E hónapban is megmondom, mit érdemes megvenni.
A választott könyv ezúttal egy drámakötet. Pintér Béláé. 3950 forint, azaz négyezer.
Színdarabot olvasni nem olyan egyszerű mesterség, a darabok az országot jelentő deszkákra valóak, ott dől el, mit érnek. Valóban.
De a vájt fülű irodalomértő mégis jól jár, ha színművet olvas, hiszen akkor ő képzelheti el a díszleteket, jelmezeket, s legfőképp a figurákat, saját embergyűjteménye alapján.
Közismert adoma, hogy harminc (negyven?) éve egy színészt (egy Jenőt?) figyelmeztetett a rendező a beszédhibájára, amely miatt nem lehet érteni a szöveget. Mire ő: „Na ész?! Bejön a néző, megkapja az érzészt, asztán hazamegy, ész elolvassza a darabot.” Szellemes, de mégsem elfogadható érvelés. Ráadásul fordítva észszerűbb, előbb érdemes olvasni, s aztán jegyet váltani az érzésre.
Az Újabb drámák (Saxum, 2018) Pintér Béla második nyomtatott gyűjteménye, melynek címlapján a szerző erdélyi favágónak látszik. Az első köteten viszont kifejezetten Petőfi Sándornak. Én már arról is írtam recenziót. Gondolom, világos, hogy annak Drámák volt a címe.
Visszatérve az olvasás-színházjegy dilemmára, Pintér Bélával mázlink van.
Társulata húsz éve ontja magából az előadásokat, melyeknek ő az írója, rendezője és az egyik főszereplője, de bármily hihetetlen, nagyjából mindegyiket (huszonhárom produkció!) műsoron tartják, immár több helyszínen. A bázis a Szkéné, ugyanakkor játszanak az Átriumban, a Trafóban és a Katona József Színházban.
Korábban vagy az első kötethez, vagy a Parasztopera DVD-jéhez ezt az ajánlást fundálta ki a mi Bélánk: „Akinek tetszik, nézze meg többször is! Akinek nem tetszik, nézesse meg magát!” Hm.
Maradok őszinte:
Vámos Miklós
Kedves Miklós!
Bízom benne, hogy azok sem fogják megbánni, hogy megvették a kötetet, akik először „csak” olvassák a darabjaimat, majd azután nézik meg az előadásokat, de én azt hiszem, azok lesznek többen, akik előbb megnézték, és utóbb, olvasva felidézik a színházban látottakat.
A kötetben a Titkaink a legerősebb. Nagyon fontos számomra az Ascher Tamás Háromszéken, aminek a véglegesnél tizenöt oldallal hosszabb, húzatlan változatát is közzétettük. A BÁRKIBÁRMIKORban a kiszolgáltatottságról írtam. A Fácántáncban, ha nem is a „pávatáncról”, de a jelenkori politikai történésekről, a Szívszakadtigban pedig azt játsszuk, hogy valaki az új szívével új lelket is kap. Ha szokás lenne drámakötetben librettót is megjelentetni, természetesen benne lenne A bajnok is.
Köszönöm, hogy ajánlottál!
Tisztelettel és szeretettel,
Pintér Béla