Vámos Miklós: Egy könyv, amely nem hiányozhat a kíváncsi olvasó polcáról

Választék

Annie Ernaux: Évek (Fotó/Forrás: Líra Könyv)

Vannak irodalmak, amelyeknek a fénye régebben világszerte ragyogott, hivatkozási alap és mérce volt. Ilyen példának okáért a francia. Újabban azonban mintha kevésbé vetnénk vigyázó szemünket Párizsra, Batsányi János híres verssorának jegyében. Pedig Franciaország változatlanul nagyhatalom a kultúrában (is), elég, ha Patrick Modiano, a 2014-es irodalmi Nobel-díjas nevét említem. Most itt van Annie Ernaux, hála a Magvetőnek (2021, fordította Lőrinszky Ildikó, példásan).

Az Évek című regény emlékekből és hangulatokból épít katedrálist, pontosabban panteont a francia történelem egy szakaszának, a huszadik század második felének.

Minden esemény és a híres nevek többsége ismerhető a hazai lapokból és mindabból, ami hozzánk eljutott az ő kultúrájukból. Lórúgásszerű érzés átélni az eseményeket és történéseket úgy, hogy közben egy nő – lány, asszony – élete is lepereg, az összes jellegzetes búval, örömmel, gonddal, bajjal, kórral, vagyis azokkal a fordulatokkal, amiknek gyűjtőneve az élet.

Föltételezem, hogy a többnyire írói egyes szám harmadik személyben (olykor többes elsőben) megírt szövegfolyó különösképp kedves azoknak, akik jártak már Franciaországban, Párizsban és egyebütt, így a helyszínek – terek, utcák, kerületek, kávéházak, szent helyek – régi kedves ismerősként jönnek szembe. Szerintem azonban az ínycsiklandó aha-élményeknél fontosabb ez az asszonyi sors, amelyet a főhős (aki vélhetőleg közeli variánsa az írónőnek) tár elénk, kevés önsajnálattal, s annál több iróniával. Ajjaj, ez is egy elveszett nemzedék? Lehet. Vagy bizonyos idő- és térbeli távlatban mindegyik az?

Örülnék, ha a Magvető továbbra is ontaná ránk az igényes külhoni kortárs irodalom legjavát, kitartóan – függetlenül attól, hogy ez nem mindig jár komoly bevétellel. Vannak olyan könyvek, amelyek nem hiányozhatnak a kíváncsi olvasó polcáról. Az Évek biztosan közibük tartozik. A címéért is odavagyok.

Maradok őszinte:
Vámos Miklós

Annie Ernaux 2008-ban (Fotó/Forrás: Ulf Andersen / Getty Images Hungary)

Orzóy Ágnes, a kötet szerkesztőjének kommentárja:

Annie Ernaux az utóbbi ötven év Franciaországának egyik legjelentősebb krónikása. Sokan azt mondják, olyan fontos a második világháború idején születettek számára, mint Simone de Beauvoir az előző generációnak. Az Években Ernaux tökélyre fejleszti azt a műfajt – a regény és az önéletrajz kombinációját –, amelyet nem ő talált ki, de amelynek egy sajátos változatát képviseli: az egyéni tapasztalatok nála mindig mélyen a társadalmi és történelmi tapasztalatokba ágyazódnak. Az Években felépített katedrális – ahogy Vámos Miklós fogalmaz – nemcsak a francia történelem egy szakaszáé, hanem egy nő életéé is.

Vajon ez is egy elveszett nemzedék-e, kérdi Vámos Miklós. Az első gondolatom az volt, hogy dehogyis, ez egy nagyon sikeres nemzedék, főleg, ha összehasonlítjuk az ugyanakkor (1940 körül) született magyarokkal: évről évre jobban éltek, egyre több lehetőségük volt, utaztak, tanultak, gyarapodtak. (A lórúgásszerű érzést, amit Vámos Miklós említ, a magyar olvasó például a magyar és francia életutak összehasonlítása kapcsán is jó párszor átélheti.) Másfelől

az Éveket áthatja a melankólia, amelynek oka az egykori eszményekben való csalódás – de hiszen mi nem ezt akartuk, nem így értettük, hol csúszott félre? – és a képtelenség arra, hogy az egyén megértse a változásokat, és lépést tartson velük.

„A fogalmak összevisszaságában egyre nehezebben találtunk egy nekünk szóló mondatot, olyan mondatot, amely, ha csendesen kimondjuk magunkban, megkönnyíti az életet” – írja Ernaux.

Jó olvasni, hogy Vámos Miklós több külföldi könyv megjelenésének örülne, mi a Magvetőnél ugyanígy vagyunk ezzel. És szerintem az olvasó nem fogja megbánni, ha vigyázó szemét ismét Párizsra veti, és Ernaux mellett például Virginie Despentes, Michel Houellebecq, Maylis de Kérangal és Yasmina Reza műveit is olvassa. Lehet, hogy időnként felbosszantja, amit olvas, de garantáltan nem fog unatkozni.