Könyv

Vámos Miklós: J. D. Salinger ma pont ilyen szövegeket írna!

Választék
2022.04.17. 12:55
Ajánlom
Kesernyés látásmódot, öniróniát, szívbemarkolást, fordulatos történeteket tartogat Kovács Bálint tavaly megjelent, Lehetne, hogy csak aludjunk? című novelláskötete.
kovacs_balint-125704.jpg

Kovács Bálint: Lehetne, hogy csak aludjunk? (Fotó/Forrás: Líra Zrt.)

Valamikor a hetvenes évek legelején úgy szocializáltak minket az idősebb prózaírók, hogy a pályát novelláskötettel célszerű kezdeni. Mert az előkészíti a terepet az utána következő „nagy dobásnak”, az első regénynek. És, ugye, melyikünk készült volna arra, hogy akkor másodiknak dobjunk egy kicsit? De akárhogyan is, a mostani időkre e gyakorlat már nem mondható általánosnak, a kiadók is inkább a regényekre buknak, ama téves hiedelemmel, hogy az olvasók nem szeretik a novellásköteteket.

Két Kovács nevűnek jelent meg prózakönyve tavaly. Úgy érzem, Kovács Bálintét szeretni fogják (Lehetne, hogy csak aludjunk?, 2021, Kalligram). A pindurkát hosszú cím kifejezi, hogy mit kapunk. Kesernyés látásmódot, öniróniát, szívbemarkolást, fordulatos történeteket, szám szerint huszonkettőt. A szerző a fotója alapján dacos törvényenkívülinek látszik, pedig Junior Prima díjas újságíró, régebben internetes napilapoknál, mint az Origo és az Index, ezeknél a hozzá hasonló oknyomozóknak s szabadgondolkodóknak idővel nem maradt terük. Recenzeált sokat színházi előadásokat, s valamennyit szépirodalmi műveket. Publikált a Magyar Narancsban is, jelenleg a hvg.hu-n jelennek meg a sajtóba szánt munkái.

Huszonkét klasszikus novella került a könyvébe, azzal a meglepetéssel, hogy ahány, annyiféle.

Pályakezdők rendszerint csak egyetlen hangszeren képesek játszani, ami nem föltétlenül baj, de tud unalmas lenni. Sorolhatnám a novellák változatos fajtaságát, ám attól tartok, csak elrontanám az olvasói felfedezés izgalmát, esetenként sejtetném a poénok némelyikét. Annyit azért nem szeretnék magamban tartani, hogy ha J. D. Salinger (1919-2010), a Zabhegyező – vagy újabb fordítás szerint Rozsban a fogó – írója 1987-ben újraszületett volna Budapesten, talán ilyesféle szövegekkel keltene figyelmet, és nyerne Pulitzer-díjat (ja nem, azt csak amerikai szerzők kaphatják). Jó volna, ha Kovács Bálint vigyázna, nehogy az újságírás hígítsa a szépírói bekezdéseit. Megesett ez még a Nyugat nagy generációjával is néhanap.

Maradok őszinte:
Vámos Miklós

A szerző kommentárja

Ha az ember különféle szorongásokról ír, az általában azt jelenti, hogy maga is hajlamos a szorongásra. Persze ez a mondat máris hazugság, mert az „ember” valójában csak rám vonatkozik. Mindenesetre a pályakezdő író (na jó: én) persze, hogy szorong, vajon a kezdeti „kis dobás” után összejön-e majd a nagy, a regény, és mi van, ha nem? (Mi lenne: akkor vége mindennek és hiábavaló volt az egész.) Mégis: elvárások ide, regények oda, most, hogy megjelent egy igazi kiadónál egy igazi szépirodalmi mű, amin az én nevem szerepel a cím fölött, olyannyira életem legfontosabb kincsének érzem ezt a kötetet, hogy nem cserélném el semmilyen nagyregényre, és ami talán ennél is nagyobb szó, a másik Kovács nevű szerző és hazafias táncdalénekes az enyémnél persze sokkal sikeresebb kötetére sem.

És akkor még az szóba sem került, hogy egyszer csak jön egy igazinál is igazibb író, és Salingerhez hasonlítja meg Pulitzer-díjakkal egy mondatban emlegeti a nevezett novelláskötetet (mármint az enyémet, nem a másik Kovácsét). Ha az ember szeret szorongani, persze egy ilyen felfoghatatlan dicséretet sem tud elhinni. De azért az könnyen lehet, hogy gombóccal a torkában tart egy nap szünetet kedvenc tevékenységében. Máma már nem szorong tovább.

Őszinte köszönettel,
Kovács Bálint

Kovács Bálint: Lehetne, hogy csak aludjunk?

Kalligram Könyvkiadó
Megjelenés: 2021. október 25.

A regény megvásárolható a Líra.hu webáruházában ide kattintva. >>>

Fejléckép: Vámos Miklós (fotó: Erdélyi Gábor)

Vámos Miklós: Rejtelmes utazás, amit életnek nevezünk

Kapcsolódó

Vámos Miklós: Rejtelmes utazás, amit életnek nevezünk

Vámos Miklós ismét megmondja, mit érdemes elolvasni. Ezúttal Jonathan Franzen Keresztutak című új regényét ajánlja olvasóink figyelmébe, amelyre Bárdos András, a 21. Század Kiadó vezetője reagál.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

A Concerto Budapest mutatja be jövő évadban Kurtág György operáját

Tematikus fesztiválokkal, világhírű szólistákkal és sokszínű koncertprogrammal várja a közönséget a Concerto Budapest 2025/26-os évada. Keller András főzeneigazgató kezdeményezésére Bartók művészete kerül fókuszba a szerző halálának 80. évfordulóján.
Vizuál

Cormac McCarthy regényéből forgat filmet Nemes Jeles László

Az Oscar-díjas Nemes Jeles László első angol nyelvű filmjében az Odakint a sötétség című könyvet adaptálja vászonra, a főszerepben Lily-Rose Depp és Jacob Elordi lesz látható.
Plusz

Húsz éve a Balatonnál – összeállt a Kultkikötő jubileumi évada!

Idén különleges évadot ünnepel a Kultkikötő. A szervezőcsapat húsz éve hívja életre a balatoni nyarak felejthetetlen kulturális élményeit. A jubileumi programsorozat négy helyszínen – Földváron, Szárszón, Bogláron és Alsóörsön – várja a színház, a koncert és a családi programok kedvelőit.
Plusz

Készülj a nyárra a Fidelio júniusi számával!

Részletes programbontásokkal, hírekkel, ajánlókkal és interjúkkal megjelent a Fidelio 2025. júniusi száma. Az ingyenes magazin megtalálható országszerte, az ismert terjesztési pontokon, és az online verzió is elérhető!
Jazz/World

Bor és a hazai jazz legjobbjai a Margitszigeti Színházban

Minikoncertekkel, borkóstolással és egy nagyszabású gálával készül a pünkösdi hétvégére a teátrum. A JAZZ és BOR Ünnepe Fesztiválon a hazai jazzélet fiatal tehetségei is bemutatkozhatnak.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Könyv ajánló

Először vehetik kézbe a magyar olvasók Paul Auster Ember a sötétben című regényét

Május végén a 21. Századó Kiadó gondozásában és Pék Zoltán fordításában jelenik meg a tavaly elhunyt amerikai író 2008-ban született regénye, ezzel teljessé válik a szerző regényeinek sora magyar nyelven.
Könyv ajánló

Mi rejlik egy mai harmincas férfi lelkében? – első regényével jelentkezik Breier Ádám

Június 11-én, a 21. Század Kiadó gondozásában jelenik meg a Lefkovicsék gyászolnak című film rendezőjének első, Hetvenegy farkas című könyve, amelynek főhőse lelki utazásra indul.
Könyv podcast

„Ha elkészülök egy művel, akkor az nekem véget ér” – Bognár Péter a Lírástudók vendége

A Magvető Kiadó szerzőjével beszélgettünk új regényéről, amely lezárja a polgárőrkrimi-trilógiáját. A műsorvezető ezúttal is Grisnik Petra, aki írásról, fikcióról, felelősségről és megoldatlan bűnügyekről faggatta Bognár Pétert.
Könyv hír

„A leírt szó mindig veszélyes, de csak annak, aki fél tőle" – az Open Books is felszólalt az átláthatósági törvény ellen

Al Ghaoui Hesna, Alföldi Róbert, Cserhalmi György, Csáki Judit, Kemény Zsófi, Kepes András, Dr. Máté Gábor, Szentesi Éva és Ungváry Krisztián is aláírta az Open Books kiadó nyílt levelét, amelyben szolidaritásukat fejezik ki azokkal, akik veszélyeztetve érzik magukat a kormány új törvénytervezete miatt. 
Könyv magazin

Beleolvasó – Karl Ove Knausgård: A harmadik birodalom

A Hajnalcsillag-sorozat harmadik részében Karl Ove Knausgård új fénytörésbe helyezi az első részben megismert szereplők életét, és ahogy gyűlnek a rejtélyek, egyre mélyebbre hatol az öröklét erdejébe. Olvasson bele ön is a kötetbe!