Magamfajta élemedett író, egyben profi olvasó érzékeli, hogy olyan korú szerzők foglalják el a terepet, akik ahhoz, hogy a gyerekei legyenek, már picit idősek. De azért… Puskás Panni 1987-ben született. Irigyelheti, aki nem olvasta A rezervátum visszafoglalása című vékony kötetét (Magvető, 2021). Aki magáévá tette, tudja, hogy neki sem fenékig tejfel. Ennek a nemzedéknek a novellái üdítően kurták, mintha nyomot hagyna rajtuk a blogok és a Facebook világa: nem érünk rá. Másképp kifejezve: mintha megfogadták volna az angolszász stilisztikai alapmű (Strunk and White: The Elements of Style) legfontosabb javaslatát: Hagyj ki mindent, amit csak lehet!
Nézetem szerint húzás szövegnek még sosem ártott.
Puskás Panninak az olló mellett fontos fegyvere a humora, amely leginkább Vonnegutéra emlékeztet.
Gyilkos és megsemmisítő. Eszembe jut még a minálunk kevésbé ismert Tama Janowitz amerikai író, elsősorban a Slaves of New York (New York rabszolgái) című elbeszéléskötete miatt. Ez magyarul nem jelent meg (kiadók, figyelem!), a belőle forgatott film megbukott.
Ha akarjuk, Charles Bukowskit is emlegethetjük, akit a szerző az első történetben vacsorára vár budapesti albérletébe, gombapörkölttel és rengeteg sörrel. A dolgok persze ezúttal is balul ütnek ki, ahogyan realista íróknál szoktak. Nekem ez kiváltképp tetszett, csakúgy, mint a Bipoláris egyensúly, a Sírok a vécében, amíg te sminkelsz és A bennem élő kövér lány. Üzenem a szerzőnek, ne aggódjon, az élet közepe általában valamivel elviselhetőbb, mint a kezdő harmada. Gondolom, nem fog hinni nekem – annyi baj legyen.
A közeli múltban dicsértem ebben a rovatban Kovács Bálint jól szabott novelláit. Sajátságos ríme a véletlennek, hogy nemrég őt és Puskás Pannit a Színházi Kritikusok Céhe társelnökké szavazta. Olvassák-e vajon egymás műveit?
Maradok őszinte:
Vámos Miklós
A szerző kommentárja:
Kovács Bálint nevében nem merek nyilatkozni, de én lelkes olvasója és drukkere vagyok az ő írói munkásságának. A Lehetne, hogy csak aludjunk? című debütáló kötetét nemrég olvastam végig, de ott voltam a kötet bemutatóján is, és több, a kötetben megjelenő szövegével már korábban találkoztam az Élet és Irodalom hasábjain.
Bálint és én nagyon másfajta prózát írunk, de azért találni a kettőnk írásai között hasonlóságokat. Eklatáns példája ennek, hogy különösen vonzódunk a magányos, szorongó főszereplőkhöz. De örömmel válaszolom Vámos Miklósnak, hogy az élet közepe, ami nálam, mondjuk, három évvel ezelőtt elkezdődött, tényleg sokkal elviselhetőbbnek tűnik, mi több, kifejezetten boldog, ha leszámítjuk, hogy mi történik perpillanat hazánkban. Ja, meg a mellettünk lévő országban és a világ számos másik helyén. De miért is számítanánk le? Vagy miért is ne tennénk? Ezt még mindenképp el kell döntenem.
Puskás Panni
Puskás Panni: A rezervátum visszafoglalása
Magvető Kiadó
Megjelenés: 2021. május 17.
A kötet megvásárolható a Líra.hu webáruházában ide kattintva. >>>
A fejlécképben szereplő fotó Emmer László munkája.