Vámos Miklós: Kegyetlen állat az ember

Választék

Christoph Ransmayr: Egy félénk férfi atlasza (Fotó/Forrás: 21. Század Kiadó)

Ajándékba kaptam ezt a könyvet, és ugye ajándék könyvnek ne nézd a fogát. De olyan lelkessé tett, hogy nem tarthatom magamban. A nehezen kiejthető vezetéknevű szerzőről – Christoph Ransmayr – idáig nem hallottam, ami az én hibám, a fülszöveg szerint az Egy félénk férfi atlasza immár a harmadik kiadott műve a Kalligram gondozásában. Az utolsó kettőt Adamik Lajos magyarította. Az ő gördülékeny fordításaihoz volt szerencsém.

Bajban vagyok, ha műfajt kéne mondanom, az osztrák szerző szövege hetven fejezetből áll, olvasható vallomásregényként vagy szoros novellafüzérként egyaránt. Mindegyik rész így kezdődik: „Láttam egy…” – és akként folytatódik, hogy földgömbünk távoli vagy közeli, gyakran egzotikus pontján valaki (néha valami) meglepőt cselekszik, átél, azaz különös, olykor különleges esemény középpontjába kerül, aminek krónikásunk szem-, fül-, orrtanúja. Itt-ott szenvtelen rezonőrként, másutt a cselekmény által érzelmileg fölkavart résztvevőként. Az olvasónak mindig az utóbbi szerep jut,

Ransmayr nem engedi, hogy kívül maradhassunk az események sodrásán.

Hamar szétfoszlik kezdeti irigységünk, amiért ennyit utazhatott az osztrák kolléga, a Húsvét-szigetektől Laoszig, az Arktisztól Mauritiusig, egyre összébb húzzuk magunkat, mert a tömény tragédiák, komédiák és tragikomédiák kérlelhetetlen láncolata mindinkább arról szól: milyen ostoba, sokszor kegyetlen állat az ember, bárhol is él, ha pedig embernek véljük magunkat, rólunk összeállított vádiratot kell megemésztenünk.

Egyetlen históriát sem sommáznék, rontanám a hatásukat. Inkább a szerző bevezetőjéből idézek, kedvcsinálóul: „A történetek nem maguktól történnek, a történeteket elbeszélik.” Igen. Nem mindegy, hogy ki. „A könyvben (…) kizárólag olyan helyekről esik szó, amelyeken éltem, amelyeket beutaztam vagy bejártam, és kizárólag olyan emberekről, akikkel utazásaim során találkoztam; emberekről, akik segítettek nekem, akik oltalmaztak, fenyegettek, megmentettek vagy szerettek engem.” Jó neked, kedves osztrák kolléga, dünnyögöm csöndeskén.

Maradok őszinte:
Vámos Miklós

Adamik Lajos (Fotó/Forrás: Bombitz Attila / Kalligram Kiadó)

A kötet fordítójának kommentárja:

Vámos Miklós munkásságának éppen olyan nagy tisztelője vagyok, mint amilyen lelkes fordítója C. Ransmayrnak, a szellemes ajánláshoz így csak annyit tehetek hozzá: örülök a találkozásnak! És ha már ajánló, hadd említsem meg a jeles osztrák szerző többi regényét is, mert szerencsénkre mind olvasható magyarul: mindenekelőtt Az utolsó világot – Farkas Tünde fordította, gyönyörűen! –, a Kitahara-kórt – ez egy történelmi fantasy a II. világháború utáni évekből –, no meg A repülő hegyet – ez a világhírű hegymászó, Reinhold Messner és testvére tragikus történetét dolgozza fel költői prózában és Márton László ihletett átültetésében. Magyarul is nagy siker volt a 18. századi Kínában játszódó Cox vagy az idő múlása. A végére hagytam Ransmayr első regényét, A jég és a sötétség borzalmait – ez egy osztrák–magyar északi-sarki expedíció hányattatásait idézi fel az örök fagy birodalmában. Csupa kaland, csupa izgalom, csupa világjárás – és nekünk, olvasóknak még a fotelből sem kell kikelnünk, hogy mindezt átélhessük.

Adamik Lajos