjaival? Honnan kapták a népmesék ismert figurái a hatalmukat? Melyik a legfurcsább és leggroteszkebb típusuk? Na és mi a helyzet a vasorrú bábával?