Vámos Miklós a Spiró Györgyöt ért boszorkányüldözésről

Spiró György: Repedt kályhámon macska ül (Az 1986-os év) (Fotó/Forrás: Líra Könyv)

Idősödő írók előbb-utóbb kénytelenek megfontolni, mit tegyenek az életük során megírt, de nem publikált, esetleg egészen privát szövegeikkel. Elégessék? Hozzák nyomdakész állapotba, és adják ki? Bízzák mindezt az özvegyükre, avagy jogutódjukra? Én a középső megoldást pártolom. Spiró György a jelek szerint osztja e nézetet. Róla nem gondoltam volna, hogy szerteágazó tevékenységei – próza, költészet, tanulmányok, színház, egyetemi oktatás – mellett olykor-olykor naplót is ír. Új kötete, a Repedt kályhámon macska ül (Az 1986-os év) azonban voltaképp egy év jegyzeteit tartalmazza. Kiadta a Magvető, néhány hete.

Miért éppen 1986? – kérdezheti az olvasó. Anélkül, hogy lelőnék poénokat, annyit elárulhatok, ez volt az az esztendő, amikor egy a mienkénél jóval nagyobb nemzet kormányzata frontális támadást indított Spiró Gyuri ellen. Annak idején hallottam én erről, de nem esett le, hogy milyen elementáris erővel próbálták üldözni. Az Ikszek miatt, mely idehaza nagy port vert föl, de arra senki nem gondolt, hogy témája miatt ekkora fölzúdulást kelt Lengyelország szocialista hatalmi köreiben. Betiltották. A szerző nem utazhatott ki, noha ösztöndíja volt. Igyekeztek elérni, hogy más környező országok is kövessék a példájukat.

Eladdig csak Kardos G. Györgyöt érte az a „megtiszteltetés”, hogy a lengyel kormányzat tiltakozott, a Sasok a porban című műve miatt, mely az Új Írásban jelent meg folytatásokban, ám abban az esetben beérték a könyv alakú publikáció címének megváltoztatásával.

Miközben fölrajzolódnak a Spirót ért boszorkányüldözés elemei, kiderülnek az író magánéleti viszontagságai is, azok sem szívderítőek. Fáj nekem. Azt hittem, a barátja vagyok, s ha baj éri, hozzám fordul bizalommal. Persze, többségünk magányos bozótharcos, bajunkkal félrehúzódunk erdőnk sűrűjébe. Amúgy az éves naplójában kétszer is említi a nevem, tehát talán joggal gondoltam ezt. Mindegy. Remélem, sokaknak okoz örömet ez a dokumentumokkal megerősített, élénk színekkel festett, tárgyszerű vallomás.

Maradok őszinte:
Vámos Miklós

Spiró György (Fotó/Forrás: Szalmás Krisztina)

A szerző kommentárja:

Némi vonakodással kezdtem a naplóírásba negyven éve, abba is hagytam az év végén, és azóta se gyakorlom (egy kivétellel, de azt is abbahagytam néhány hónap múlva). Nem gondoltam arra, hogy valaha is publikálom, de tavaly elolvastam, és érdekesnek találtam. Véletlenül olyan helyzetben voltam akkor, mint az esztéták által ajánlott regényhősök: alul is, felül is, legfőképpen pedig oldalvást. Nem én voltam a cselekvő, de a magyar és a lengyel politika által szenvedőnek kijelölt alak igen. Különös egy vergődő, de némely dolgokban következetesen makacs figura belső élete, főleg pedig az a társadalmi háló, amelyben létezett. Úgy gondoltam, hogy az olvasók számára is érdekes lehet. Miklóssal, akit már ismertem, de még egyikünk sem tudhatta, hogy hamarosan a kiadóm lesz egy évtizedig, később kerültem igazán baráti kapcsolatba.

Spiró György