Barna Imre: Kérdezd meg tőle (Fotó/Forrás: Líra Zrt.)

Barna Imre nevét az irodalom szakmai köreiben mindenki ismeri, azokon kívül talán kevesebben. Kortársam. Hűséges ember, jóformán egyetlen munkahelyhez kötődött egész életében, az Európa Kiadónál volt szerkesztő (többek között az enyém is), főszerkesztő, igazgató. Rövidebb közjátékként a Római Magyar Akadémiát vezette. Műfordítói munkásságának eredménye egy polcon nem fér el, Umberto Eco összes regényét ő magyarította. E tevékenység csínjáról-bínjáról szól a Pont fordítva című kötete (természetesen Európa, 2018).

Most itt az első regénye, a Kérdezd meg tőle. Furcintos apakönyv. Az eredeti modell nyomán alkotott fikciós apa a szerző segítségére sietett, maga is összeállított valamiféle memoárt a saját életéről. Ezt nem olvashatjuk, csak hivatkoznak rá. Kiderül a szövegbe ékelt, dőlt betűs apa-fia párbeszédekből, hogy az idős férfi kelletlenül mesél csak a múltjáról, hiába meséltetné a gyereke.

A regény főhősének élettörténete azonban kiemelkedően különleges. Származása folytán Kozlovszkij herceg ő, Ogotáj kán leszármazottja. Ennélfogva az orosz az anyanyelve. A magyar a bevett nyelve, országunk a hazája. Úgy mellesleg zsidó is. A második világháborúban a németek fogságából szeretne átszökni az oroszokhoz vagy a partizánokhoz. Szerencséje van, egy megértő SS-katona békésen elkíséri a dombtetőre, ahonnét már látszik az ellenség tábora. „– Na bitte – mondja halkan –, parancsolj. – Hátba ver, majd mintha fegyvert szegezne rám, tüzelést imitál: – Bumm!”

Azt is megtudjuk, hogy a valódi szerző súlyos erkölcsi dilemmája: megmutassa-e a „hősének” a valamennyire róla készülő szöveget, egyáltalán, elárulja-e, hogy ezt a regényt tervezi. Végül az élet – azaz a halál – oldja meg a problémát.

Óriási életanyag és történelmi tudás, bámulatos emberi sors. Jelképes pillanat, amikor a főhős az orjoli fogolytáborban latolgatja, akarjon-e visszatérni Magyarországra, ő, a félig orosz, a tulajdonképpeni hazájából. Eszébe jut a főváros, a Duna, a csilingelő villamosok és a Hungária felső körúti Délibáb mozi. (Én sült pesti vagyok, a Délibáb utcában nőttem föl, de ilyen nevű moziról sose hallottam.) A kérdés eldőlt.

Maradok őszinte:
Vámos Mikós

Barna Imre (Fotó/Forrás: Lipkovski Miklós / Európa Kiadó)

A szerző kommentárja:

Úgy van, ahogy kor- és kartársam, Vámos Miklós barátom is hangsúlyozza: az első regényem ez.

Ha harmincéves volnék, ez a mondat arra célozna, hogy máris írtam egy regényt, amit nyilván követ majd a többi.

Azt a kérdést, hogy miért (csak) most, jó párszor megkapom mostanában. A válaszom röviden úgy szól, hogy ezt a könyvet csak most írhattam meg. A hosszabb válasz (hogy korábban miért nem mertem, miért nem tudtam, miért nem ment volna) kiolvasható, azt hiszem, a könyvből magából. Remélem.

Egy másik – és az előbbivel bizonyos értelemben rokon – visszatérő kérdés az „apakönyvségre” meg az „eredeti modellre” szokott vonatkozni. Hogy engem, aki megírtam ezt, valójában, ugye, milyen viszony fűz az elbeszélőhöz stb. Ajánlóm, nagyon helyesen, nem teszi fel, de én azért ezt is megválaszolom. Ezt is röviden: az Édes Anna cselédkönyvét az íróasztalában őrző Kosztolányival szólva: ex nihilo nihil, a semmiből semmi sem lesz. Vagyis persze hogy igaz itt minden. Az apa, aki nem apa; aki orosz és magyar és zsidó és mégsem az. Meg a fia, meg annak a fia, aki. Aki kérdez, meg aki nem válaszol.

Én bezzeg! Íme.

Csak hát regény ez, igen. És akkor természetesen mégsem valóságos benne semmi. Igaznak igaz, de nem valóság. Csak egy történet, amit muszáj volt megírnom. Csak irodalom. Csak.

Barna Imre

Az eredeti fejléckép Erdélyi Gábor munkája.