Ebben a hónapban Maxim Leo keletnémet családtörténetére esett az író választása, Választék című rovatában azt is elmeséli, miért.
Volt egyszer egy NDK (Fotó/Forrás: Líra)
A választott könyv non-fiction, tehát nagyjából igaz történet. Maxim Leo nevű fiatalember a szerző és a főhős. Az NDK szülöttje, aki a szerencsés történelmi környülállásnak köszönhetően boldog nyugatnémetté válik. (Volt egyszer egy NDK, Park, 2018, fordította Blaschtik Éva.) Édes szöszke kisfiú volt (címlapfotó), ma jóképű férfi (hátsó fül). Szerkesztő, újságíró, de forgatókönyveket is készített a
Tatort (Tetthely)
című tévésorozathoz. Berlinben él, az immár egységesben. Érthetetlen okból nosztalgiája támad a keletnémet demokratikus köztársaság iránt, odamegy, s emlékezik. Hihetetlenül színes a családi háttér, legizgalmasabb a nagypapa, Gerard, aki zsidó, a francia ellenállás illusztris tagja, aztán a keletnémet elhárítás oszlopa, s e minőségében Budapestre is ellátogat 1956-ban, találkozik a Petőfi körös fiatal magyar irodalmárokkal – neveket sajnos Maxim Leo nem említ –, tevékenységük kifejezetten tetszik neki. Leo apja laza avantgárd festő, anyja a szocialista rendszert kiszolgáló, sokszor meghasonló újságíró. A szerkesztőségi viszonyokról mondja neki egy atyai jóbarát: „Ahol hazugság van, ott ivászatnak is lennie kell.” Ismerős?
„Csakhogy én elválasztottam a hazaszeretetet az NDK-tól: a nyírfa a basdorfi nyaralónk előtt, a fürdőhelyünk a Liepnitzseenél, a karlshorsti Seepark, az utca, ahol születtem, számomra teljesen függetlenek ettől az államtól.”
Milyen tökéletes leírása annak, hogy azok a magyarok, akik legalább harmincévesek voltak a rendszerváltozáskor, miért képesek mégis szeretettel emlékezni olyasmire, ami a Kádár-rendszerben történt velük. Megjegyzem még, hogy mi egy kis nyugatszagot éreztünk az NDK-ban, főleg azokon a tájakon, ahol a lakosság a nyugati tévéadásokat foghatta. Ők viszont ugyancsak egy kis nyugatszagot éreztek nálunk, elsősorban a Balatonnál (Plattensee), ahol a kapitalista Deutschlandból idejövő rokonaikkal találkozhattak.
A könyv elnyerte az Európai Könyvdíjat, joggal. Filmvászonra kívánkozik. Magyar–német koprodukció?
Maradok őszinte:
Vámos Miklós
hírlevél
