Kun Árpád: Takarító férfi (Fotó/Forrás: Líra Könyv)
Kun Árpád a mi skandináv-magyar prózaírónk. Olyasféleképpen, ahogyan Liszt Ferenc osztrák-magyar. Kun első regénye, a Boldog Észak nagy port vert föl (Magvető, 2014), és elnyerte az Aegon-díjat. Az ő műveiből legalább annyit tudhatunk meg Norvégiáról, mint a nem csak jó, hanem kiváló Jo Nesbø drogos-nyomozós regényeiből (kis szóviccemet rontja, hogy állítólag így ejtendő: Ju Neszbö), ráadásul hazai nézőponttal. Most itt a Takarító férfi (Magvető, 2022). Újabb tudósítás északról.
Kun ravasz író, egyrészt elhiteti velünk, hogy amit olvasunk, az fikció, a képzelet elviselhetetlen könnyűségével komponálva, másrészt lépten-nyomon átsejlik a cselekményháló résein az a valóság, amely minden jel szerint a szerző (magán)életéből származik. Elég, ha arra utalok, hogy a fülszövegből (is) tudható, Kun Árpád lényegileg azonos korú a férfi főszereplővel, 1965-ben született Sopronban, továbbá feleségével és négy gyerekével él Norvégiában, 2006 óta. Ugyanakkor kérdés, tesz-e szert az író újabb kislányra, olyan kalandos módon, mint a hőse. Ez azonban tulajdonképpen mellékes.
Az egyes szám első személyű mesélő mód abból a szempontból remekül működik, hogy beránt minket az események centrumába.
Pici hátránya is mutatkozik, hogy senki más nem mond véleményt a főszereplőről, akinek egy ponton megjelenik Magyarországon a regénye, amivel rangos díjat nyer. Ezt ügyesen kitalálta a Kun Árpád nevű író. Ez azonban mellékes. A fontos, az, amit a Takarító férfi minden fejezete kifejez: embertársak, bármilyen zord és nehéz az élet, s akárhol tartózkodunk, Sopronban, Budapesten, Norvégia vagy Haiti tengerpartján, mindig, minden körülmények közt legyünk jók, nagyvonalúak, nemes lelkűek. Mentsünk embert, kutyát, bálnát, lelket, akkor is, ha nehéz, vagy fáj.
A magyar hatóságok elképesztő packázásai a könyv végén remélhetőleg a fikcióhoz tartoznak. Realitásérzékem azt súgja – nem. Ha igazam van, bocsánatot kérek a haza nevében.
Maradok őszinte:
Vámos Miklós
Kun Árpád (Fotó/Forrás: Líra Könyv)
Kun Árpád kommentárja:
„Skandináv-magyar prózaírónk.”
Ízlelgetem.
Tényszerűnek tűnik.
Csakhogy a tényekhez örök életemben ambivalens viszony fűzött. A saját és később a családom túlélése miatt muszáj volt megadnom nekik némi tiszteletet, ugyanakkor a képzeletem-, látomásaim- és indulataimhoz képest a legtöbbször szegényesnek bizonyultak.
Két dologgal próbálkoztam.
Egyrészt útra keltem, hogy találkozzam valahol azokkal a tényekkel, amelyek felérnek a képzelethez. Elmentem Erdélybe, például Szászrégenbe vagy fel a hegyekbe, az Isten székére, aztán Párizsba, többek között a Luxembourg-kertbe, ahol Frédéric Moreau, az Érzelmek iskolájának főhőse is sokat járt előttem. Legvégül kikötöttem Norvégiában, ahol a legnagyobb meglepetésemre visszatértem a gyerekkoromba.
Másfelől költőnek és regényírónak álltam, igyekeztem egymásba szőni a képzeteimet a tényekkel, lehetőleg szétbogozhatatlanul.
„Skandináv-magyar prózaírónk.”
A megnevezés kívülről jön. Belülről mindezideig még a saját nevemmel sem sikerült megbarátkoznom, nemhogy a mindenfelől érkező megnevezéseimmel. Ami kifejezése annak, hogy mindig, mindenhol egy másik voltam és vagyok. Ennek ellenére nagy örömmel eljátszom a „skandináv-magyar prózaírónkat”, miközben az a sok mindenki, aki még (nem) vagyok furcsálkodva, helyeselve, kritikusan stb. figyeli az alakítást.
Ennyi kibújósdi elég is volt. Bevallom, jólesik a birtokos személyjel, ez az „nk”. Azt mutatja, hogy befogadtak.
A haza bocsánatkérését ezennel elfogadom Vámos Miklóstól.
Annál könnyebben, mivel: „Írónak a tapasztalat, a szenvedés drága kincs!” (Bereményi Géza–Cseh Tamás)
Kun Árpád
Kun Árpád: Takarító férfi
Magvető Kiadó
Megjelenés: 2022. május 31.
A kötet megvásárolható a Líra.hu webáruházában ide kattintva. »»»
A fejlécképben szereplő fotó Emmer László munkája.
hírlevél
