George Szirtes angol költő sok komoly díjat kapott már odakinn. Egyet idehaza is adhatnának neki. Pusztán azzal kiérdemelte, hogy rengeteg fontos magyar könyvet tett át angolba. Ebből világos, hogy valamennyire tudhat magyarul, de nem eléggé ahhoz, hogy a mi nyelvünkön írjon. Az Előhívás – Anyám regénye című (ön)életrajzi ténykönyvét Kúnos László fordította angolból, s az általa vezetett Corvina Kiadó adta ki, ugyanabban az évben, amikor az eredeti megjelent a MacLehose Pressnél Londonban.
Valamirevaló szerző előbb-utóbb szentel regényt a szüleinek. Szirtes az anyjával kezdi. Annak életét követi nyomon, úgy, hogy a jelenből indul visszafelé a múltba. A történet aranymetszéspontjához, a saját születéséhez (1948) érve többé már nem szólítja főhősét anyának, inkább a keresztnevét használja. Magda. Csodálatos nő lehetett. Az ember hajlamos beleszeretni. Magda férje, László (írónk édesapja ugyebár) fontos mellékszereplő, de végig a háttérben marad.
Magda foglalkozása: fényképész. Innen az eredeti cím: The Photographer at Sixteen, melynél sokatmondóbb a magyar változat: Előhívás. A kötetet ugyanis fekete-fehér tényfotók illusztrálják, melyek olyan szervesen simulnak a szövegbe, amiként Szirtes témába vágó versrészletei is (Rakovszky Zsuzsa magyarításában). Magdáról sok bájos, mulatságos, meghökkentő és megdöbbentő jelenetet olvashatunk, melyekre célozni se tudok ebben a terjedelemben. Kiemelem, hogy egyfelől holokauszt-túlélő, másfelől életkorától függetlenül szünet nélkül flörtölő nő. Mellesleg házizsarnok. Fő életelve a gusztiság: minden legyen guszta és ízléses.
1956-ban menekültek el innen. 1968-ban a sors különös szeszélye folytán éppen hazalátogattak, amikor a magyar és más szocialista hadseregek követték a szovjetet, bevonultak Csehszlovákiába, letiporni a forradalmat, s kilökni a hatalomból Dubčeket. Háromhetes nyaralásra jöttek, még csak tíz nap telt el. A mama azonnal dönt, sietve távoznak, átkelnek az egyetlen nyitva lévő határállomáson. Még magyar állampolgárok is, ezért megijednek, hogy George Szirtest itt behívhatják katonának. Épségben visszatérnek Londonba. Ironikus, hogy Magda soha sehol nem érezte annyira otthon magát, mint itthon, abban a tíz napban, s talán nem is félt és féltett jobban, mint annak a végén.
Maradok őszinte:
Vámos Miklós
George Szirtes reflexiója
Mivel elsősorban költő vagyok, az emlékeim alapján jó néhány verset írtam anyámról, de ahhoz is mintegy tíz évnek kellett eltelnie anyám 1975-ben bekövetkezett halála után, hogy ezeket a verseket meg tudjam írni.
A prózai memoár ötletét egy angol barátom vetette fel egy beszélgetésünk során 2015-ben. Soha nem írtam még ilyesmit – a versek lényegében impressziókat, emléktöredékeket és képzeletbeli helyzeteket rögzítettek –, a memoárhoz, az ismeretlen, rejtélyekkel teli múlt megismeréséhez és megértéséhez sokkal alaposabb kutatómunkára volt szükség. Ehhez visszafelé kellett haladnom az időben, mintha egy filmet pergettem volna visszafelé. Úgy éreztem, az emlékek és az ismert tények viszonya az élethez hasonlít a fényképek viszonyához az emlékezéshez és a jelenléthez.
Fontosnak tartottam, hogy anyámat elválasszam attól a nőtől, aki a születésem előtt volt: ezért nevezem a könyv második részében a lánynevén Magdának. Ez a Magda, ez a vonzó, független, bátor, makacs és önfejű ember borzalmas megpróbáltatásokon ment keresztül. Viselkedésében ezeknek az eredménye egy paradoxon lett: miközben valóban szeretett flörtölni, a magánéletben szemérmes volt. Apám előtt sem mutatkozott szívesen meztelenül. Azt gondoltam, ha visszapergetem az életét, visszaadhatom neki az egészségét és egy teljesebb élet perspektívájának pillanatát.
Köszönöm Vámos Miklósnak a tisztánlátó és együttérző olvasást.
George Szirtes