Nádasdy Ádám: Hordtam az irhámat (Fotó/Forrás: Magvető)
Voltak és vannak a magyar irodalomnak csöndes, háttérbe húzódó (vagy tolt) csillagai. Ilyen például a néhai Kormos István – nekünk Pista –, aki keveset írt, még kevesebbet szerepelt, pedig minden egyes szava pontos volt, s ugyanakkor mézes, valamelyes humorban pácolva. Mára a személye és a munkássága némiképp feledésbe merült. Ilyen az e havi szerzőnk is, Nádasdy Ádám, akit régebben halk szavú költőként ismertünk, neves angolista egyetemi tanár, aki elhárította, hogy József Attila-díjra jelöljék, adják azt inkább a fiatalabbaknak. Pályája közepétől novellistamunkássága fölsorakozott a verseskötetei mellé. Ő volt az, aki még a szocializmusban olyan elbeszélést mert publikálni, amelynek a szereplői melegek. Csoda, hogy (ha jól emlékszem, a Mozgó Világ) szerkesztői vették a bátorságot a közléséhez.
Idén jelent meg a tizenkettedik kötete a Magvetőnél, Hordtam az irhámat címmel. Ha olyan tömör szeretnék lenni, ahogyan ő ír, így összegezhetném: három-négy-öt perces szövegek.
Egyetlen fölösleges szót sem találtam a könyv 196 oldalán.
Pedig akad itt interjú, netnapló, rádióműsorok recenziója s egyéb alkalmi írás, a klasszikus rövidnovellák (néha irodalmi publicisztikák) mellett. Az összeállítás – ügyes szerkesztés? – szinte önéletrajzi regénnyé nemesíti a sokféle nézőpontú és stílusú vallomásokat. Lehetséges, hogy a szerkesztő, Turi Tímea gondos munkájának is része volt ebben, ezt ők ketten tudják. Az biztos, hogy alig találtam sajtóhibát, amivel pedig egyre inkább tele vannak a könyvtárgyak mostanában. Mintha nemcsak a korrektorok és szerkesztők unnák az általuk gondozott szövegeket, hanem a szerzők is, elvégre ők is megkapják a korrektúrát. Ám egy írónak nehezebb észrevennie az elütéseket, mert tudja, minek kéne ott állnia, s odalátja.
Íme a saját sikerlistám:
1. Elesett.
2. Az igazi idegen.
3. Hordtam az irhámat.
Meg még sorolhatnám.
A magyar irodalomban szokás elvárni, hogy valamirevaló író rukkoljon elő legalább egy regénnyel, „nagy művel”. Én arra biztatnám Ádámot, csak akkor tegye, ha ellenállhatatlan kényszert érez rá. Ő a rövidebb műfajok mestere. Lázár Ervin, amikor már sokat macerálták ezzel, azt mondta, hogy az én nagy művem, az az a kicsi, amennyit megírtam. Bizony, így is lehet.
Maradok őszinte,
Vámos Miklós
Nádasdy Ádám (Fotó/Forrás: jegy.hu)
A szerző kommentárja:
Kedves Miklós, köszönöm kommentárodat és főleg a sikerlistádat. Érdekes, hogy három olyan írást sorolsz föl, amely mind veszteségről, bajról szól: halál, börtön, magány. Igen, kijutott a családomnak, meg (a börtön kivételével) nekem is.
És bár jártak ennél rosszabbul is, de mindenkinek a maga baja a nehéz.
Mégis igyekeztem ebben a kötetben – talán az írások rövidsége is segítség volt ebben – nem túl tragikusra venni a hangot, sőt vannak meglehetősen vicces írások, mint a nő, akinek a rokonai Erdélyben éltek, vagy Jenő bácsi esete a futballal, vagy a velencei luxusszállói uzsonna, de ha jobban belegondolok, ezek mögött is ott látszik valami fenyegető: a vasfüggöny, a háborús özvegység, a fojtogató kommunizmus. Ezzel együtt remélem, hogy a könyv alaphangja a derű, az a képesség, hogy saját magunkon nevessünk – ezt a nagyszüleimtől tanultam. „Aber geh!”, ugyan menj már, ezt mondták, ha valaki nagyon beleélte magát a bánatába, lépjünk tovább! Ezért nem is fogok regényt írni, igazad van, nincs az előírva. Schubert is a dalokban a legjobb: 2-3 perc az egész.
Nádasdy Ádám
Nádasdy Ádám: Hordtam az irhámat
Magvető Kiadó
Megjelenés: 2023. augusztus 8.
A kötet megvásárolható a Líra webáruházában ide kattintva. »»»
A fejlécképben szereplő fotó Emmer László munkája.
hírlevél
